Ne habozzunk, menjünk a Balatonra!

Gonda György
2016. március 27., 21:50


Az eredeti szerint a kocsmába (Csapd le csacsi! - Szacsvay László), ám a lényeg ugyanaz, egy jót inni indultunk. Vagyis Rádpusztára, Balatoni pezsgő- és gyöngyöző borokat kóstolni.
Ne habozzunk, menjünk a Balatonra!
Március 12-én tartották Balatonlelle mellett Rádpusztán, az első Nagy pezsgő & gyöngyöző tesztet. Elsősorban a tó környéki termelők mutatták be habzó-, gyöngyöző bor és pezsgő kínálatukat. A szervező Bujdosó Pince ígérete szerint nem utoljára fogják ajánlani, a tervek szerint, a nyár slágerének szánt fehér és rozé buborékos választékukat.
 
Bujdosó Ferenc, házigazda elvárása csak annyi volt, hogy mindenki találjon 3-4 tételt, amit szívesen fogyasztana az idén nyáron. Ezt a célt bőséggel sikerült teljesítenie minden kóstolónak. A rádpusztai Gasztró Élménybirtok elegáns környezetet biztosított az eseménynek, ahol jóval több vendég is elfért volna. Jövőre remélhetőleg nagyobb lesz a hírverés, hiszen ez egy kiváló alkalom lenne a tó körüli vendéglátósoknak, szálláshely tulajdonosoknak bemutatni, egy komoly népszerűségnek örvendő termék választékát, és jelezni számukra, hogy a balatoni borászok ebből is tudnak mit mutatni.

Nagyjánól három éve vállalkoztam utoljára egy Rosalia alkalmával, hogy felmérjem a magyar buborékos piac nem „pezsgő típusú” részét. Szerencsére azóta nagyot változott a világ, volt is honnan fejlődni. A legtöbb tételből elmúlt az esetlegesség, már nem azért készülnek ezek a borok, hogy a kevésbé érdekes alapanyagok is felhasználhatóak legyenek. Tudatosabb lett a szüret, és a feldolgozás is. Ez érezhető a minőségben és a fajtaösszetételben is. Háttérbe kerültek az intenzív illatokat adó fajták, több helyet kapott a chardonnay, a pinot blanc, a kékfrankos, és a pinot noir.

A friss tételek is jól mutatták magukat, egyértelművé váltak a célok, amely a címkéből, és a tétel nevéből is pontosan kiderült. Csavarzáras, vidám címkés és tréfás, néha kissé erőltetett nevű borok friss fogyasztására, egy-két éves élettartammal. Dugózva, elegáns címkével, konzervatív nevekkel a pezsgők, általában tradicionális eljárással. Így aztán elég könnyű beazonosítani, hogy mi vár ránk nyitás után.
 
Több termelő is kiemelte, hogy
a gyöngyözőbor egyre fontosabb kérdéssé fog válni a Balaton környékén.
Egyre nagyobb az érdeklődés világszinten az üde, friss, gyümölcsös borok iránt, aminek a gyöngyöző bor tökéletesen meg tud felelni. A fehér tételek ebbe az elvárásba már most is beleillenek, a rozékkal volt némi problémám. Nem is annyira szerkezetben sokkal inkább az aromatikában. Attól félek, hogy ez abból fakad, hogy a csendes rozéban is kicsit félrecsúszott az ízlésünk. De sebaj, bízzunk benne, hogy ez is hamarosan rendeződni fog, és a tolakodó szín és illatból lesznek kicsit elegánsabb tételek.
 
Mindentől függetlenül ajánlom, hogy a vízparton nyaralók idén cseréljék le a napközbeni választásukat gyöngyöző borokra, a rozéfröccs, macifröccs és aperol spritz helyett. Ráadásul ezek a tételek még jó árban is vannak.
 
Ne habozzunk, menjünk a Balatonra!
Egyre inkább a buborékok felé fordul a Dél-Balaton (Fotó: Vinoport)
 
A tradicionális eljárású pezsgőkre ezt már nem mondanám ilyen egyértelműen. Bár tudom, hogy az előállítási, érlelési költségük nem olcsó, ezért az 5-6 ezer forintos ár nem is mondható soknak, csak az érték még nincs hozzá illő arányban.
 
A tradicionális tételek közül Légli Ottó 2013-as rajnai rizling-pinot blanc házasítása, és a Szent Donát Kishegy 2009-es tétele tetszett a legjobban.
 
A gyöngyöző-habzó kategóriában a Várszegi Pince Csabagyöngye 2015, Söptei Blanc 2015 (Pinot Blanc, Chardonnay), és a Pócz Pince Bubbori 2015 Fehér nyerte meg legjobban a tetszésemet.
 
Összességében a Balaton körüli buborékos tételeket jó szívvel ajánlom mindenkinek, de csak olyan helyről, ahol a kulturált tárolás megoldható, mert ezek nem túl izmos tételek, hogy minden megpróbáltatást jól bírjanak. Tessék egyszerre el is fogyasztani, mert nem kívánják a szellőztetést és a nyitva tárolást sem!
Winelovers borok az olvasás mellé