Téli Piknikre fel!

Borászportál
2014. január 04., 22:42


Programajánló - Az új év Piknik sorozata nemsokára, január 18-án startol Etyeken, és az idei első rendezvényt - a korábbi szokással ellentétben - ezúttal nem kívánták a szervezők konkrét gasztronómia címkével ellátni, télen a forralt bor, a nagy testű vörösök és a disznóvágás úgyis adja magát. Persze, ha valaki kilátogat, a pezsgőkről se feledkezzen meg, hiszen az Etyeki Borvidék adottságai különösen kedveznek a buborékos italoknak.
Téli Piknikre fel!
 
Téli Piknikre fel!
Télre hangolva (fotó: Polgár Norbert)
A különböző riportokat, interjúkat olvasva a neten, még mindig azt látni, Rókusfalvy Pált a mai napig a rádiózástól kezdve szokás bemutatni. Még a „szabad enciklopédia” róla szóló szócikkében is a műsorvezetés kerül első helyre, mint foglalkozás. Pedig mindez már a múlté, az egykori Danubius-hang mára teljes értékű borásszá avanzsált, aki emellett – nem mellesleg – fogadót és rendezvényszervező céget is üzemeltet. Utóbbi vállalkozás egykori gyermeke az Etyeki Pincefesztivál és Kezes-Lábos Fesztivál, melyek az idő során és a lehetőségek mentén teljesen új irányt vettek. A szezonálisan, évente négyszer megtartott Etyeki Piknik ezen rendezvények letisztult, szűkebb célcsoportot célzó formája, utódja. Az első Piknikre 2013 január 19-én került sor, melyet a téli finomságok, a forralt bor, a testes vörösborok és a disznótoros témájára fűzött fel a Roxer. Ezt követte a tavaszi etap, ahol a sonkáé és a pezsgőé volt a főszerep, majd jött a nyári és az őszi megmozdulás – előbbin a rozé és a lecsó, utóbbin a must és a sajt került a fókuszba.
Eltelt tehát egy év a megújulás, átváltozás óta, s úgy tűnik, az Etyeki Piknik megtalálta számításait. A kilátogatók száma természetesen csökkent, de mint azt Rókusfalvy Pál sokszor hangoztatja, valahol ez is volt a cél: egy családiasabb hangulatú, a gasztronómiára és a borokra sokkal fogékonyabb közönség bevonzása. Ez számokban pár ezer főt jelent, kivéve a nyarat, amikor azért megint csak tízezer fölé emelkedik a létszám (korábban ez úgy ötvenezerre rúgott). Hiába, Etyek – főleg a fővárosiak körében – egy fix kirándulóhelyszínné nőtte ki magát, ahol nemcsak az újhegyi szőlősorok mentén megtett séták, de (és főként) a három különböző helyszínen (Kecskegödör, Körpince, Újhegy) sorakozó, mindig jókedvet árasztó kis pincékben töltekezhetnek az idelátogatók.
Téli Piknikre fel!
Téli piknikezők (fotó: Polgár Norbert)
A mostani, január 18-i Téli Piknik nem lett ellátva semmilyen gasztronómiai címkével, a szervezők bíznak abban, hogy Etyek már önmagában hívószó. Azért, hogy ezt a bizalmat meghálálják, ezúttal is odatették magukat, hiszen a rendezvény honlapján beharangozott 19 helyszín mindegyike tartogat valamilyen meglepetést. A legtöbb pincében a házigazda mellett kiállít egy vendég borász is, így az Arad-ménesi borvidékről érkező Balla Gézával, a szigligeti Szatmári pincével, a villányi Tiffán pincével, a mátrai Tőkésekkel, az egri Gál Lajossal, Dávid pincével és Gróf Butler borászattal, a szekszárdi Ferenci pincészettel, Sebestyén Csabával és Dúzsi Tamással valamint a móri Maurus pincével is találkozhatnak majd a vendégek.
A gasztronómia kínálat is sok jóval kecsegtet; lesz disznóvágás, malac, hurka-kolbász, tepertő sütés, lángos- és szörpkóstoló, de forró csokoládét, szarvaskolbászt és házi réteseket is falatozhatnak majd a piknikezők.
Téli Piknikre fel!
Borágy (fotó: Polgár Norbert)
A pezsgőkre külön felhívnánk a figyelmet, hiszen Etyek – ahogy arra Rókusfalvy Pál szeret utalni – egy, a champagne-i adottságokkal közel megegyező borvidék, ahol bár a buborékos italok készítése még az út elején tart, manapság azonban már egészen izgalmas tételek látnak innen napvilágot. A Gombai Birtokon például pezsgőbemutatót is fognak tartani a Téli Pikniken, ezzel együtt kár volna kihagyni a Rókusfalvy Birtok pezsgőjét, hiszen az itteni törekvések egyre komolyabbak – a volt rádiós idővel szeretne saját pezsgőpincét is felhúzni, ahol már jelentősebb volumennel, de továbbra is champagne-i eljárással, palackban erjesztve és érlelve készítené tételeit.
Téli Piknikre fel!
Egy kis nyers... (fotó: Németh Richard)
Rókusfalvy Nyerspezsgő
Az élesztős-kenérhájas aromák visszafogottan jelennek meg benne, illatában zöldalma és fehérszirmú virágok jegyei mutatkoznak és egy kevés lime, ami ízben már intenzívebb. A savak életerősek, a buborékok aprók, finomak, az alkohol – bár 13% – érzetre nem tűnik soknak, teste közepesen telt. Szikár világ – aki az édes pezsgőket részesíti előnyben, nem is biztos, hogy elsőre szeretni fogja. Mindenesetre bátorítanánk őket is a kipróbálására, hiszen mint tudjuk, a cukor sok mindent elfed, s a termőtáj sajátosságai egy száraz pezsgőben szebben ki tudnak bontakozni. Friss zöldsalátával, citrusokkal és zöldfűszerekkel ízesített sült pisztránggal remek párt alkot.
A Téli Piknik helyszínei és programjai:
Gradowski Birtok
• Boda Pisti és a Hedonist Team zenél délután.
• Töltött káposzta és forraltbor-variációk
Garaguly Birtok és Borpince
• Balla Géza Pincészete (Arad-hegyalja), Maurer Pincészet (Domaszék)
Milán Pince
• Pálinkakóstoló, házi rétes és lángos
Ínyenc pont
• Szarvaskolbász, mangalicatermékek és lángos
Gombai Birtok
• Borkóstoló és pezsgőbemutató
• Friss házi pogácsa és rétes
C’est La Vie Café! - Gourmet kávézó
• Saját főzésű forró csokoládék
• Vin chaud (francia forraltbor)
Árpás László Sonkamester Pincéje
• Szatmári Családi Pincészet (Szigliget), Tiffán Ede és Zsolt Pincészete (Villány)
• Malacsütés, kemencés kacsa, báránysült, sonkakóstoló
Halmi Pince
• Kézműves szörpök, házi sütemények, forralt bor, gyerekpuncs, tea, sült alma
• Vitorlázás ihlette, csomózott férfi és női karkötők és nyakbavalók bemutatója és vására
Szent Orbán Pince
• Házi lángos és szörpkóstoló
Zarándok Pince
• Karner Gábor Kézműves Borászata (Mátraalja), Losonci Pince (Mátraalja), Szecskő Tamás Pincészete (Mátraalja)
• Töpörtyűsütés
Kácsor „Kíra” Pince
• Gál Lajos Pincészete (Eger)
• Kecskesajt, forralt bor, libatepertőkrémes kenyér, sonka és rétes
Berényi Pince - Orosz Gyula Családi Pincészete
Debreczeni Pince
• Ferenczi Szőlőbirtok (Szekszárd)
• Hagyományos disznóvágás kóstolóval
• Etyeki és szekszárdi borok kóstolója
• Harmonikazene
Krisán Pince
• Gróf Buttler Borászat (Eger), Dúzsi Tamás Pincészete (Szekszárd)
Fonó Présház
• 10:00 Agócs Gergely – mesék kicsiknek és nagyoknak
• 12:00 Zurgó – moldvai mesék, népzenék; Nagy Bercel meséje
• 14:00 Zurgó – Nagy Bercel meséje
• 15:00 Róka Szabolcs énekmondása és meséléses
Rókusfalvy Birtok
• Sebestyén Pince (Szekszárd), Dávid Borház (Egerszalók)
• 15.00 Sajnaroli és a rana koncert
• 17.00 Fellép az Acoustic Loops
• Borászportál-sziget, ahol kézműves bonbonok, mini boriskola, zalakarosi wine&spa, valamint nyereményjáték várja a látogatókat.
Buzál-Mórocza Pince
• Forralt bor, zsíros kenyér
Télikék Pince
• Maurusz Borászat (Mór)
Korda Filmpark
• A Korda Látogatóközpont szombaton 10%-os kedvezményt biztosít a belépőjegyek árából.
• Czimeres Pálinka bemutatója és kóstolósarok
• Kézműves gasztronómiai termékek kóstolója
• 15.00 Meglepetés-fellépő
 
Winelovers borok az olvasás mellé