Mi van a párizsiban?

Borászportál
2014. november 10., 21:37


December 13-án lép hatályba az a rendelet, miszerint kötelező feltüntetni minden élelmiszeren az allergén-tartalomról szóló információkat. Ezután tehát úgy tűnik kiderül, hogy mi is van a kiszolgáló pultokban kapható árukban.
Mi van a párizsiban?
 
Az előre csomagolt élelmiszerek esetében könnyű dolguk lesz a gyártóknak, nekik jól láthatóvá kell tenni a címkék szövegét, tehát eltűnnek az apró betűk. A rendelet célja, hogy teljes körű tájékoztatást kapjanak az allergiások és az intoleranciával rendelkező személyek, tudtuk meg a penzcentrum.hu oldaláról.
A probléma a nem előre csomagolt élelmiszerek esetében lesz. A digitális mérlegek címkenyomtatóját ugyan be tudják programozni, hogy az összetevők is rajta legyenek a matricákon az ár és a vonalkód mellett, de ha nicsen ilyen nyomtató az üzletben, akkor kézzel kell ráírni a részleteket az eladónak.
Milyen allergén anyagokat kell feltüntetni?
  • Glutént tartalmazó gabonafélék (azaz búza, rozs, árpa, zab, tönkölybúza, kamut, illetve hibridizált fajtái)
  • Rákfélék 
  • Tojás
  • Hal 
  • Földimogyoró 
  • Szójabab 
  • Tej  (beleértve a laktózt)
  • Diófélék, azaz mandula, mogyoró, dió, kesudió, pekándió, brazil dió, pisztácia, makadámia vagy queenslandi dió
  • Zeller 
  • Mustár
  • Szezámmag 
  • Kén-dioxid és bizonyos szulfitok 
  • Csillagfürt 
  • Puhatestűek
 
Winelovers borok az olvasás mellé