Eláraszthatják Magyarországot is a tengerentúli borok

Az EU borszabályozásáról szóló sorozatunk harmadik részében szakírónk az európai borok világpiaci helyzetéről elmélkedik.
Néhány évtizede csak néhányan ismerték a tengerentúli borokat, amelyeket a messze földön tett kirándulásaik alkalmával öntöttek poharukba. Ma ezért a borért elég csak a legközelebbi hipermarketbe menni, hogy az asztalunkra tehessük. Magyarországra Európa területén kívülről származó boroknak csak igen szűk, mennyiségileg elhanyagolható választéka érkezik, de biztosak lehetünk abban, hogy a kínálat és a palackszám bővülése csak idő kérdése.

Vagyis az egyre erőteljesebben globalizálódó kereskedelem terjedése a borpiacot is elérte.

Érthető az őszinte kérdés, hogy minek érkezik az Európai Unióba 12 millió hektoliter bor, amikor a 160-170 millió hektóliteres termést mi sem tudjuk elfogyasztani. Az egyszerűnek tűnő kérdésre mégis nehéz egyszerűen válaszolni. Ez abból adódik, hogy az EU a világkereskedelmi kapcsolatai révén egy nagyon sokoldalú és összetett kompromisszumrendszeren keresztül próbálja érdekeit azonosítani és érvényesíteni.

A világkereskedelmi tárgyalások fordulóiról szóló hírek ebbe az összetett rendszerbe engednek némi belátást engedni. A világkereskedelmi tárgyaláson részt vevő országok, ország csoportok legversenyképesebb ágazataik számára igyekeznek levegőt teremteni a globális piacokon. A fejletlen országok mezőgazdaságukat szeretnék fejleszteni, terményeiknek piacokat találni. A fejlődő országok ipari termelési lehetőségeiket igyekeznek bővíteni, míg az EU elsősorban jól szervezett szolgáltatási szektorával igyekszik előnybe kerülni.

A világkereskedelmi tárgyalások során a megnyerhető és beáldozandó értékek mentén folynak a hosszú ideig eredmények nélkül folyó egyeztetések. Az EU tárgyalási csomagjában a mezőgazdaság nem a megnyerhető dossziéban található, ezért inkább a kompromisszumkészségét igyekszik ezen a téren megmutatni. A bor szempontjából a helyzetet az is nehezíti, hogy az exportpiacok szempontjából fontos célországok egyben a legnagyobb importálók is. A 16-17 millió hektóliteres exportlehetőség és az import mennyisége között ugyan évről-évre csökken a különbség, de értékben az export még mindig jóval jelentősebb bevételt eredményez az EU számára, mint a befogadott import ellenértéke.

Sorozatunkban már említettük, hogy a borhoz való társadalmi hozzáállás is jelentősen meghatározza a kereskedelmi kapcsolatok alakulását. Az újvilági országok termelői nagy üzemméretben, elsősorban az exportlehetőségeik kihasználása érdekében állítják elő boraikat, míg Európában a nagy üzemméret mellett jelentős a családi munkaerőre alapozott szőlőművelés és borkészítés. Európában a bor nem csak egy termék, hanem egy jelentős tevékenység is, amely része a vidéki kultúrának, a mindennapi életnek. Ezért is fontos az EU-ban a földrajzi árujelzők szerepe.

A földrajzi árujelzők európai jelentőségét az ide importáló országok is jól tudják, ezért igyekeznek a már jól ismert földrajzi nevek direkt, vagy hasonló hangzású változatának használatával a borfogyasztók tudatába férkőzni. A jól ismert európai nevek mellett a Tokaji sem kivétel ez alól. Az ausztrál és észak-amerikai tokay egyáltalán nem hasonlít készítési módjában a mi aszúinkra, az édesborok eladhatósága szempontjából a név mégis jól mutat a címkén.

Az EU területére importáló országok számára kereskedelmi gátat jelent a nagyon részletesen szabályozott borkészítési folyamat. Emiatt az európai borjog elsősorban a hagyományos borkészítési eljárásokat engedélyezi, míg a tengerentúli területeken a borkészítés liberalizált, egyes eljárások engedélyezésekor csak annak egészségre gyakorolt hatását vizsgálják.

A földrajzi árujelzők kizárólagos védelme érdekében ezért

az EU-nak nyitnia kell saját piacát,

engedélyezve olyan borok beszállítását is, amelyek az európai borjognak nem felelnének meg. Kompromisszumos megoldást jelent ezen a területen a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (O.I.V.) munkája. A nemzetközi, kormányközi szervezetnek Magyarország alapítása óta tagja, ahol egy ország egy szavazattal rendelkezik, és ajánlásaikat – amelyet a tagországok magukra nézve kötelezőnek fogadnak el – konszenzussal fogadják el. Az EU borjogában ezért elismeri és elfogadja az O.I.V. ajánlásait, és csak azokon a területeken szabályozza a borkészítés folyamatát, ahol a Szervezet még nem rendelkezik ajánlással, de a szabályozás szükséges.

Az EU területén sem kell minden vállalkozásnak betartania a borkészítésre vonatkozó közösségi szabályokat, ha az elkészített bort Európán kívül szeretné csak értékesíteni.

Az EU számára még hosszú távon komoly gondot fog jelenteni az import dinamikus növekedése, viszont bíztatónak tűnik, hogy eredetvédelemmel rendelkező, nagy hozzáadott értékkel rendelkező (prémium minőség) borai gyakorlatilag még versenytárs nélkül adhatók el a világpiacon és az EU-ban. Az európai borok értékben egyelőre felülmúlják a világ más pontján előállított borok értékét.

Állandóan visszatérő kérdés azonban, hogy a közösségi szabályozás nyújt-e elegendő rugalmasságot a borágazat számára, hogy a gyorsan változó nemzetközi piacokon – és egyre inkább saját piacain – időben tudjon reagálni.