Béres Szőlőbirtok és Pincészet - Bor
Azt valljuk, hogy a tokaji bor és a Béres Csepp egy ponton mindenképpen összeköthető: mindkettő valódi hungarikum. Hungarikumot szolgálni, értékeit, hírnevét, rangját építeni megtisztelő, nemes és egyúttal felelősségteljes feladat. Erre vállalkoztunk, amikor a világ ezen unikális részén, Tokaj-Hegyalján, a festői Erdőbényén 2002-ben birtokot vásároltunk és pincészet kialakításába kezdtünk. Célunk, hogy a birtokhoz tartozó történelmi dűlőkből származó szőlőből modern szemlélettel és eszközökkel Tokaj rangjához méltó, nagy borokat alkossunk.
Borturistáknak
| Pincészet típusa | Borgazdaság |
| Borvásárlás | palackozott |
| Borkínálat | Jelleg: Fajta: |
| Borkóstoló | bejelentkezés szerint - standard nyitvatartás |
| Nyitva tartás |
|
| Hány főig? | 40 |
| Bor mellé | borkorcsolya (pogácsa, sajt, perec) |
| Rendezvényhelyszín | nem |
| Bortrezor | nem |
| Szálláshely (fő) | nem |
| Egyéb szolgáltatások (nem szállóvendégeknek) | Betekintést nyerhetnek a borkészítés izgalmas folyamatába, a szőlő beérkezésétől a palackozásig, majd kóstolótermünkben megismertetjük Önökkel borainkat. Borkóstolónkon igény szerint 3, 5, illetve 7 boros kóstolósoraink közül választhatnak. Szaküzletünkben is készséggel várjuk vendégeinket, ahol kedvezményes, pinceáron történő vásárlásra nyílik lehetőségük. A Béres Szőlőbirtok 2010 évi borkóstoló árai a birtokon a következőek:
A borok mellé pogácsát, sajtot, perecet kínálunk. A fenti árak 2010. január 14-től érvényesek. A Béres Borbarát Kör Belépési feltételek A Béres Borbarát Körbe való belépésre a www.beresbor.hu webáruházában való bruttó 50.000 Ft értékű vásárlás után jogosult a vásárló. A Béres Borbarát Kör tagja csak természetes személy lehet. Béres borszeminárium Élmény-szüret a Béres Szőlőbirtokon |
Borszakértőknek
| (Fő)borász | Hudák Péter |
| Termőterület (ha) | 45 ha |
| Fajtaösszetétel (%) | Az egyes szőlőfajták aránya:
|
| Legértékesebb dűlő(k) |
|
| Tőkék életkora ott | - |
| Művelésmód | normál - biogazdaság – biodinamikus gazdaság |
| Hozamkorlátozás | 45ha/200 tonna |
| Szőlőfelvásárlás (mennyisége %, honnan) | - |
| Szüret | kézi |
| Mennyi bort készítenek? (hl) | 1200 hl |
| Palackozott mennyiség | 200 000 palack |
| Egyéb technológia, mennyiség | Technológiai szempontból minden bizonnyal az ország legmodernebb feldolgozói közé tartozik, ahol a modern technika jól megfér a hagyományokon nyugvó tokaj-hegyaljai borászati technológiával. |
| Pincetechnológia, tárolókapacitás, hordóhasználat | - |
| Borkínálat (fajtaborok, cuvée, késői szüret, borcsaládok, borstílus)
|
|
| 2004
Tokaji Borbarátnők Bora VinAgora Nemzetközi Borverseny
Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál
2005
International Wine & Spirit Competition - Surrey
International Wine & Spirit Competition - Surrey
Japan Wine Challenge - Tokio
Les Citadelles du Vin - Bourg sur Gironde
VI. Pannon Bormustra - Pannonhalma
Vinitaly Nemzetközi Borverseny - Verona
VinAgora Nemzetközi Borverseny - Tokaj
2006
XII. Szegedi Borfesztivál
XII. Szegedi Borfesztivál
Vinalies Internationales - Párizs
VinAgora Nemzetközi Borverseny - Eger
Muvina Nemzetközi Borverseny - Eperjes
Challenge International du Vin - Blaye Bordeaux
Decanter Magazin vakteszt
XIII. Tokaji Borvidéki Borverseny XIII. Tokaji Borvidéki Borverseny XIII. Tokaji Borvidéki Borverseny XIII. Tokaji Borvidéki Borverseny International Wine Competition/Tokaj 2008 - Szlovákia, Szőlőske
International Wine Competition/Tokaj 2008 - Szlovákia, Szőlőske VinAgora Nemzetközi Borverseny - Balatonalmádi MUVINA 2008 – XIII. International WineCompetition MUVINA 2008 – XIII. International WineCompetition International Wine Challange 2008 - London International Wine Challenge 2008 - London Decanter Magazin vakteszt 2009 Challenge International du vin - Bordeaux Challenge International du vin - Bordeaux Decanter World Wine Awards - London Decanter World Wine Awards - London International Wine Challenge - London International Wine Challenge - London Jubileumi X. Pannon Bormustra - Pannonhalma VinAgora Nemzetközi Borverseny - Budapest VinAgora Nemzetközi Borverseny - Budapest Japan Wine Challange - Tokyo Les Citadelles du Vin - France Muvina Nemzetközi Borverseny - Szlovákia Muvina Nemzetközi Borverseny - Szlovákia Japan Wine Challange - Tokyo Japan Wine Challange - Tokyo Japan Wine Challange - Tokyo 18. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál Top 10 legjobb fehérbor (Népszabadság Top 100) Top 10 legjobb fehérbor (Népszabadság Top 100) Prestige Reserve Award - Budapest Prestige Reserve Award - Budapest VIII. Orsszágos Syngenta Borverseny VIII. Orsszágos Syngenta Borverseny Halasi Borudvar Halasi Borudvar Decanter World Wine Awards - London Decanter World Wine Awards - London XI. Országos Pannon Bormustra VinAgora Nemzetközi Borverseny VinAgora Nemzetközi Borverseny |
|
| Hol találhatóak meg a boraik? (Horeca, szupermarket, borszaküzlet, webshop) | http://beresbor.hu/hu/partners/shire_Budapest/page/1/ |
| Nagykereskedő partner |
|
A Béres Szőlőbirtok és Pincészetről
A Béres Szőlőbirtok és Pincészet 45 hektáros birtoka a tokaji borvidék mértani középpontjában, Erdőbényén, a Bényei medencében fekszik. A területet 2002-ben megvásárló Béres család eltökélt szándéka, hogy a borvidék ezen patinás részén újra csúcsminőségű borok készüljenek, melyek tovább öregbítik a tokaji bor hírnevét hazánkban és szerte a világon.
A Béres Cseppel hírnevet szerzett tulajdonosok a természet szeretetét és tiszteletét, a megalkuvás nélküli minőségre való törekvést és az állandó újító kedvet hozták magukkal a borászatba. A 2006. májusában átadott 3000 négyzetméter területű birtokközpont és feldolgozó nemcsak a szőlészeti, borászati, hanem a vendéglátói és irodai funkciókat is magában foglalja. Technológiai szempontból minden bizonnyal az ország legmodernebb feldolgozói közé tartozik, ahol a modern technika jól megfér a hagyományokon nyugvó tokaj-hegyaljai borászati technológiával.
A Béres birtok várhatóan, éves szinten átlagosan 200 tonna szőlő, 1200 hektoliter, azaz 200 000 palack kiemelkedő minőségű bor készítésére ad majd lehetőséget. A Béres Szőlőbirtok és Pincészet ezzel a kapacitással már mennyiségi mutatók szerint is a tokaji borvidék jelentős prémiumborászatai közé kerül.
Béres Melinda (ügyvezető igazgató)
+06(1)430-5580
Fax: +36-47-536-001
+06(20)468-6861
Gaálné Király Enikő (kereskedelmi igazgató)
+06(20)410-7032
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
WSET Alapfokú tanfolyamok a Borakadémián
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
Etyek Borkonferencia 2012, máj. 18.
XVIII. Szegedi Borfesztivál, máj. 18-27.
Borbarangolás Badacsonyban - Május 19....
Etyeki Pincefesztivál, 2012
Középfokú borismereti tanfolyam a...
Borkolléguim - hazai szőlőfajták...
Belépés
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Mennyire tetszett, amit olvasott?
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Regisztráció
Alapadatok
- hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
- akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
- részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.
Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!
A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:
- A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
- A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
- Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
- Töltse ki a fenti űrlapot!
- Kattintson a "Mehet" gombra.
- Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!
Jelszó emlékeztető
Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó jelszavát.
Szabályzat
A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.
Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.
Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.
Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:
- postai úton utánvéttel
- személyesen a Borászportál szerkesztőségében
Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.
Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.
A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót.
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.
A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.
Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért.
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.
Az aukció záró időpontja
Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.
Szómagyarázat
Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.
Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.
Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.
Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.
Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.
Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.
Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:
| 1 Ft-tól | 100 Ft-ig | 10 Ft |
| 100 Ft-tól | 1.000 Ft-ig | 50 Ft |
| 1.000 Ft-tól | 2.000 Ft-ig | 100Ft |
| 2.000 Ft-tól | 5.000 Ft-ig | 200 Ft |
| 5.000 Ft-tól | 10.000 Ft-ig | 500 Ft |
| 10.000 Ft-tól | 100.000 Ft-ig | 1.000 Ft |
| 100.000 Ft-tól | 500.000 Ft-ig | 5.000 Ft |
| 500.000 Ft-tól | 1.000.000 Ft-ig | 50.000 Ft |
| 1.000.000 Ft-tól | 100.000 Ft |








































