Milyen az ideális bor? Vörös!
Borászportál
2012. február 13., Hétfő 19:46
A legnagyobb piacokon a vörösbor fogy leginkábbLegalábbis a brit Wine Intelligence piackutató intézet felmérése szerint. De túl azon, hogy a fogyasztók által leginkább preferált bor vörös, egyszersmind alacsony alkoholtartalmú is. A kutatást a Pro Wein szakvásár finanszírozta, amely március első hétvégéjén nyitja meg kapuit a világ borkedvelői előtt.
„Az ideális bor” fő jellemzőit tárták fel Németország mellett Nagy-Britanniában, az USA-ban és Kínában. A kutatás eredményeit egy hónappal a 2012. március 4.-6. között Düsseldorfban tartandó ProWein előtt hozták nyilvánosságra a világ vezető borvásárának szervezői.
Nagy-Britanniában főleg a 18-34 évesek részesítik előnyben az alacsony alkoholtartalmú borokat. Ugyanilyen véleményt képviselnek az USA fiatal fogyasztói mellett az idősebbek is. Az 55 évesnél idősebb amerikaiak közül minden ötödik ideálisnak az 5,5 és 8 százalék alkoholtartalmú bort tartja. Ugyanakkor viszont az USA-ban a legtöbb bort 13 százalék alkohollal értékesítik a kereskedelemben.
A cikk a hirdetés után folytatódik!
A német fogyasztók több mint fele számára az 5-8,5 százalék alkoholtartalmú az ideális bor. Kínában a többség 8,5-10,5 százalék közötti értékre szavaz.
„Mind a négy országban a megkérdezett fogyasztók az ideális bor fontos jellemzőjének tartják a származási országot” – hangsúlyozza a tanulmánnyal kapcsolatban Máté Szilvia, a düsseldorfi vásár magyarországi képviselője.

Az alacsonyabb alkoholtartalmú vörösborokat kedvelik a fiatalok
Legnagyobb arányban a kínaiak képviselik ezt a véleményt, legkevésbé a britek, a vizsgált országok közül. Mindenütt Franciaországot említették, mint legkedveltebb származási helyet. Annak ellenére, hogy például Nagy-Britanniában ausztrál borok állnak az értékesítési ranglista első helyén.
A vörösbor jótékony hatása
A vörösbor növeli, az úgynevezett szöveti típusú plazminogén (t-PA) aktivitását, amely a fibrinolízis folyamatát gyorsítja. Emellett csökkenti a vérlemezkék öszzecsapzódási hajlandóságát: az utóbb említett két hatás gátolja az érpályán belül a vérrögök kialakulását.
A vörösbor jótékony hatású összetevői fokozzák a nitrogén-oxid szintjét, amely az erek keresztmetszetének tágításával, az érösszehúzódások csökkentésével, szintén kedvező hatású a kardiovaszkuláris betegségek kifejlődése szempontjából.
Forrás: WEBbeteg.hu
Legszívesebben a vörös bort isszák: a kínaiak 79, németek 57, amerikaiak 49 és britek 44 százaléka. A fehér bor a második legkedveltebb három országban. Kivétel Kína, ahol a rosé valamivel népszerűbb, mint a fehér bor.
„Az árakról német adatok állnak rendelkezésre” – tájékoztat Máté Szilvia. „Az ottani szupermarketekben egy liter bor átlagosan 3 euróba kerül, diszkontokban 2,50 euróba. A kutatás során megkérdezett német fogyasztók azonban azt mondták, hogy egy számukra ideális borért készek literenként 4,86 eurót is fizetni.”
Ami a palackok lezárását illeti: természetes dugót részesíti előnyben a németek, amerikaiak és kínaiak többsége. Viszont az angolok nyitottak a fém kupakra is, még fehér bornál is. állapítja meg a ProWein által rendelt nemzetközi kutatás.
ProWein 2012.
A tavalyi tizenhattal szemben idén huszonöt magyar vállalat állít ki a világ vezető borvásárán; a düsseldorfi ProWein 2012. március 4-6. között 40 ezer szakmai látogatót vonz az egész világról. Ötven ország mintegy 3700 kiállítója ad áttekintést a borászat aktuális trendjeiről.
Forrás: Élelmiszer Online, WEBbbeteg.hu
Szerkesztette: Németh Richard
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
WSET Alapfokú tanfolyamok a Borakadémián
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
Etyek Borkonferencia 2012, máj. 18.
XVIII. Szegedi Borfesztivál, máj. 18-27.
Borbarangolás Badacsonyban - Május 19....
Etyeki Pincefesztivál, 2012
Középfokú borismereti tanfolyam a...
Borkolléguim - hazai szőlőfajták...
Belépés
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Mennyire tetszett, amit olvasott?
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Regisztráció
Alapadatok
- hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
- akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
- részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.
Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!
A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:
- A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
- A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
- Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
- Töltse ki a fenti űrlapot!
- Kattintson a "Mehet" gombra.
- Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!
Jelszó emlékeztető
Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó jelszavát.
Szabályzat
A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.
Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.
Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.
Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:
- postai úton utánvéttel
- személyesen a Borászportál szerkesztőségében
Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.
Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.
A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót.
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.
A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.
Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért.
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.
Az aukció záró időpontja
Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.
Szómagyarázat
Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.
Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.
Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.
Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.
Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.
Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.
Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:
| 1 Ft-tól | 100 Ft-ig | 10 Ft |
| 100 Ft-tól | 1.000 Ft-ig | 50 Ft |
| 1.000 Ft-tól | 2.000 Ft-ig | 100Ft |
| 2.000 Ft-tól | 5.000 Ft-ig | 200 Ft |
| 5.000 Ft-tól | 10.000 Ft-ig | 500 Ft |
| 10.000 Ft-tól | 100.000 Ft-ig | 1.000 Ft |
| 100.000 Ft-tól | 500.000 Ft-ig | 5.000 Ft |
| 500.000 Ft-tól | 1.000.000 Ft-ig | 50.000 Ft |
| 1.000.000 Ft-tól | 100.000 Ft |





























