Nagy Sebestyén: Túl a kétszázon!

Németh Richárd szövegésfotó
2014. február 10., 09:56


Interjú - Nagy Sebestyénnel, a BorJour-rendezvények egyik motorjával, az azonos nevű boros rádióműsor műsorvezetőjével épp csak futtában tudtunk váltani néhány szót. Közeleg a Magnum, így erről kérdeztük őt, de azért finoman és tapintatosan a pénztárcájába is beletúrtunk.
Nagy Sebestyén: Túl a kétszázon!
 
Nagy Sebestyén: Túl a kétszázon!
A tavalyi BorJour Magnumot a Millenárison tartottátok, idén újra ide várjátok a borkedvelőket. Ennyire bevált ez a helyszín? Mitől jobb, ez, mint a korábbi Gömb Aula?
Nagy Sebestyén (képünkön): Kinőttük a korábbi helyszínünket. Az ELTE Kongresszusi Központ, melynek központi helye a Gömb Aula, 1500 főt képes befogadni. A tavalyi BorJour Magnumnak 2500 vendége volt, ezért kellett a Millenárisba vinni, ami kiváló rendezvényhelyszín: központi elhelyezkedésű, jól megközelíthető, tágas, jól szellőztethető, szóval egy csomó szempontnak megfelel, ami egy boros rendezvény szervezőjének fontos.
2500 főre szabtátok a rendezvényt, a honlapon pedig csak 880 fő regisztrációja látható még. Lehet, hogy túl sok mostanában a rendezvény és emiatt eloszlanak az emberek?
N. S.: Ma, tehát egy héttel a rendezvény előtt már meghaladtuk az ezer eladott jegyet. Tekintve, hogy az idén nem ösztönöztük a korai jegyvásárlást – egy nappal a rendezvény előtt is annyiba kerül a belépő, mint került decemberben –, valamint hogy az ilyen eseményekre a vendégek többsége az adott héten veszi meg a jegyét, jó esély van a telt házra.
Mitől vonzó még a Borjour az emberek számára? Miben más ez a rendezvény, mint a többi boros?
N. S.: Még? Hát ki lehet belőlünk szeretni...? A Borjour egy kóstolósorozat, évente 30-35 rendezvénnyel – most, hogy belegondolok, valószínűleg mi szervezzük a legtöbb borkóstolót az országban. Nyolc éve létezünk, szóval kétszáz boros rendezvényünk biztos volt már. Sokféle rendezvényünk van, mindegyik más és más, és mindegyik típus megtalálja a maga közönségét. A kétasztalos vakkóstolók vagy a Tokaj Nyitány a szakmaibb közönséget, legrégebbi kóstolónk, a BorJour Klasszik, 10 borászattal havonta, a Manna étteremben, az igényesen szórakozni vágyó, borszerető budapestieket, a nyári BorJour Noirok pedig a fiatalabbakat szólítják meg. A közös nevező az érdeklődés a minőségi bor iránt, ami pedig mindben egyaránt vonzó lehet, a feszengés, a tudálékosság, a borsznobéria hiánya; a kötetlenség, a jó hangulat, ahol a résztvevők a bort italnak tekintik – igaz, a legjobbnak.
És mitől vonzók még a BorJour-rendezvények a kiállító borászok számára?
N. S.: A Borjour mögött erős kommunikációs bázis van, amit azok a borászatok, melyek nem csak a nagy rendezvényünkre jönnek, használhatnak. Ez fontos különbség sok más rendezvényszervezővel való összevetésben! Van egy heti, élő rádiós bormagazinunk a 90.9 Jazzy-n, melyet több tízezren hallgatnak egy hónapban és van egy nyolc éve épülő, közel tizenötezres, aktív email adatbázisunk, amire ha kiküldünk egy hírlevelet, a közepes, 2-300 fős rendezvényeink két nap alatt megtelnek. Szerencsére ma már a borászatok többségének nem kell bizonygatni, hogy ez mekkora erő. Nekik csak el kell jönniük egy kis rendezvényünkre – cserébe vendégeink lehetnek a rádióműsorban, és rendszeresen bemutatjuk a boraikat sok ezer borértőnek... És egyre jobb borokat, egyre értőbb közönségnek. Minden nehézség dacára a fejlődést mindkét oldalon folyamatosnak látom, ami kisebbfajta csoda.
Nagy Sebestyén: Túl a kétszázon!
Magnum a Millenárison - a tavalyi képekért katt ide!
Magyarországon (de a világban másutt is) bevett gyakorlat, hogy a szervezők nem fizetnek a borászoknak a borokért, sőt, még a borászok fizetnek a kiállítói helyért, amiről sokan azt vélelmezik, a szervező így extrán jól jár.
N. S.: A Borjour még soha nem kért kiállítói díjat borászoktól. Vagy jutalékot. Esetleg mindkettőt. A Borjour Magnum olyan rendezvény, mely összehozza a borászatokat és a bor iránt érdeklődő közönséget, úgy, hogy a költségeket, minden résztvevő számára megpróbáljuk minimalizálni. Ha valaki tud háromig számolni, rájöhet, hogy ez messze nem az „extra profitról” szól. Valójában ha nem lenne egy-két kitartó, önzetlen támogatónk, ezt a rendezvényt nem lehetne így megrendezni. Nem az ilyen fesztiválok hoznak ám nagy hasznot, hanem azok, amelyek ügyesen meg tudják csinálni azt, hogy a vendégeknek eladják a több ezer forintos belépőt, akik ezért nem igazán kapnak mást, csak friss levegőt – és a végén a kiállítók jelentős része is súlyos veszteséggel zárja a bulit. A fogyasztási szokások, az értékesítési csatornák nyilván ebben a szegmensben is, ha lassan is, de változnak: ami működött, amit meg lehetett tenni tíz éve, már nem vagy nem sokáig lehet megtenni. Sokkal jobban meg fogja nézni mind a kiállító, mind a vendég, hogy melyek a megtérülő befektetések, ajánlatok, úgyhogy alakul majd a piac.
A BorJour Magnum a kiállító borászatoknak hatékony megjelenés: 36 palack borba és egynapos személyes jelenlétbe „kerül” az egész számukra, ami átlagosan kb. 50.000 forintos költség. Ezért lehetőségük van személyesen bemutatkozni, kommunikálni több száz, borokat rendszeresen vásárló érdeklődőnek. Szerintem a bor bizalmi termék, iszonyat fontos a személyes kommunikáció, a kötődés a borász és vendége között, melyek itt kialakulhatnak. Ma mit kap bárki bármilyen hagyományos médiában ötvenezer forintért? Öt négyzetcentimétert egy magazinban? Vagy egy pr-cikket, melyet elolvas nyolc felhasználó? A BorJour Magnumon a borászatok többsége olyan kapcsolatokat épít, melyekből közvetlenül pincelátogató csoportok, illetve rendszeres vevőkörök alakulnak ki, és ezekre egy kisebb pincének nagy szüksége van. A kis és közepes családi pincészetek ezt tudják, de jó néhány nagyobb borászat is, és jönnek a BorJour Magnumra. Többen is jönnének, mint ahányan beférnek. 173 borászati kiállító helyünk van, az utóbbi két hétben nagyon fájó szívvel kellett közel ötven későn jelentkezőnek nemet mondanunk.
 
Winelovers borok az olvasás mellé