Fenyegeti az EU a hagyományos bortermelő országokat?!
2006. augusztus 15., Kedd 13:59
Az Európai Unió reformtörekvései
Június végén Brüsszelben az Európai Unió Bizottsága a szőlőtermelést és borkészítést érintő radikális reformokkal állt elő. Javaslatok, ötletek azonnal felhördülést gerjesztettek az uniós bortermelő országokban tarthatatlanságuk miatt. Kétségtelen, hogy a jelenlegi szituációban reformokra van szükség, viszont szem előtt kell tartani, hogy nemcsak egy mezőgazdasági termékről van szó; a bor jóval több ennél.
A magyar bor része a magyar történelemnek, tájnak, társdalomnak és földnek.
Kultúra, történelem, vallás, egy idős az emberiséggel és itt elsősorban Európáról beszélek. A magyarokat például a bor végigkísérte a történelemben. Közép-Ázsiától, az őshazától indulva, a honfoglalók választása nem véletlenül esett a Kárpát-medencére; kitűnő adottságok találhatók itt, tudta ezt Attila és Árpád is. A keresztény vallás meghatározó eleme (az ősvallásé is) a bor, amely önmagában is kultúra és történelem. De csak akkor, ha kapcsolódik a tájhoz és az emberekhez. Azokhoz az emberekhez, akik megtermelik, megisszák és méltatják.
Honnan ered a probléma?
A felvetett megoldások a radikálistól egészen a status quo fenntartásáig terjednek. De miért éppen most kell reformokat végrehajtani? A tény az, hogy a borfogyasztás apad, de a megtermelt bor mennyisége évről évre nő. Az Európai Unió még nettó exportőrnek számít, de ha a helyzet nem változik, akár nettó importőr is lehet. A helyzet világos: az újvilági borok egyre inkább elterjednek az Unión belül is. Evidens, hogy az ottani termelőknek az exporton kell gondolkozni, mert egy olyan országban, mint a Nagy-Britannia méretű, négymilliós lakosságú Új-Zéland, akármilyen intenzíven fogyasztanák is a bort, nem fog mind elfogyni. Chilében vagy Dél-Afrikában pedig a lakosság nagy részének kultúrájához nem tartozik hozzá szervesen a borfogyasztás. Az, hogy az EU támogatást ad a termőterületek felszámolásához, nem működik. Gondoljunk bele, az újvilágiak egyre többet és többet termelnek, mi pedig kivágjuk azt a kevés szőlőt is, ami van. Ha a számokat - és ez tény - nézzük, Magyarország termőterülete egyre csak csökken. Hol van az a 80-90 ezer hektár termő szőlő? Abban viszont igaza van az EU-nak, hogy a borfelesleg méregdrága lepárlása az adófizetők pénzéből nem megoldás. Mert a 'kommunizmus' eszméje - termeljünk csak, majd az állam fizet, ha veszteséges, akkor is - nem működik. A másik dolog pedig, hogy a kényszerlepárlásból ipari alkohol készül gyárak számára, szintén nevetséges. Hát ezt érdemli meg a szőlő és Bor Tengri itala?! Természetesen nem!
Mit javasol még az EU?
Valami olyasmit olvastam az EU-s javaslatok során, hogy 'minden olyan borászati eljárás engedélyezett, ami nem ártalmas az egészségre...'. Ez szörnyű! Biztos, hogy törvény formájában ez jobban hangzana, de akkor is. Ők valami olyasmire gondoltak, hogy chips (faforgács), faléc a kishordó szimulálására (barrique). És, hogy nemcsak az Unióban termelt szőlőből lehessen bort előállítani az Unión belül vagyis például Dél – Afrikai szőlővel lehetne a bor (cukor) alkohol tartalmát, színét erősíteni. Kihangsúlyozom ez az én véleményem, de a szó ami ezekre a gondolatokra eszembe jut csak az, ostobaság lehet! Csináljon aki akar Új Világi stilusú borokat Európában, rendben van. Alakuljanak modern és effektív termelő szövetkezeket, kereskedelmek és kereskedések. Alakuljon át a termelő szerkezet és a termelés (például 100 hl/ha-ról jóval kevesebbre!), vezessünk be modern technológiát (acél tartályok hőmérséklet szabályzással, stb.), legyen átláthatóbb a címkézés. De valahol meg kell állni és minden profit, gazdasági mutató mellett hacsak egy pillanatra is, de át kell gondolni miről van szó! Nem egy egyszerű ipari termékről, a bor nem Coca Cola! A termelő szívét, lelkét adja bele olykor harcol az időjárás ellen, és a bürokrácia, törvények ellen is. Mintha egy gyermekről lenne szó, aki a magyar földön született (a magyar szőlő) ott termelték, nőtt fel erjedés útján vállt belőle bor, magyar bor. Ha az adott helyen fogyasztjuk el fog a legkedvesebb lenni számunkra, a hely szellemének segítségével. De ha még távolra is kerülne (export során), a borbarát felfigyel a palackra és keresi az eredetét a szépségét és fel fogja keresni a szülőhazáját (turizmust generál).
Mi lehet a megoldás?
Az EU-nak is többet kell fordítani a marketingre. Fontos szempont az oktatás és ennek már fiatalon el kell kezdődnie. A bor érték, és ezt az értékét mint minden mást (történelem, irodalom, fizika, stb.) meg kell tanítani. Részben egyszerűbb címkézés és egy rendkívül erős összefogás minden oldalról ami szintén szükséges.
Az európai boroknak meg kell tartani a helyüket a legjobbak, legegyedibbek között és Magyarországnak is ott kell lennie. Ezen belül egyes borvidékeknek, pedig fel kell küzdeniük magukat a világ legeslegjobbjai közé.
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
WSET Alapfokú tanfolyamok a Borakadémián
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
Etyek Borkonferencia 2012, máj. 18.
XVIII. Szegedi Borfesztivál, máj. 18-27.
Borbarangolás Badacsonyban - Május 19....
Etyeki Pincefesztivál, 2012
Középfokú borismereti tanfolyam a...
Borkolléguim - hazai szőlőfajták...
Belépés
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Mennyire tetszett, amit olvasott?
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Regisztráció
Alapadatok
- hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
- akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
- részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.
Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!
A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:
- A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
- A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
- Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
- Töltse ki a fenti űrlapot!
- Kattintson a "Mehet" gombra.
- Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!
Jelszó emlékeztető
Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó jelszavát.
Szabályzat
A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.
Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.
Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.
Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:
- postai úton utánvéttel
- személyesen a Borászportál szerkesztőségében
Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.
Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.
A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót.
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.
A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.
Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért.
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.
Az aukció záró időpontja
Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.
Szómagyarázat
Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.
Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.
Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.
Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.
Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.
Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.
Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:
| 1 Ft-tól | 100 Ft-ig | 10 Ft |
| 100 Ft-tól | 1.000 Ft-ig | 50 Ft |
| 1.000 Ft-tól | 2.000 Ft-ig | 100Ft |
| 2.000 Ft-tól | 5.000 Ft-ig | 200 Ft |
| 5.000 Ft-tól | 10.000 Ft-ig | 500 Ft |
| 10.000 Ft-tól | 100.000 Ft-ig | 1.000 Ft |
| 100.000 Ft-tól | 500.000 Ft-ig | 5.000 Ft |
| 500.000 Ft-tól | 1.000.000 Ft-ig | 50.000 Ft |
| 1.000.000 Ft-tól | 100.000 Ft |





























