A VinCE 2012 - számomra maratoni hosszúságú kóstolóba átcsapó - szombati napjáról szóló beszámolómban nem írtam konkrét borokról, nem mentem bele egyes borok mélyebb elemzésébe. Tettem egyrészt ezt azért, mert ígértem, hogy ezekről egy újabb cikkben szeretnék megemlékezni.

Másrészt pedig azért mert nekem is ki lett adva az ukáz, akárcsak Bálint kollégának, hogy válasszak ki öt bort, ami nekem legjobban tetszett. Sikerült ezt a lehetetlennek tűnő feladatot tíz borra alkudnom, tehát felfelé. Nem mintha sokkal könnyebb lenne a hatalmas kínálatból tíz kedvencet kiválasztani, mint ötöt, de azért mégiscsak nagyobb a mozgásterem, hogy az eltérő stílusú, évjáratú, fajtájú, országbeli, régióbeli stb. borok közül legalább egy beleessen valamelyikbe a tíz közül.

 

Több mint ezer féle bort lehetett kóstolni a rendezvényen, ebből nekem a 3 nap alatt hősies kitartással, hatalmas helytállással sikerült kb. kétszázat. Tehát már itt torzul kép, hiszen nyolcszázat egyáltalán nem kóstoltam, a közelükbe sem mentem, és valószínűleg ezek közt olyan kincsek voltak, amelynek így esélyük sem volt a TOP 10-es listámra kerülni. Másrészről viszont a kétszáz bor az ezerből már elég reprezentatív mintának tekinthető ahhoz, hogy mégiscsak érdemes legyen belőle egy TOP 10-et kiválasztani. Persze ez is őrült nehéz, hiszen eleve olyan céllal válogattam, hogy mik a kedvenceim, borból, pincéből, fajtából, országból, termelőből stb., miket kell feltétlenül megkóstolni, illetve mik az általam totál ismeretlenek, felfedezésre várók, amiket emiatt nem szabad kihagyni. Aztán ott van a fáradás-faktor, az elején még teljesen friss vagyok, de a sokadik után már fáradnak az érzékszervek, így lehet, hogy egy-egy bort nem tudok úgy értékelni, mint a kóstolás elején, nem beszélve arról, hogy ha ezeket a borokat otthon, nyugodt körülmények közt, sok időt rászánva kóstoljuk, akkor biztos, hogy teljesen másik tíz bort mondanék. De a sportban is a pályán kell győzni, nem otthon, így a boroknak is most, itt kellett legszebb arcukat mutatni.

Lássuk tehát, hogy mik fértek fel az én szubjektív tízes listámra végül, hosszas variálás, gondolkodás után (a sor kóstolósorrendet követ, azaz: fehér, vörös, édes):

A bikavér fehér párja Egerben az egri csillag lett, ami egy minimum négy féle fajtából álló házasítás, erőteljesen koncentrálva benne a magyar fajtákra. Egyre több ebből a kiváló példány, most valahogy véletlenül futottam ebbe bele, mert chardonnay battonage-t akartam kóstolni náluk, de az nem volt most. Rábeszéltek erre és jól tették. Meglepően tartalmas és komplex bor ez, mind illatban, mind ízben. Az egri csillagok közti versenyen is előkelő helyen szerepelt, pedig a pincénél ez az alapborok kategóriában van, és a maga ezer párszáz forintos árával ár/érték bajnoknak is tekinthető.

2010 meglehetősen nehéz esztendő volt a borászoknak és a boroknak is, de nagyon sok munkával és odafigyeléssel lehetett igen szép borokat is készíteni ebből az évjáratból is. A Balaton-felvidéken legalábbis ez már a sokadik meglepően jó 2010-es tétel, amivel találkozom. A Borbély pincénél hazatért Borbély Tomi, aki teljes idejét most már a családi birtokra fordítja, meg is látszik a fejlődés a borokon. Ezzel a rajnaival is új kísérletezésbe fogott, almasavbontás, és seprő felkeverés, hordós érlelés, az eredmény pedig egy egyedi, kifinomult rajnai rizling lett. Aki kedveli ezt a fajtát, ne hagyja ki.

A Tornai pince TOP selection sorozatának szinte minden egyes tétele említést érdemel. Az utóbbi időben ezekből különösen a juhfarkok és

a hárslevelűk fogtak meg. Mivel most ezt a juhfarkot hozták csak, így könnyen választhattam közülük. Vastag olajos, tömény, mély, koncentrált bor. Rengeteg ásványosság, nagy test, komplexitás, remek savak. Somló eszenciája.

A Mátrából mostanában a fehérek mellett egyre több és figyelemre méltóbb vörösbor kerül ki. Szőke Mátyás már korábban is remek dűlős vöröseket hozott a Peresből, de eddig a cabernet-jeit csodálhattuk. Most pedig előrukkolt egy válogatás merlot-val. Elmondásuk és a címke szerint is 2009-ben végre minden együtt lehetett ahhoz, hogy egy nagy vörösbort készítsenek, borász, időjárás, termőterület, fajta. Így született ez a bor, ami számukra a nagy vörösbor, A MERLOT, így csupa nagybetűvel. Kóstolva valóban komplex, gyümölcsös, testes, komoly bor, remek savakkal, hosszú utóízzel.

Taklerék a széles szortimentjükből a 2007-es év válogatás borait hozták a VinCÉ-re. Ezek közül most nálam a Regnum cuvée emelkedett ki közülük is. Minden benne van, amitől egy bor nagy bor lehet: rengeteg gyümölcs, nagyon szép hordóhasználtra utaló hordós jegyek, vastagság, mélység, töménység, test, komplexitás, hosszú lecsengés, simogató lágy tanninok. Ez a bor más most kész, de még a palackos érlelés során további emelkedést mutathat.

Nagyon gondolkodtam, hogy a villányi teraszról melyik bort válasszam. Meglehetősen sok tételt kóstoltam közülük, csak belőlük össze tudtam volna szedni egy TOP10-es listát. Mint tudjuk: „Ha Villány, akkor cabernet franc!”. Viszont ez bor 100% merlot. Hatalmas test, elképesztő töménység, illat- és íz orgia, koncentráltság. Brutálisan sok tannin, magas alkohol, bujaság, vadság, de mindez mégis vonzó, lehengerlő, izgalmas. Remek bor, nem lehet szabadulni tőle, és még nagyon fiatal.

Azért, hogy mégse maradjunk villányi cabernet franc nélkül, mégis csak választottam egyet. Ebből a fajtából minden borász igyekezett megmutatni a legjobbját, ennek megfelelően óriási volt a kínálat, és nálam fej-fej mellett volt belőlük több is. Aztán végül erre esett a voksom közülük, kifinomultsága, komplexitása, játékossága miatt. Csokis, feketegyümölcsös, gazdag aromavilág, érett tanninok, nagy test, egyensúly, lágyság. Mégsem súlyos, nem akar agyon nyomni. Érdekes, hogy 17 hónapos hordós érlelés után, 2009 júliusában palackozták, és egészen 2012 tavaszáig palackos érlelést kapott. Ez jót tett neki, megérte várni vele ennyit, mert olyan pluszt kapott tőle a bor, ami az amúgy is kiemelkedő jegyeit még szebbé tette.

A Chilei Errazuriz pince egyik csúcsbora, a WineAge standon sikerült megkóstolnom. Már több nemzetközi versenyen is bizonyított neves francia, olasz és kaliforniai társakat utasítva maga mögé. Nagyon intenzív illatában csoki, vanília, feketeribizli valamint annak levele, kóstolva ízben is ezek jönnek, kis fűszerességgel, némi fa, bőrösség. Simogatóan lágy tanninok, elképesztő kifinomultság, komplexitás, végtelen hosszú lecsengés. Fantasztikus élményt jelentett. Nem minden napi bor, az ünnepeké, hosszú kóstolgatásra, elmélkedésre, tanulmányozásra csábít, és nem lehet neki nemet mondani.

Ennek a bornak az egy évvel fiatalabb párja nyerte a cabernet sauvignon vakkóstolót a VinCE Steven Spurrier által tartott mesterkurzusán. Ez az évjárat is legalább olyan remek, bárki kóstolta, hatalmas élményt jelenthetett számára. Sikerült vele együtt a pince két másik tételét is tesztelnem, a három együtt még ütősebb. Csak a legnagyobb szavakkal lehet őket illetni. Elképesztően intenzív és sokrétű illattal csapja orrba a kóstolót, tömény, testes, izgalmas, vibráló, különleges, játékos, nagyon nagy bor.

 

A tízes csapat végére gondoltam, hogy egy édes bort is beteszek. Ez meglepő módon nálam most nem egy tokaji bor lett, annak ellenére, hogy igen remek aszúkat is kóstoltam a rendezvényen. A Villa Tolnay a Csobánc-hegyen található, ez a boruk pedig egy igazi kuriózum, egy kései szüretelésű rajnai rizling, 100 g/l körüli maradékcukorral. Illata közepesen intenzív, gyümölcsös, birsalmás, körtés jegyekkel. Szájban ehhez finom savak társulnak, krémes, miközben egy pillanatra bevillan a rajnai rizling kissé petrolos karaktere is. Íze hosszú, egyszerre légies, könnyed, ugyanakkor tartalmas, mély és nagyon elegáns, egyedi bor.