Sebestyén Csaba: a kékfrankos kell legyen a bázis!

Németh Richárd, Borászportál
2012. június 12., Kedd 16:26

Címkék:   bor  borász  interjú  kékfrankos  Sebestyén Csaba  Szekszárd  szekszárdi bor  szekszárdi borvidék 

Interjú - A tehetséges fiatal borásszal a Várfok Galériában tartott szekszárdi borbemutatón találkoztunk, ahol nagyszerű sillerek társaságában beszélgethettünk vele munkáról, a kékfrankosról, Szekszárd jelenlegi helyzetéről és a magánéletéről.

Hogyan lett belőled borász, hiszen köztudott rólad, hogy teljesen más pályáról érkeztél?

Igen, autószerelő voltam. Sokszor elmondtam már, hogy mi, vagy ki fordított igazán a borok felé, és lehet, hogy ez kicsit meseszerűnek tűnik, de ez az igazság. Régebben sokat eljártam pecázni a barátaimmal, és az egyik ilyen alkalommal a szomszéd stégről átkéreckedett hozzánk egy horgász, mert látta, hogy egy demizson miatt, ami kézről-kézre járt köztünk, módfelett vidámak vagyunk. Kiderült róla, hogy Franciaországban él, ahol sommelier-ként dolgozik, és olyan szépen beszélt a mi házi borunkról, hogy akkor ott rögtön elindított bennem egy folyamatot. Elkezdtem a bor és a borkészítés témájában könyveket olvasni, elkezdtem tanulni, majd egyszer azt mondtam édesapámnak, hogy én is szeretnék bort készíteni, és egy-két dolgot másképp csinálnék a pincében, mint ő.

hirdetés

Édesapád régóta készít bort?

A nyolcvanas évek óta. Mikor nem volt még saját területünk, akkor vásárolt szőlőt, és abból csinált jó értelemben vett házi bort, amit a család ivott meg.

Mikorra datálható az, amikor végleg a minőségi borkészítés felé fordultál?

A váltás éve 2003 volt. Azóta vagyok főállású borász, és azóta él a borászkodásból az egész család. A kezdeti nulla hektárból mostanra kilenc hektár saját ültetvényt tudunk magunkénak. De van még két hektár egy közeli barátomnak a birtokán, amit szintén én kezelek, illetve évente olyan 5-10 hektár nagyságrendű területről integrál válogatott szőlőt a pince.

Egy borbemutatón vagyunk most, ahol rajtad kívül még öt szekszárdi borász mutatja be a Fuxliját, vagyis a közös márkanév alatt kihozott sillerét. Mit vártok ettől a borfajtától?

A siller egy útkeresés. De nálam a dűlőszelektált tételek is azok voltak eleinte. Játékok, amelyek az idő során szépen kiteljesedtek, és hál’ Istennek sokan szeretik őket. Ha a Fuxli is egy efféle játék lesz, akkor nagyon elégedett leszek. Korábban a szekszárdi borvidéken komoly hagyománya volt a sillerkészítésnek és mi ehhez szeretnénk visszatérni. Azt gondolom, hogy semmi különöset nem tettünk, pusztán megpróbáljuk feltámasztani ezt a kiváló, de korábban rosszul kezelt borfajtát.

Régen sokfelé készítettek sillert, nemcsak Szekszárdon.

Igen, a siller nemcsak a mi borvidékünkön, az Alföldön is szép számban jelen volt. Amikor a svábokat betelepítették Magyarországra, akkor talán ők hozhatták be magát a készítésmódot, és szerintem a kékfrankos is, de ez egy másik beszélgetés.

Mennyire fontosak számodra a magyar fajták?

Én azt látom, hogy a külföldi exportpiacokon, amelyeken mi is érdekeltek vagyunk, a felvásárló igény főként a hazai őshonos fajtákból készült borainkat preferálja: kadarkát, kékfrankost, kékfrankos alapú házasításokat, de a zweigeltjeinket is szeretik a határon túl. Ugyanakkor foglalkozni kell a világfajtákkal is, mert ezektől lesz teljes a kép, hogy úgy mondjam, ezektől kerekednek ki a hungarikumok is, mint a bikavér esetében, amelyben a hazai és a nemzetközi fajták tökéletes összhangot képesek alkotni.

A fogyasztók fejében Szekszárd neve kezd összeforrni a kadarkáéval. Ez jelentheti azt, hogy a borvidéken előnyösebb helyzetbe kerülhet, mint a kékfrankos?

Szerintem mind a két fajta kell Szekszárdnak. A kékfrankos egy nagyon jó terroir bor, a kadarka pedig a maga nemében egy kuriózum. A kékfrankos képes rá, hogy nemzetközi mércével mért nagy bort is készítsenek belőle, a kadarka viszont a maga hektikusságával kevéssé alkalmas arra, hogy minden évjáratban nagyot villantson vele az ember. Nekünk a legtöbb borunkban mindkét fajta megtalálható. Sajnos a kadarka, így önállóan, nehezebben érvényesül a piacon a testes vörösborok mellett. Ettől függetlenül ápolni kell, telepíteni kell, de a bázist – azt gondolom – mindenképpen a kékfrankos kell jelentse, és nemcsak a szekszárdi borvidéken, hanem az egész országban.

Hol tart most a szekszárdi borvidék?

Sok tennivaló van még itt úgy turisztikailag, mint szakmailag. A legtöbb birtoknak még nincs egy kialakult ültetvényháttere, mert azok még relatíve fiatalok, aztán a pincékbe is kell még technológia, szóval azt gondolom, hogy valahol az út közepén járhatunk. Ennek ellenére én azt érzem, hogy a szekszárdi bor egyre népszerűbb, egyre többen keresik, egyre többen szeretik itt az országon belül, a kifejezetten jó ár-érték aránya miatt. A külföldi piacok meg még csak mostanában kezdik el felfedezni a magyar bort, mint olyat. Külföldön nem nagyon tesznek például különbséget a szekszárdi, vagy a villányi vörösbor között. Magyar, magyar. Nem lehet azt mondani, hogy itt az elmúlt tíz évben bármelyik borvidék is átütő sikereket ért volna el a nemzetközi piacokon.

Ugyanakkor úgy tűnik, hogy egyre több és maradandóbb az összefogás borvidékenként a termelők között, ami a magyar piacon való érvényesülést – az olcsó dél-amerikai, vagy olasz borokkal szemben – erősítheti.

Így van. Hogy messzebb ne menjünk, a Fuxli is ezt példázza a szekszárdi borászok vonatkozásában. Csak úgy lehet előbbre jutni, ha egy cél felé többen megyünk, azonos szándékkal. Nem gondolom, hogy nekünk másokat kéne másolni, megvannak a saját értékeink, amelyekben bízni kell.

Zárásképp kanyarodjunk vissza rád. Hogy tudod a munkát a magánélettel összeegyeztetni?

A borászkodás egy huszonnégy órás, nem is elfoglaltság, inkább ügyelet, vagy szebben: hivatás. A pince, a szőlő, a vendégek, akik közben igénylik a társaságunkat… hát igen, jó volna tudni teremteni egy értelmes egyensúlyt. A magánéletemben is megjelennek a munka keltette feszültségek, de ez elkerülhetetlen, ha az ember ennyire elfoglalt, és ennyire ki van téve a külvilágnak. Nap, mint nap emberekkel kell találkozni, újra és újra el kell mesélni a termőhely, vagy egy-egy bor történetét, meg is kell velük kóstoltatni minél több tételt, szóval szerintem kevés olyan szakma van, ahol ennyire igénylik a termék mögött álló személy jelenlétét, társaságát.