A borágazat helyzetét mutatta be a borverseny nyertese

Borászportál
2014. október 07., 11:29


A VII. Bajai Újbor Fesztiválon az aktuális szőlő-bor ágazati helyzetről tartott előadást a borvidéki borversenyen kiválóan szerepelt Koch Csaba.
A borágazat helyzetét mutatta be a borverseny nyertese
 
A borágazat helyzetét mutatta be a borverseny nyertese
A fesztivál szeptember 27-i, szombat délelőtti programja a „100 éves a Népfőiskola – Értékek, Vidékfejlesztés, Borászat” illetve a „Megyei Értékmustra és Vásár” témák köré szerveződött.  Ennek keretében került sor egy konferencia megrendezésére Baján, a Városháza Dísztermében. A konferencia résztvevőit Zsigó Róbert Földművelésügyi Minisztérium államtitkára köszöntötte, majd a rendezvény díszvendége, Lezsák Sándor - a Kárpát- medencei Népfőiskola Hálózat elnöke nyitotta meg előadásával a tanácskozást. Napirendi pontként kapott helyet „A szőlő- és borágazat helyzete, aktuális kérdései”, amelyről Koch Csaba, mint a Hajós-Bajai Borvidék Elnöke tartott 15 perces tömör, lényegre törő előadást.
 
Ezután következett a vendégborászok bemutatkozása; Gálné Dignisz Éva (Gál Szőlőbirtok és Pincészet), 2013-as Év Bortermelője, Szentpéteri Attila (Szentpéteri Borpince Kiskőrös) és Monyók József (Monyók Pincészet Tokaj), mellyel a konferencia résztvevői megismerhették ezen családi borászatok sikereit, célkitűzéseit.
A konferencia részeként került sor a Hajós-Bajai Borrégió Borverseny eredményeinek ünnepélyes díjátadójára, melyet Koch Csaba borász vezényelt le. A Koch Borászat ismét kiváló eredményeket ért el, két kategóriában elnyerte a borvidék legjobb fehér illetve legjobb rozébor vándorserleget is:
  • Hajós-Bajai Borvidéki Borverseny Legjobb fehérbora - Késői szüretelésű chardonnay 2009
  • Hajós-Bajai Borvidéki Borverseny Legjobb Rozé Bora – Hajós Bajai Cabernet sauvignon rozé 2013
Winelovers borok az olvasás mellé