Vörösborral vírus ellen?! - Winelovers Villány kóstoló

Borászportál
2020. október 20., 10:42


2020. október 8-án került megrendezésre az InterContinental Budapestben a Winelovers Villány tematikájú kóstolója, impozáns helyszínen, tartalmas, szép vörösek, kíváló borászatok társaságában.
Vörösborral vírus ellen?! - Winelovers Villány kóstoló
Az esemény korai kezdésének ellenére, hat órakor a kóstoló helyszínén már nagy volt a nyüzsgés. A vírushelyzet őszintén szólva nem igazán befolyásolta az emberek jókedvét, illetve kóstoláshoz való kedvét. Természetesen igyekezett mindenki az intézkedéseknek megfelelően eljárni, mind a szervezők, mind a résztvevők részéről.
 

 
A borászatok kínálata a tematikához igazodva méltón tudta Villányt képviselni, akár a könnyedebb, akár a testesebb tételekben is. Külön köszönet a pincészeteknek, akik nem csak vörös tételeket, hanem fehér- vagy rosé borokat is hoztak Villányból. A kiállító pincészetek terén nagy élmény volt nemcsak a nagy villányi borászatok, hanem egész kis, családi pincészetek megismerése is.
 
Időközben este nyolc órát írunk, a terem teljesen megtelt érdeklődő, borszerető emberekkel, akik akár jegyzetfüzetükkel együtt "hallgatóznak" a borászatok standjánál és szorgosan jegyzetelnek. Két pop up előadás is színesítette az estét, a néző-hallgató közönség aktívan részt vett a beszélgetésekben.
 
Vörösborral vírus ellen?! - Winelovers Villány kóstoló

Borszerető és -ismerő ember lévén belevetettem magam a kóstolásba. Szerettem volna minél több pincészet kedvelt tételét megkóstolni, így kértem, hogy az aktuális repertoárból a kiállító azt a tételét mutassa meg, ami szerinte ebből a borsorból érdekes lehet. Persze ezen felül is az ember bűnbe esik egy-egy általa már ismert tétellel, de hát a kóstolás már csak ilyen. Örömteli volt, hogy mindenki kitett magáért, a csúcsborait hozta el és minden pincészet nagyon nyitott volt a kommunikációra, ami még jobban hozzátett az estéhez.

Összességében egy nagyon kellemes hangulatú kóstoló este volt, nagyszerű borászatokkal és tételeikkel. Köszönjük Villány!
 
A Borászportál kedvencei az estéről

Maczkó Pincészet Prémium Chardonnay 2017: egy érdekes hordós tétel Villányból, 9 hónapot töltött első töltésű barrique hordóban, majd két évet pihent palackban. Kiváló nyitása volt az estének.

Nagy felfedezés volt a Blum Pincészet Villánykövesdről, érdemes őket meglátogatni és elidőzni teraszukon egy pohár Cabernet Franc 2016-tal. Sötét, intenzív rubin szín, kellemes tanninok, érett, lekváros íz, nagyszerű tartalmas tétel.

A Ruppert Borház Szív királynő 2017 tétele egy érdekes syrah-kékfrankos házasítás, ami 18 hónap hordóban töltött idő után került palackba.

A VinArt Pincészet Csanád cuvée 2015 kiemelkedő képviselője a tartalmas vöröseknek, nagyon jó arányú házasítás, ami 14 hónapot töltött hordóban, majd 16 hónapot palackban érlelődött. Egyébként a Winelovers 100 - A 100 legjobb magyar bor listáján a második legjobb vörösbor helyezést érte el - nem véletlenül.
 
 
 
Winelovers borok az olvasás mellé