A poncichter missziója


2011. december 28., 23:12


- Régi poncichter család sarjaként születtem Sopronban – meséli Jandl Arnold. Aki nem ismerné ezt a kifejezést, azoknak mi segítünk: Sopronban és környékén így hívják a németek a borászt. Jandl Arnolddal a hűség városába utazunk.
 
A poncichter missziója
Jandl Arnold, Jandl Pincészet
 
- Apai és anyai ágon is családunk az 1600-as évek közepe óta szőlővel és borral foglalkozik – beszél a gyökerekről Arnold. - A soproni levéltárban kutakodva találtam arra utalást, hogy egyik ősöm, Jandl Michael ebben az időben, már bort készített. Ez a tradicionális kötődés már nagyon korán számomra is nyilvánvalóvá tette, hogy én is ezt a mesterséget fogom folytatni. A régi családi fotóink is arról árulkodnak, hogy őseim életében a szőlő és a bor mindig fontos szerepet játszott. Hiszek abban, hogy ezt a sokszor nem könnyű tevékenységet, a korábbi generációk tisztelete okán, igenis folytatni kell.
Jandl Arnoldék jelenleg 10 hektáron gazdálkodnak.
- Mindennek a középpontjában természetesen a bor áll. A borokon keresztül szeretném bemutatni, hogy a soproni borvidék és azon belül is a Fertő-medence - ami kiváló mikroklímával bír - világviszonylatban is milyen komoly minőségű borokat tud adni. A szakmában eltöltött külföldi évek alatt megerősödött bennem az a hit, hogy idehaza, a borászkodást csak magas szinten szabad művelni. Fertőrákosi pincénk elsősorban koncentrált, de ugyanakkor gyümölcsös tiszta ízű vörösborok előállítására rendezkedett be. Nagy hangsúlyt fektetek szőlőterületeim művelésére, hiszen elképzeléseim szerint kiváló bort csak egészséges és érett szőlőből lehet produkálni. Dűlőszelektált kékfrankosunk, ami a MISSIO fantázia nevet kapta, egyben arra utal, hogy a családunk küldetésnek érzi, hogy ezen a boron keresztül a borvidék főfajtáját bemutassa. Fontosnak tartom, a lehető legmagasabb minőségi követelményeknek is megfelelő „naturális" borok készítését, ami nem jelenti azt, hogy kitérek a legújabb technológiák elől, de a bor lelkét adó tradicionális eljárásokhoz ragaszkodom. Számomra legfontosabb azonban az, ha valaki kinyit egy palack Jandl bort, akkor testet-lelket tápláló italt kortyolgathasson.
Winelovers borok az olvasás mellé