Badacsony: a 90-es évek unalmának mára nyoma sincs

Dulai Csilla
2016. április 22., 20:51


Badacsony a nagyvilágban - vulkánok lelke a jóindulatú, objektív kívülálló szemével címmel tartott mesterkurzust a Badacsony New Yorkban rendezvényen Robert Smyth AIWS, újságíró.
Badacsony: a 90-es évek unalmának mára nyoma sincs
Fotó: Miklos Lehmann/Flickr
Az 5. alkalommal megrendezett Badacsony New Yorkban rendezvényen az „A Tasting Trip to the New Old World” című könyv Budapesten élő borszakértő szerzőjétől a badacsonyi borokról tanulhatott a közönség. 
 
Robert Smyth már a 90-es évek közepe óta Magyarországon él. Az országot tartja az első szerelmének, a badacsonyi régiót pedig egy óriási lehetőségnek. Fő kutatási témája a borok nemzetközi összehasonlítása és a megkülönböztető jegyek vizsgálata.
 
Badacsony: a 90-es évek unalmának mára nyoma sincs
Robert Smyth (Fotó: TáncolóMedve Facebook)
 
Robert Smyth szerint az eddig is közismert volt, hogy Badacsony egy nagyon izgalmas régió. Úgy gondolja, a vulkáni kőzetek, a változatos klimatikus viszonyok és természeti formák, a Balaton közelsége és a meredek domboldalak igazán izgalmas, jó egyensúlyú szőlőket és ennek köszönhetően borokat eredményeznek. Kiemelte, hogy a régióra jellemző a hungarikum szőlőfajták (pl. kéknyelű vagy olaszrizling) jelenléte jelentős, de ugyanakkor nemzetközi szőlők is megélnek itt (úgy mint a rizling), ami nagyon fontos ismertetőjegye egy borrégiónak A '90es évek unalmának mára – hála a sok kreatív, egyedi borászatnak – nyoma sincs. A borok gyümölcsösek, frissek, érettek, ami Robert Smyth szerint egy gyilkos, kötelezően kihasználandó kombináció.
 
Állítását a következő borsorral támasztotta alá:
 
  1. VÁLIBOR: Budai Zöld 2015
  2. Folly Arborétum és Borászat: Cédrus 2013
  3. Bencze Családi Birtok: Olaszrizling 2013
  4. Gilvesy Pincészet: Rajnai Rizling 2013 
  5. Szeremley Birtok: Kéknyelű 2006 
  6. 2HA Szőlőbirtok: Syraz 2013 
  7. + Soave-i meglepetés, a nemzetközi összehasonlítás kedvéért
 
Számomra három bor igazán említésre méltó erről a listáról, amelyekben visszaköszön a badacsonyi régió sokrétűsége és változatossága.

VÁLIBOR: Budai Zöld 2015
 
A budai zöld egy csak magyar szőlőfajta, a kéknyelű beporzófajtája. Bora hasonlít a zöldveltelinire. Tiszta, friss, gyümölcsös bor, a narancsvirág és az őszibarack jegyeivel. Közepes testű és lecsengésű, kiegyensúlyozott, könnyed, jéghidegen szervírozva nyáron fröccsbornak is tökéletes lehet. Mindössze 1.000 palack készült belőle.
 
Gilvesy Pincészet: Rajnai Rizling 2013
 
A Szent-György hegy Tarányi dűlőjének csak rizlingből készült bora. Jegyeiben főleg a zöld alma, a citrusos jegyek és az őszibarack köszönnek vissza, mindez élénk savassággal párosulva. Egy fantasztikus bor, ami nemzetközileg is megállja a helyét és nagy hasonlóságot mutat Ausztrália egyik legöregebbi régiójának, Clare Valley-nek a rizlingjeivel.
 
2HA Szőlőbirtok: Shiraz 2013
 
Szintén a Tarányi dűlő bora. Színében lilás-feketés megjelenésű, illatában az ibolya, a feketebors, az ázsiai fűszerek és a meggy köszönnek vissza. Ez a shiraz nemzetközi kontextusban is említésre méltó. Karakteres, kiegyensúlyozott, erőteljes, csodás savakkal, ami felveti a kérdést, hogy miért is nincs nagyobb választék vörösborokból a Badacsonyban?
Zárásként az előadó kiemelte, hogy a Badacsony sokkal több, mint egy szép régió. Bármelyik termelőnél könnyen találhatunk kellemes borokat, az utóbbi évek izgalmas, új iránya pedig nagy lehetőségeket rejt magában. Robert Smyth bízik abban, hogy a helyi fajtáknak, a sajátos boroknak és a saját szőlőfajtának köszönhetően ebben a régióban minden megvan ahhoz, hogy idővel nemzetközileg is naggyá váljon.
Winelovers borok az olvasás mellé