Van egy aranymetszésszerű gondolat, ami lassan formálja Tokaj-Hegyalja arcát

Bartha László
2019. március 29., 11:00


Március 23-án, egy hűvös, de ragyogó tavaszi szombaton újra a jól bevált helyszínen, a Corinthia Hotelben gyűlt össze Tokaj színe-java, hogy találkozzon a szakmával, a borértőkkel és a borrajongókkal.
Van egy aranymetszésszerű gondolat, ami lassan formálja Tokaj-Hegyalja arcát
Fotók: FotoBP
 
Összesen 72 kiállító, 60 pincészet, közel 150 tétel, 1000-nél több látogató, ez a Tokaj Március, az év egyik legszínvonalasabb boros seregszemléje. Idejekorán érkezve rögtön egy Szepsy mesterkurzussal lehetett megalapozni a napot, ahol ifjabb Szepsy István egy különleges száraz, dűlőszelektált furmint-sorral mutatta be a 2017-es évet. Az az állítás, hogy a tokaji fajták közül a furmint tökéletesen adja vissza a termőhely jellegzetességeit, itt kétségtelenül bizonyításra került. A borsor végén lévő Szent Tamás ’46 Furmint pedig elhelyezte a „célvonalat a pályán”. Később, a második előadás során Ujvári Vivien borász és Barta Károly márkatulajdonos a legendás Öreg Király dűlőről mesélt 2013 és 2017 közötti furmint és hárslevelű tételek segítségével. Az utolsó mesterkurzuson pedig Ripka Gergely szerző mutatta be a Tokaj Kalauz harmadik kiadását a közönségnek a kalauzban található kiemelt pincészetek egyedi tételein keresztül. (A mesterkurzusokról hamarosan külön cikkekben fogunk beszámolni.)
 

 
Miről is szól és merre is halad Tokaj? merül fel a kérdés a sétáló kóstoló elején. Jó kiindulási pont ifjabb Szepsy István tavalyi mesterkurzusának első mondata: „A borvidéknek soha nem lesz még egyszer akkora sztorija, mint az aszú”. Akkor azzal folytatta, hogy Tokaj jövője azon áll vagy bukik, hogy a borvidék egy tudatosan felépített rendszerben meg tudja-e mutatni az egyedi termőhelyek, dűlők talajtani és időjárás jellegzetességeit. Ennek a rendszernek a gravitációs centrumában pedig a nem más áll, mint a száraz furmint.
 
Szeretem azt, ha egy kóstolón olyan tételekkel lehet találkozni, amelyek még nem vagy akár soha nem kerülnek kereskedelmi forgalomba. Különlegességek, hordóminták, bármi jöhet. Izgalommal töltenek el a kézzel megírt palackok, mintha valami titkos, eldugott könyvbe leshetnék bele. Ezért is örültem annak a 2017-es dűlőszelektált furmint hordómintának, amit Barta Károly mutatott a meg az autóból felhozott utolsó palackból. Szűztermés, ami 2027-ben kerülhet legkorábban forgalomba, de ilyen zsenge korában is már érezni a benne lévő komoly potenciált. A beszélgetés közben elkértem Károly mesterkurzus előadás jegyzetét, aminek az első idézete 1632-ből való: „A furmint szőlő nem hasznára van a parókiának, mert csak szívja és a többi szőlőnek a jövedelmét is megemészti.” Ezután a furmint az 1635-ös a fajta összeírásában már nem is szerepel. Nocsak, milyen messziről is indultunk!?  
 
Van egy aranymetszésszerű gondolat, ami lassan formálja Tokaj-Hegyalja arcát

Barta Károly és Ujvári Vivien

Örültem, hogy sok helyen találkoztam kiváló birtokfurmintokkal és dűlőszelektált tételekkel is. Próbáltam a kisebb, feltörekvő pincészetekre koncentrálni. Számomra kiemelkedő volt a Montium Barna dűlő 2017-es furmintja, rétegzettségével és ízgazdagságával. Legyesbénye és a Barna dűlő nincs a legendás termőhelyek sorában, pedig ezzel a tétellel bizonyítottak. Nagyon szerettem Áts Károly 2017-es Birtok furmintját és 2017-es Szent Tamás furmintját Tarcalról. A Zsadányi pince jól hozta a Tállyára jellemző – a Tokaji borvidék átlagánál – savasabb karaktert mind a birtok furmintban, mind a dűlőszelektált tételben. Mindenképpen ki kell emelni az Erzsébet pince száraz furmintjait, kivált a Király dűlőből származó tételt. A trendtől mindenképpen eltérő volt az erdőbényei Illés pince battonage furmintja, itt a 15%-os alkoholtartalmat jól ellensúlyozta a vaskosabb test és a finomseprővel való intezívebb érintkezés miatti vajasabb textúra.
 
A Borkollégium Pop-up School előadásai olyan népszerűek voltak, hogy gyakorlatilag csak örökölni lehetett az eseményre odakészített székeket. Kanczler András a Basilicus Szőlőbirtok birtokigazgatója és Keresztes Ákos a Myrtus pince tulajdonosa mutatta be 9 borászat úttörő együttműködésének eredményét, a Tarcal Bort, ami egy a település jellegét bemutató furmint-hárslevelű házasítás. Könnyed és finom, humortól sem mentes előadást hallhattunk Matyisák Gábor borásztól, aki kádár és emellett a stand-up műfajában sem lenne elveszett. Megtudtam például a titkot, hogy az örök élet valahol napi egy kis pohár eszenciánál kezdődik. Persze, az is jó kérdés, hogy a napi egy pohár eszencia hogyan kerül az átlagos, jámbor fogyasztó közelébe. A Tokaji Március utolsó Pop-up kurzusán Pelle László (Pelle Pince), Jarecsni János (Béres Szőlőbirtok), Tóth Máté (Gróf Degenfeld) mutatott be különlegesen ásványos, palackban érlelt pezsgő tételeket.
 
Van egy aranymetszésszerű gondolat, ami lassan formálja Tokaj-Hegyalja arcát
 
A több helyen is kóstolható, technológiailag hibátlanul elkészített, de nem különösebben érdekes vagy néha a kelleténél kicsit több maradékcukorral behízelgő tételek mellett sikerült néha elfáradt, vagy éppen még nyers, túl fiatal furmintokkal is találkozni. Jellemző hiba volt az ilyen esetekben a még nem integrált savak zavaró karcossága és volt olyan tétel is, ahol ként lehetett érezni, feltehetően a friss palackozás miatt.
 
Figyelemreméltó furmint-hárslevelű házasítások mellett, számos koncentrált hárslevelű tétellel is találkoztunk. Érdemes kiemelni a Majoros Birtok „Agyag” Hárslevelű 2016-os tételét, ami hordós erjesztés és érlelés után elegánsan hozza a Tarcalra jellemző löszös jegyeket. Tetszett a Breitenbach pince 2014-es hárslevelű illatbombája is és nem szabad elmenni említés nélkül a feltörekvők közé sorolandó, erdőbényei Budaházy-Fekete Kúria hárslevelűje mellett sem. Itt ugyan magasabb volt a maradékcukor, de ezt jól ellensúlyozták a karakteres savak és a koncentrált ízgazdagság. Fiatal kora ellenére szerettem a Montium 60% furmint, 40% hárs házasítását (Montium Birtok Bor 2018), ami bár a tavalyi szüret eredménye, de már most tetszenek a belső arányai, rétegzett ízvilága.
 
Van egy aranymetszésszerű gondolat, ami lassan formálja Tokaj-Hegyalja arcát
 
A kóstoló végére összeállt a kép, és nem csak azért, mert szépen blokkosítva sorakoztak egyazon települések képviselői a település szintű összefogást (Tarcal Bor, Olaszliszka falubor, Tálya, Mád) hangsúlyozva, hanem mert Tokaj valóban forr és alakul. Van egy aranymetszésszerű gondolat, ami lassan formálja a borvidék arcát. Ami nemcsak figyelembe veszi a termőhely egyedülálló adottságait, de beilleszti a tradíciót és rendet teremt a fajták koordináta-rendszerében és a száraz-édes relációban is. Lehet, hogy többen csak azért követik a trendet, mert másoktól is ezt látják, esetleg egyelőre nem rendelik alá a teljes folyamatot az új elveknek. De a változás megindult és lassan, de biztosan végbe fog menni. Türelemre és sok munkára van szükség, mert olyan lassú változás ez, mint ahogy az eszencia érlelődik sok-sok éven keresztül.
 
Végül egy ilyen napot az Aszúteremben kell befejezni, ahol a szeparált galérián, csendes környezetben 40 féle borkülönlegességet kóstolhattak az aszúrajongók. Mint Rejtő Jenő világának ópiumbarlangjai mélyén, csendes áhítatban gubbasztó embereket láttunk, megbűvölve bámulva a borostyánszín poharakba.
 
Ha szeretnél többet megtudni az aszúkról, gyere el április 24-én a Winelovers 100 - 2013 az aszúk éve mesterkurzusra, ahol  nemzetközi borakadémikus útmutatása mellett 12 tételt kóstolhatsz ebből a már most legendásnak számító évből.
 
A nap vége felé, a „borpiramis” tetején üldögélve már nehéz objektívan fogalmazni, ezért borleírások helyett búcsúzóul íme két kétségtelenül egyedi vélemény a mámoros résztvevőktől:

Grand Tokaj, Aszú Szarvas 6 puttyonyos 2013
„…béke van, nyugodt rendben tartott istálló… és a friss szalma illata. Gömbölyű minden. Rend van, a munka elvégezve, vége már a napnak és megyünk haza bebújni az ágyba.”
 
Kvaszinger, 6 puttyonyos Aszú 2016
„…ha a kert összes, legzamatosabb gyümölcseiből és a legillatosabb fűszerekből egy lekvárt főznék…na az ilyen lenne…a lekvárság csúcsa.”
 
Kedves Tokaj, változz tovább és viszlát jövőre!
Winelovers borok az olvasás mellé