Villány és Szekszárd mellett a Balaton vörösei is az élvonalban

Bor Judit
2021. december 01., 14:31


A Winelovers Bordói November nagykóstolón a villányi és szekszárdi nagyágyúk mellett a balatoni vörösek is nagy sikert arattak.
Villány és Szekszárd mellett a Balaton vörösei is az élvonalban
Meghódítanak a balatoni vörösek
 
A Balaton déli részéről, mint vörösboros vidékről sokszor hallunk kevéssé elismerő nyilatkozatokat, ezért különösen érdekes volt erről a területről származó vörösborokat kóstolni. 
 
A Bogáromi Borbirtok Kötcsén található, az egykori Fáncsihegyi pince vette fel immár a tulajdonos nevét. A 45 hektáron gazdálkodó borászat túlnyomórészt fehérborokkal foglalkozik, de vörösboraikra is különös figyelmet fordítanak. A kóstolón három tétellel jelentek meg. Bevezetőként a Hajnalpír névre keresztelt rosét kínálták, amely 60 % merlot és 40 % kékfrankos összetételben készült. A pince merlot fajtabora 14 hónap érlelés után november 8-án került ki a hordóból, így ez alkalommal teljesen frissen, hordómintaként volt kóstolható. Cabernet Sauvignon Limited selection boruk 2016-os évjárata 2019-ben került palackozásra, s mindössze 2000 palack készült belőle. Közepes alkohollal egy kellemes, jó ivású vörösbor, melynek tanninjai nem túl intenzívek. 
 
Villány és Szekszárd mellett a Balaton vörösei is az élvonalban
 
A Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet igazi családi vállalkozásként működik, a vitorlázás és a Dél-Balaton szerelmesei 90 hektáron gazdálkodnak. Széles fajtaválaszték jellemzi őket, ezen belül vörösboraikra egyre több figyelmet fordítanak, a kóstolón bemutatott négy tételükkel négy sorozatukba nyújtottak betekintést.
 
A Libás 2021-es újbor egészfürtben erjed, nincs csömöszölés, majd 14 napon belül erjedő vörösbor murcival öntik fel. Összetételében 85% cabernet franc és 15% kékfrankos, igazán könnyed, gyümölcsös, málnás bor. A 2018-as Katamarán 50-50 százalékban cabernet franc és cabernet sauvignon találkozásával készül. A borok másod- és harmadtöltésű tölgyfahordókban több, mint egy évet pihennek. A Sirocco 2015. évjárat, 50% cabernet sauvignon, aminek erőteljes karakterisztikáját cabernet franc és merlot fogja vissza. 18 hónapot töltött első töltésű hordóban (magyar, francia és amerikai, fajtánként más hordókban), majd az érlelés végén került sor a házasításra. A vörösborok felső végén a Kokas található, mely a kiváló, déli fekvésű Kokas dűlő nevét viseli. Az agyagos talajnak köszönhetően az innen származó borok jobb savakkal bírnak, így az érlelési potenciáljuk is magasabb. Ez a 2017-es évjáratú merlot hosszabb maceráció és 18 hónap hordóérlelés után kerül elénk, gyümölcsösségét (aszalt meggy, szeder) a hordójegyek kerekítik ki.
 
Villány és Szekszárd mellett a Balaton vörösei is az élvonalban
 
A Katona Borház is családi vállalkozásként működik, 40 hektárt művelnek Balatonboglár környékén és Budafokon is van egy 120 fő befogadására alkalmas pincéjük, ahol kóstolókra várják a vendégeket. Egy tartály- és egy hordómintával is érkeztek, a 2020-as Kislak merlot tartálymintája és a Kislak 2019 cabernet franc hordómintája szerepelt a kóstolón. A Rébusz (2018) merlot acéltartályos tétel, az állatos címkés sorozat 6 tagjának egyike, amelyek egy szerelmi történet fázisait mutatják be. Komolyabb tételük a 2017-es Szőlőskislak cabernet sauvignon és cabernet franc házasítás, mely 16 hónapot töltött újtöltésű tölgyfahordóban és 2019-ben lett palackozva, de forgalomba csak januárban kerül.
 
A Liszkay Pincészet boraival átkirándultam kicsit az északi partra, a Balatonfüred-csopaki borvidékre. A panoráma-medencés szállásával is csábító borászatot Liszkay Mihály hozta létre, akinek fontos célkitűzése, hogy megmutassa: ez a terület kiváló a vörösek számára is.
Három tételt hoztak ki ez alkalommal kóstolni. A sort egy 100% merlot-ból készült rosé nyitotta, melynek színe mélyebb, íze érettebb, karakteresebb a szokásosnál. Hitvallásuk, hogy olyan rosét szeretnének készíteni, ami 2 év múlva is még bor. 2017-es cabernet franc boruk a Giulia nevet viseli Liszkay Mihály alapító és tulajdonos unokája után. Nem volt hordóhasználat az érlelés során, tartályban fahordódongával kapja a rá jellemző kávés, csokis ízjegyeket. A bor jó kiegészítője lehet a desszerteknek is, ha már nevében olaszos, például egy tiramisunak. Merlot boruk, a Feline a másik unokáról kapta nevét és a 2015-ös évjárat mutatkozott be. Szépen hozva a fajtajelleget, meggyes, gyümölcsös, frissebb, roppanósabb a franc-hoz képest. 
 
Villány és Szekszárd mellett a Balaton vörösei is az élvonalban
 
Szekszárdi szelíd dombokról
 
A kóstolón eltölthető idő második felére a vörösboros nagyágyúkat, Szekszárdot és Villányt hagytam, de ezeken a vidékeken is csak bele-bele lehetett pillantani egy-egy borászat munkájába. 
 
Az Eszterbauer Borászat jól ismert név a szekszárdi borvidéken, széles szortimentjük darabjai könnyen beazonosíthatóak a sajátosan régi családi fotók felhasználásával készült boroscímkéknek köszönhetően, amelyekhez egy-egy családi anekdota, boros történet is társul. A 35 hektáron termelő borászat a szekszárdi bikavér, kadarka és kékfrankos borait tekinti a fő iránynak, a kóstolóra a bordói „előírás” miatt két más borral készültek. A Mesterünk roppant kellemes, meggyes, gyümölcsös 90% merlot és 10% cabernet franc házasítás, 14,5% alkohollal a 2017-es évjáratból. A másik tétel egy Grand Vin jelölt. A szabályok szerint az a kihívás ennél a házasításnál, hogy minimum 25% kékfrankos legyen, a szekszárdi jelleg miatt. A többi cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot. Minimum 5 év érlelés is szerepel a feltételek között, jelen esetben ez 1 év hordót és 4 év palackot jelent. Az előírások közé tartozik, hogy grand vin 15 ezer forint ár alatt nem jelenhet meg a piacon. Az előző tételhez hasonlóan az alkoholja magas (14,4 %). Jövőre kerül forgalomba, a grand vin minősítésre pedig a közeljövőben kerül sor. A mély tónusú, érett, aszalt meggyes bor nyersességének biztosan jót fog tenni az egy év, amit még pihen a palackban. 
 
Villány és Szekszárd mellett a Balaton vörösei is az élvonalban
 
A Fekete Borpince a szekszárdi borvidék egyik tradicionális alapokon nyugvó borászata, amelyben Fekete Mihály a családi hagyományokat követve készíti díjnyertes borait. Ez alkalommal egy nero szőlőből készült rosét, egy 2016-os cabernet franc-t, 2017-es cabernet sauvignon-t és egy 2017-es merlot-t hoztak, mint fajtabort, valamint a Leticia névre keresztelt cabernet sauvignon-merlot házasítást. A cabernet sauvignon meggyes mélyvörös, 15% alkoholja bár jól érezhető, de nem lóg ki, ahogy tanninjai is szépen besimulnak. 
 
A szekszárdi Garai Pince 2,5 hektár saját területtel rendelkezik és további 3 hektárról vásárol szőlőt, szortimentjében fehér, rosé, siller és vörösborok is megtalálhatóak. A Täuninger cuvée – mely csak különleges évjáratokban készül, legutóbb 2017-ben - a borász és tulajdonos nagypapája iránti tiszteletből kapta nevét. 2017-es cabernet sauvignon tételük még hosszú potenciállal bír, de már most harmonikus, összetett ízvilágú, testes vörösbor. Érdekesség, hogy mecseknádasdi nagy hordót, nem barrique hordót használtak a fajtajelleg minél tisztább bemutatása érdekében.
 
Villányi győztesek
 
A Koch Borászat a villányi Vin-art vonalból egy 2017-es villányi franc-t, egy 2016-os Francia módit és a 2015-ös Csanád cuvée-t hozott ki. A két cuvée a három bordeaux-i fajta különböző arányú és stílusú házasítása kóstolásuk révén szépen látható, milyen más jegyekkel bírnak és miért is alakult úgy, hogy ez a három szőlőfajta nemzetközi szinten ennyire elterjedt és miért alkotnak ennyire jó párosításokat. A Francia módi 50% merlot, 25% cabernet sauvignon és 25% cabernet franc házasítás, egy évet töltött másodtöltésű fahordóban, amit palackérlelés követett. A Csanád cuvéé (2015) csak a legjobb évjáratokban készül, a legjobb dűlők hordószelektált boraiból, 50% cabernet franc, 25% cabernet sauvignon és 25% merlot összetételben. A borok 14 hónapot töltenek fajtánként külön-külön kisméretű fahordóban, majd házasítás után még 16 hónapot palackban érlelik.
 
Villány és Szekszárd mellett a Balaton vörösei is az élvonalban
 
A Jammertal Borbirtok a kóstoló egyik igazi nagyágyúja, hiszen 2015-ös Cassiopeia merlot-juk a brüsszeli világversenyen aranyérmes lett. 85 hektár saját ültetvénye mellett 25 hektárról vásárolnak szőlőt, hogy rendkívül széles szortimentjét biztosítani tudja. Bemutatkozott a Wunderlich sorozat Bluebird merlot-kékfrankos házasítás, a fajtaborok 400 arpensis sorozatából egy igen kedves aszalt szilvás, feketecseresznyés 2013-as cabernet franc és 2015-ös cabernet sauvignon. Az arpensis régi római mértékegység, egy itteni leleten találtak egy feliratot, mely szerint a földesúr 400 arpensis azaz 45 hektár szőlőt telepített. A 2017-es Grand merlot, kékfrankos, syrah és cabernet franc házasítás, nagy bor feketecseresznyés jegyekkel. 
 
Villány és Szekszárd mellett a Balaton vörösei is az élvonalban
 
+1 Pannonhalmi bor
 
A Cseri Pincészet 10 hektáros családi borászat Pannonhalmáról merlot, franc és kékfrankos házasítás Chanson cuvée-je mellett 2017-es Legenda merlot és franc házasításával jelentkezett, mely 12 hónap fahordós érlelést kapott, mélyvörös színével, csokoládés, kávés aromáival kényezteti a fogyasztókat. 
 
Villány és Szekszárd mellett a Balaton vörösei is az élvonalban
 

 
Winelovers borok az olvasás mellé