Az Európai Unió borpiaci reformja – jön az egységes eredetvédelem

A borpiaci reform az európai bortermelés jogi környezetét jelentősen átalakította. A jogszabályok változásának egy jelentős részét inkább a szőlő- és bortermelők, illetve az egyes tagállamok közigazgatása érzi csak meg. A borok eredetvédelmét érintő kérdésekkel azonban ez nem így van.

A változásokkal először a termelők fognak szembesülni, míg a fogyasztók csak valamivel később szereznek tudomást a borospalackokon és az áruházak borpultjain feltűnő, eddig kevésbé ismert jelölésekről, kínálatról.

A borpiaci reform jelentősen átalakítja a borok eredetvédelmét, amely a kínálatra már középtávon is jelentős hatást fog gyakorolni (3-5 év). Új nevekkel, fogalmakkal kell megismerkedniük a termelőknek, de a borkedvelőknek is. A változások pontos forgatókönyve ma még nem pontosan ismert, mert nehezen lehet megjósolni a termelők egyéni stratégiáját, hogy boraikat milyen megnevezéssel (földrajzi név jelölésével, vagy anélkül), fogják forgalomba hozni. Az egyes választható jelölések mögött ugyanis jelentősen eltérő szabályozás húzódik. A borok jelölési lehetőségei közötti választás a termelők piaci elképzeléseitől jelentősen függ.

Az eredetvédelmi kérdéseket szabályzó rendeletek egy része már ismert, de jelentős részük még az Európai Unió Hivatalos Lapjában sem jelentek meg. Ez nehezíti a tagállamok jogalkotási folyamatát is. Az eredetvédelemre, az egyes borokra vonatkozó részletes és specifikus szabályok pedig csak a következő években fognak megjelenni. Amint az egyes termelői közösségek egy adott földrajzi árujelző feltűntetéséhez a részletes szabályokat megalkotják, a tagállamok hatóságai ezt jóváhagyják, illetve az Európai Unió Bizottsága hivatalosan közzéteszi (földrajzi árujelzővel rendelkező borok termékleírása).

Miért volt szükséges a változás?

Az elmúlt évtizedekben igen erőteljesen megváltozott a földrajzi jelzések piaci szerepe a világon. Évtizedekkel ezelőtt az európai kontinens volt a világ legjelentősebb borkészítő és borfogyasztó, illetve exportáló kontinense egyaránt. Ma azonban ez a kép egyáltalán nem tekinthető ennyire egységesnek. A világ más kontinensein is egyre jelentősebb mértékben kapcsolódnak be országok a bortermelésbe, míg a borfogyasztás egyre népszerűbb szerte a világon. Az Európai Unió továbbra is a világ meghatározó borkészítő és borfogyasztó területe, de a jelentős világpiaci átrendeződések miatt szerepe relatíve csökkenő, míg más kontinensek piaci térnyerése egyre jelentősebb mind a borkészítés, mind a borfogyasztás tekintetében.

A borelnevezések és a borok címkézésére vonatkozó szabályozás kialakításakor arra is figyelemmel kellett lenni, hogy a borkészítésbe újonnan bekapcsolódó országok borelnevezési gyakorlata a borpiacon sikeres, különösen a borfogyasztó országokban. A borpiaci reform egyik fontos célkitűzése ezért az volt, hogy elsősorban a tengerentúli konkurensek marketingsikereit - részben - megalapozó egyszerű névhasználati gyakorlatra választ találjon. Amíg az európai bortermelő országokban a borfogyasztási kultúrával együtt fejlődött a borok származását és minőségét garantáló névhasználat, addig a nem bortermelő országok új fogyasztói számára ez túl bonyolultnak bizonyult. Ebben az új piaci helyzetben az olyan egyszerű kifejezések, mint az „ausztrál chardonnay”, vagy a „chilei cabernet” könnyebben érthetőek, mint a bonyolult európai borelnevezések.

Új fogalmakat kell megtanulnunk

A borpiaci reform eredetvédelemre vonatkozó szabályozása az új piaci igények alapján az eredetvédelemre vonatkozó szabályokat is átalakította. Az új borpiaci szabályozás a korábbi borkategóriákat eltörölve három, a borok esetében új kategóriát hoz létre. A földrajzi jelzésekre vonatkozó szabályok eddig is léteztek a földrajzi árujelzővel rendelkező élelmiszerekre vonatkozóan (például sajtok), de a borok esetében ezek a kifejezések teljesen újdonságként fognak hatni a magyar borfogyasztók számára. Nálunk ugyanis csak kevés élelmiszer rendelkezik földrajzi árujelzővel (néhány pálinka ismertebb a fogyasztók számára).

Az első kategóriába a földrajzi jelzés nélküli borokat lehet sorolni. Míg korábban az asztali borokon (földrajzi jelzés nélküli borok) tilos volt az évjárat és a fajta jelölése, most ennek megnyílik a lehetősége. Ez a borkínálatra jelentős hatást gyakorolhat, mivel az új kategóriát nem csak a korábbi asztali borok fogják használni. A fajta és az évjárat feltűntetése nagyobb lehetőséget fog teremteni a borfogyasztókkal történő kommunikációban az eddigieknél, ezért a márka így akár konkurenciája is lehet a földrajzi jelöléseknek, azzal, hogy bizonyos esetekben a pincészetek egyéni elképzelései ebben a kategóriában jobban megvalósíthatóak (pl: fajtahasználat, borkészítési mód, amely eltér az adott földrajzi árujelzőre érvényes szabályoktól). A jelenleg érvényes szabályok szerint ezt csak valamely földrajzi árujelző használata esetén teheti meg.

A második az oltalom alatt álló földrajzi jelzésű bor kategóriája, rövidítve OFJ, a harmadik pedig az oltalom alatt álló eredetmegjelölésű borok kategóriája, rövidítve OEM. A két kategória között a különbség a földrajzi kötődésükben van. Az oltalom alatt álló földrajzi jelzésű bor és termőhelye közötti kapcsolat lazább. A boroknak ebben az esetben olyan különleges hírnévvel vagy egyéb jellemzőkkel kell rendelkezniük, melyek a földrajzi eredethez kapcsolhatók. Az oltalom alatt álló eredetmegjelölésű borok esetében a bor minősége és jellemzői alapvetően vagy kizárólag egy adott földrajzi környezethez és az ott jellemző természeti tényezőkhöz köthetők.

2009. augusztus 1. után a tájborok automatikusan átsorolásra kerülnek az oltalom alatt álló földrajzi jelzésű bor kategóriájába, míg a meghatározott termőhelyű minőségi borok (nálunk a borvidéki régiók, borvidékek, védett eredetű borok) az oltalom alatt álló eredetmegjelölésű borok kategóriájába. Ez az átsorolás azonban csak ideiglenesnek tekinthető, mert minden egyes földrajzi nevet viselő bor esetében egy termékleírást kell elkészíteni 2011. december 31-ig. Amennyiben a termékleírás nem készül el, vagy a termékleírás nem bizonyítja a termékkategóriára vonatkozó követelmények teljesülését, abban az esetben az a földrajzi jelzés tovább nem használható.

A meglévő földrajzi jelzéseken túl új földrajzi jelzések használata is lehetséges, ezek használatára az engedélyt azonban már nem a tagállamok adják meg, hanem az Európai Bizottság. A kezdeményes joga pedig a termelőké, míg a tagállamok előzetes jóváhagyást végeznek.

A földrajzi nevek esetében a termékleírással tulajdonképpen azt kell bemutatni, hogy a termőhely, a fajta (fajták) és a borkészítés olyan hármast alkotnak, amely az adott földrajzi névhez vagy szorosan köthetők, vagy az adott földrajzi névhez kapcsolódnak.

A változásokkal kapcsolatban a borfogyasztóknak sincs könnyű dolguk. Új fogalmakat, új szabályokat kell megismerniük az azok mögött húzódó szabályozásokkal együtt. Mivel az egyes földrajzi jelzésekhez tartozó borok mindegyikéhez ugyanazon szempontok alapján elkészített termékleírás fog tartozni, ezért ez talán a tájékozódást és az összehasonlítást is jobban segíteni fogja.