Sokáig a biobor termelők amolyan csodabogaraknak számítottak a borfogyasztók, de még a bortermelők számára is. Ma már egyértelműen kijelenthetjük, hogy növekvő igény van a biotermékek, és azon belül a bioborok iránt.

Egy 2011-es cikkben még arról írtunk, hogy a biobor fogalma tulajdonképpen egy nem létező meghatározás. Akkor még valóban így is volt, hiszen hivatalosan, a hatályos jogszabályok alapján csak bioszőlőből készített bor létezhetett. Ez a jogi helyzet változott meg 2012-ben, amikor az Európai Bizottság hosszas egyeztetés, tagállami huzavona és a fennálló érdekek kiegyensúlyozása után megalkothatta a bioborokra vonatkozó szabályozást.

A bioborok készítésére vonatkozó szabályokat az ökológiai termelés, a címkézés és az ellenőrzés tekintetében az ökológiai termelésről és az ökológiai termékek címkézéséről szóló 834/2007/EK rendelet részletes végrehajtási szabályainak megállapításáról szóló 2008. szeptember 5-i 889/2008/EK rendelete tartalmazza. A rendelet 29b és még további két cikke határozza meg azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy egy bort bioként lehessen címkézni. A bioborokra vonatkozó szabályokat az EU-ban 2012 márciusától kell alkalmazni, azaz az első ténylegesen is bioborként forgalomba hozható termék 2012-es évjáratú lehet.

A rendelet alapján a borágazati termékeket ökológiai nyersanyagokból kell előállítani. A borok előállításához felhasználható adalékanyagok meghatározásáról is szól a rendelet. Ennek alapján a biobor készítéséhez felhasználható anyagokat egy zárt listából választhatja ki a borkészítő. A rendelet úgy fogalmaz, hogy bizonyos termékek és anyagok közül ökológiai nyersanyagból származót kell felhasználni, amennyiben az rendelkezésre áll.

A rendelet nem csak a felhasznált segédanyagok körét határozza meg, hanem az alkalmazható borászati eljárásokat is. A borászati eljárásokat a rendelet három csoportba sorolja. Az elsőbe azok a borászati eljárások tartoznak, amelyek alkalmazása a bioborok készítésére tilos. Ezen eljárások közé tartozik a hűtéssel történő részleges sűrítés, kéntelenítés fizikai eljárásokkal, a borkőkiválás megakadályozása érdekében végzett elektrodialízis, a borok alkoholtartalmának részleges kivonása, és a kationcserélőkkel történő kezelés a borban lévő borkő kiválásának megakadályozása céljából. Ezen eljárások mindegyike eszközigényes, egyike sem nevezhető általánosan elterjednek. Ezen eljárások kizárása alapján a magyar borok döntő többsége még biztosan biobor lehetne.

A második kategóriába a korlátozással alkalmazható borászati eljárások kerültek. A bioborok esetében a hőkezelés és a szűrés mérsékelt alkalmazását teszi lehetővé a szabályozás. A harmadik kategóriába azon eljárások kerültek, amelyek alkalmazása még lehetséges, de a Bizottság 2015. augusztus 1-ig vizsgálat tárgyává teheti az eljárások további alkalmazását, vagy éppen kizárását.

Az ökológiai élelmiszer előállítással szemben egyébként az EU szabályozása egy általános elvet követ. Ennek alapján nem használhatók olyan anyagok és technológiák, amelyek visszaállítják az ökológiai élelmiszerek feldolgozása és tárolása során elveszett tulajdonságokat vagy korrigálják a feldolgozásakor elkövetett gondatlanság következményeit, vagy más módon lehet félrevezető a termékek valódi jellegét illetően. Ezen elv alól csak abban az esetben lehet kivételt tenni, ha ezzel egy borászati eljárás, vagy segédanyag alkalmazásával kapcsolatban alternatívák nem állnak rendelkezésre, vagy igénybevételük nélkül lehetetlen az élelmiszer előállítása vagy tartósítása, vagy a közösségi jogszabályok alapján megállapított élelmezési előírásoknak való megfelelés. A borászat ebből a szempontból szerencsés helyzetben van, mert a legalapvetőbb eljárások, amelyek a jogszabályi megfeleléshez feltétlenül kellenek, gyakorlatilag egyidősek a borkészítéssel. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a bor olyan élelmiszer, amelynek élvezeti értéke romlása nem okoz élelmiszerrel összefüggő betegséget. A borban a patogén, tehát az embert megbetegítő baktériumok vagy vírusok csak igen rövid ideig képesek megélni, még akkor is, amikor a bor már elvesztette élvezeti értékét.

A biobor szabályozásról folyó, 2007-ben indult egyeztetések nem azért tartottak olyan sokáig, mert a fenti bemutatott eljárásokkal a tagállamok többsége nem értene egyet. A biobor szabályozásával kapcsolatban tulajdonképpen csak egy máig is vitatott pont maradt, a kéntartalom szabályozása. A borok kéntartalmának csökkentése elsősorban nem is a biobor készítésével és készítésének elveivel függ össze. A magasabb alkoholtartalmú déli borok alacsonyabb kéntartalommal is készíthetők, míg az északi tagállamokban inkább a normál borok kéntartalmához közelít az általános felhasználás. A Bizottság inkább elvi, mint szakmai kérdésként kezelte a kéntartalom szabályozását, ezért a kompromisszum megtalálásáig hosszú és időigényes út vezetett.

A fentiekből tehát az következik, hogy a jelenleg érvényes szabályozás alapján a hazai biobor készítést továbbra is csak a biológiai szőlőtermesztés fogja szűk keresztmetszetként meghatározni.