Egy vörösboros motoros Villányból


2014. november 18., 09:41


A villányi borturizmus úgy fejlődik, mint a gombák ősszel az erdőben. A borvidék gasztronómiája nagyon színes, így széles skálán válogathatnak a vendégek. Ezek között kiemelkedő szerepet tölt be Gere Attila borhotele, valamint étterme, melyek vezetője Pauli Zoltán.
 
Októberben elindultunk Villányba, hogy Zolit kifaggassuk a vendéglátásról, és nem utolsó sorban egy Honda NC 750X motorkerékpárról, amivel egy héten át róhatta a köröket Villányban. Nem kispályás már, több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezik a kétkerekűek terén. A Vörösbor Fesztivál után érkeztünk, így a hétvégén turista áradat rohamozta meg a települést. Zoliék sem unatkoztak, a sok munka mellett csak a mindennapokban volt ideje próbálgatni a motort.
Egy vörösboros motoros Villányból
Pauli Zoltán beparkolt a Honda NC750X-el a Mandula Étterem és Crocus Hotel elé
Pauli Zolival a Crocus Bor Hotel és Mandula Étteremben találkoztunk, ahol most készülnek az új szárny átadására. Nem tudtunk ellenállni a kíváncsiságnak és megkértük vendéglátónkat vezessen minket körbe. Az utcafrontról nem is gondolná az ember milyen kis birodalom épült ide, ami teljes kényeztetést biztosít a látogatók számára. Ha valaki valami különlegesre vágyik, az minket keres meg, meséli Zoli. "Amikor elkezdtem a Mandulával foglalkozni szerettem volna valami egyedit csinálni, többet hozzátenni az eddig felépített borászathoz, panzióhoz. Így hat éve fogtunk bele, ebbe a több ütemes sztoriba. Első időszakban kemény volt, nem egyszerű szakma a vendéglátás. Álmom hosszabb távon, egy jól működő gasztronómiai vállalkozás Villányban és Palkonyán a magunk és Vendégeink örömére."
Az egész hotel és spa koncepciója jól átgondolt, sok benne az új ötlet, igényesen van kitalálva. Az udvaron egy óriási hordó alakú medencét találunk, amit télen, a hóesésben a látogatók előszeretettel használnak egy pohár Fricivel a kezükben. Aki még ezt az idilli képet fokozná, annak irány az új sky spa, ahonnan látni a közeli szőlőket és Villányt. Ebben a csodaszép őszi időben kedvünk lett volna megmártózni benne, és átélni a Crocus adta élményt.
Egy vörösboros motoros Villányból
Kizárólag az étteremben kapható Mandula Cabernet sauvignon 2007 szelekció és a forgalomban lévő 2009-es
A hotelhez tartozó étterem konyhájával már többen találkozhattak a Gourmet Fesztiválon, Budapesten vagy az egy évben egyszer megrendezett SVÉT (Stílusos Vidéki Éttermiség) találkozókon. De a saját környezetében mindig sokkal izgalmasabb felfedezni egy hely gasztronómiáját. Jelenleg csoportokat is fogadnak, emellett napi ajánlat és degusztációs menüt is találunk az étlapon. "Külföldön úgy néz ki, hogy van egy több fogásból álló, régió ízeire és alapanyagaira épülő kóstoló menü, és az emberek már úgy mennek be az étterembe, hogy azt kérik. Ez a szakma csúcsa. Azonban van még kereslet a csoportok étkeztetésére, buisness lunchra, félpanzióra. Nincsen ezzel gond, el kell telnie legalább még további hat évnek, hogy teljes legyen az egyensúly és stressz-mentesen, gördülékenyen menjen minden munka."
A vidéki éttermeknek mindig meg van a varázsa. Egy hangulata, amit az itt dolgozó emberek és a környezet termet meg. Itt majdnem minden alapanyag helyi. Az étlap szezonális, a húsok fajsúlya is az évszaknak megfelelő és a most friss sütőtökből, céklából, édesburgonyából, sárgarépából, gombából születnek meg a fogások alapjai. A tányérok színesek, de ennek ellenére az ízek nem kuszák, tudatos még a díszítés is. Igazi vidéki luxus a megteremtett környezet és a szolgáltatások is.
Pauli Zoltán közben beszámolt egy zseniális ötletükről. "Nagyon sok saját nevelésű emberünk van, aki visszajött külföldről. Csak itt tudják csinálni a lakóhelyükhöz közel, amit szeretnének. Ezért létrehoztunk egy két éves iskolát frissen végzett diákoknak, Mandula Séf Akadémia néven. Az első felében nálunk dolgoznak, mint ösztöndíjas, majd két hónap külföldi gyakorlatot támogatunk neki. Ennek cserébe még egy évig nálunk kamatoztatja a kint megszerzett tudását. Mindenki jól jár és fejlődik. Egy életpálya modell. Valójában a jó séfnél elengedhetetlen a szenvedély és a megfelelő íz érzékelése."
 
Ha már a szenvedélyről van szó, kíváncsiak lettünk, hogy milyen élmény volt Zolinak az új Honda vezetése. "Vagány külső. Tetszik. Első alkalommal furcsa volt, hogy minden automata rajta, de könnyű volt megszokni, hogy csak a gázt kell húzni. Jól váltott, az S módban dinamikusabb. Itt a faluban nagyon kényelmes volt, nagyvárosban, rohangáláshoz komolyan elgondolkodnék rajta, hogy megvegyem."
A Honda NC(New Concept)750X, amivel Pauli Zoli Villányban döngetett, kívülről leginkább egy túraendúróra hasonlít. Igazából persze nem egy terepmotor, hanem praktikus túratárs aszfaltozott utakra, amely városban is nagyon könnyen használható. A tank helyén csomagtartót találunk, amibe még egy sisak vagy egy laptop is elfér kényelmesen.
Egy vörösboros motoros Villányból
Pauli Zoltán: "Vagány külső és csak a gázt kell húzni."
A motort 3 üzemmódban (D-normál, S-sport, Manuál) lehet használni. Zoli szerint neki normálban hamar felváltott, így az S-et használta legtöbbet. "A motor persze nem volt rám állítva, így nekem hosszúnak tűnt a gázmarkolat útja, így néha fogást kellett váltanom, hogy teljesen rá tudjam nyitni a tüzet. A manuált, nem automata módot csak gyors előzésnél ajánlom, így megspórolható a visszaváltás ideje is, egyébként tökéletesen végzi a dolgát a duplakuplungos automata váltó."
A hengerek száma kettő, ami a 700-750 köbcentis kategóriában nem ritka már a motoroknál, és ennek köszönhetően igen nyomatékos a Honda. Fiataloknak, akik átülnek a robogóról, esetleg újrakezdőknek tökéletes, és az élvezet így is megmarad.
A motor fogyasztása még a jónál is jobb. "Furcsa volt, hogy ilyen keveset eszik a motor a sajátjaimhoz képest, amik a 10 litert simán bekajálják. A Honda NC750X-nek 3,5 liter volt az átlagfogyasztása itt a faluban. És még a laptop-táskámat is bele tudtam pakolni." Mondja lelkesen Pauli Zoli.
Egy vörösboros motoros Villányból
Honda NC750X
Elkísértük Zolit egy kis szakaszon. A Honda meg megcsillant az őszi napfényben, a hangja duruzsolt a Villányi dombok között és méltóságot parancsolóan, könnyedén hagyta maga mögött a kanyarokat. Nem versenymotor, nem adrenalinbomba, nem a Pannónia Ringre való, de a kényelmes feelingezés, a takarékos motor, a praktikus kialakítás mind a Honda NC750X mellett szól.
Winelovers borok az olvasás mellé