Három szakácssapkát kapott a Costes

Borászportál
2011. október 21., 11:40


Újabb sikert könyvelhet el a Costes: a maximálisan adható húsz pontból tizennyolcat, azaz három szakácssapkát adott a budapesti étteremnek a Gault Millau Ausztria (Gault Millau Österreich) étteremkalauz. A budapesti éttermek között a Costes mellett magas besorolást kapott a Fausto's, az Onyx, a Nobu és a Babel is.
Három szakácssapkát kapott a Costes
 
Miguel Rocha Vieira, az étterem portugál származású séfje az MTI-nek elmondta, hogy szinte sokként érte az elismerés, nagyon boldoggá teszi a váratlan eredmény. Vieira, aki 2008 óta dolgozik a Costes séfjeként, hozzátette, hogy a tavaly kapott 17 pont után a mostani 18 pont jelzés neki és a mögötte álló csapatnak, hogy igazán jó úton haladnak.

A Gault Millau Ausztria foglalkozik a régió fontosabb városaival, területeivel is, így Dél-Tirol, Horvátország, a kötetben idén először szereplő Szlovénia, valamint Pozsony és Prága mellett a magyar főváros éttermeit is tesztelik.
 
A budapesti éttermek között a Costes mellett magas besorolást kapott a Fausto's, az Onyx, a Nobu és a Babel is, amelyeket 16 ponttal, azaz két szakácssapkával jutalmaztak - derül ki a Világevő blog bécsi tudósításából.

A nemzetközi szinten működő Gault Millau napjaink legbefolyásosabb étteremkalauz-kiadóinak egyike, amelyet Henri Gault francia étteremkritikus és Christian Millau író alapított 1965-ben. Rendkívül szigorúan bírálja el az éttermeket, fontosnak tartja az alapanyagok minőségét, tisztaságát. Elsősorban a konyhai minőséget értékelik. Tíz pont alá jó étterem nem mehet és legfeljebb húsz pont adható, de a 17-18 pont is a legmagasabb szintű minőséget, kreativitást és ételkészítést jelenti.

A minősítés jelzése a szakácssapka, melyet 13 ponttól érdemelnek ki az éttermek: a fekete a hagyományos konyha jele, a vörös a megújuló konyháé. Két szakácssapka egy Michelin-csillagnak felel meg a szakácsszakmában szintén nívós Michelin Guide értékelési mértéke alapján.

A héten jelentették be, hogy a Gault Millau étteremkalauz áprilisban magyarországi kiadással is jelentkezik Molnár B. Tamás szakmai irányítása mellett.
Winelovers borok az olvasás mellé