Majdnem rászervezett egymásra a magyar sommelier szakma

Borászportál
2016. február 24., 21:50


Két sommelier bajnokságra is sor került Budapesten az elmúlt hetekben. Ezeket két különböző sommelier szövetség szervezte. Miért van két különböző egyesület és két különböző megmérettetés? Cikkünkből kiderül.
Majdnem rászervezett egymásra a magyar sommelier szakma
Az Év Sommelierje versenyt, első alkalommal tartották meg 2016. február 12-13-án. Az esemény szervezője a Magyar Sommelier Club (MSC) volt. Ezt követő hétvégén pedig megrendezésre került, a Magyar Sommelier Bajnokság, a Kávébár Bazár keretein belül, a Magyar Sommelier Szövetség (MASOSZ) szervezésében. Mindkét esemény a szakma népszerűsítését, a szakmai kapcsolatok erősítését és azt tűzte ki célul, hogy magas színvonalon tartsa a sommelier szakmát.
 
A Magyar Országos Sommelier Bajnokságon - immár harmadszor Szik Mátyás nyert.
Az Év Sommelierje Versenyen pedig Angerman László vehette át az első helyezettnek szóló kupát.

Kíváncsiak voltunk, hogy miért fut két igen hasonló verseny párhuzamosan, így megkerestük a szervezőket. Lapunknak mindkét egyesület elnökségi tagjai nyilatkoztak a témában.
 
A Szövetség szervezte meg 2012-ben az Első Professzionális Közép-Európai Sommelier Bajnokságot, illetve minden évben a Magyar Sommelier Bajnokságot Magyarországon. 100 taggal rendelkezünk, 20-25 hetes képzési programokkal, és többek között a mi tagjaink taroltak az Év Sommelierje versenyen, de természetesen indulnak a mi versenyeinken is. Mi minden évben ugyanolyan szisztéma szerint rendezzük meg versenyünket, mindenki teszi a dolgát – mondta el röviden Schneider Miklós a Magyar Sommelier Szövetség elnökségi tagja. 

Schneider Miklós mellett, Kovács Gábor, a Magyar Sommelier Club elnöke, kicsit hosszabban fejtette ki véleményét. A Magyar Sommelier Club története a 90-es évek Budapestjére nyúlik vissza - kezdte. Ez volt az az időszak, amikor egyre többet beszéltek, beszélhettek a borokról itthon is, nemcsak külföldön. Ekkor jött az ötlet, hogy a szakértők tömörüljenek egy szakmai szervezetbe. Az akkoriban a még csak bimbózó ágazatban ez egy úttörő kezdeményezésnek számított – mondta el lapunknak Kovács Gábor, aki ma is a klub elnöke.
 
Majdnem rászervezett egymásra a magyar sommelier szakma
Angerman László (Öcsi) az Év Sommelierje Verseny győztese
 
A Sommelier Club Budapestet 1992-ben jegyezték be, mint civil szervezetet, a 14 alapító taggal. Egy évvel később megrendezésre került az I. Sommelier Bajnokság, majd 17 éven keresztül kisebb nagyobb sikerekkel, de működött a dolog, és időközben a szervezet teljesítette az előírt feltételeket, így felvételt nyert a Nemzetközi Sommelier Szövetséghez. Kovács Gábor elárulta azt is, hogy kisebb reformok és lobbizás után végül sikerült megfelelő mennyiségű tagországot maguk mellé állítani, így 2001-ben Magyarországot a Nemzetközi Sommelier Szövetség (A.S.I.),  teljes jogú tagjává választották. Ennek a tagságnak köszönhetően, a klubnak jogában áll delegációt küldeni a világversenyre is. A klub akkori tagjai úgy gondolták, hogy nemzetközi színekben egy komolyabb névvel kell megjelenni a piacon, ezért kifelé, Magyar Sommelier Szövetség néven kommunikálták magukat, viszont papíron továbbra is Sommelier Club néven futottak – elevenítette fel Kovács.
Elmondása szerint a gazdasági válság hatására, a 2007-2008-as években a szakma leült, ami a klub életében is komoly változásokat hozott. Az aktív tagokból passzív tagok lettek, a 40-50 fős tagságnak mindössze a fele maradt meg, 2010-ben pedig megkezdődtek a problémák, kiéleződtek az ellentétek.

Azt kell elmagyarázni, hogy a sommelier szakma a teljes étel és italismeret együttes használata. A sommeliernek nemcsak kitöltögetnie kell a bort, hanem képesnek kell lenni egy étel és italsort lefuttatni a fejében. Tehát sokkal összetettebb tudást igényel, mint a borok ismerete és mi Magyar Sommelier Club néven továbbra is ezt a szellemiséget próbáltuk és próbáljuk meg tovább vinni most is, hogy tiszta legyen a fogalom mindenki számára. Mi a szakma csúcsát követeljük, a Michelin csillag egy hulló dolog, konstans, magas, megbízható minőségű szakembereket keresünk éttermekbe – vázolta fel a Magyar Sommelier Club koncepcióját az elnök. 
 
Majdnem rászervezett egymásra a magyar sommelier szakma
Szik Mátyás, a Magyar Sommelier Bajnokság nyertese (Fotó: Szik Mátyás Sommelier Facebook)

A klubtagok egy része szakmán kívülieket is szeretett volna a vezetésbe, a másik fél viszont ragaszkodott a tisztán szakmabeli, hozzáértő vezetőségi tagokhoz. Az egyik fél levédette a Magyar Sommelier Szövetség nevet és maga mögé csábítva a fiatalokat működött tovább. Egyik jogi vita követte a másikat, ezt követően pedig létrejött két, egymástól teljesen függetlenül működő sommelier egyesület, a Magyar Sommelier Club és a Magyar Sommelier Szövetség.
 
Így lehetséges, hogy létezik egy Év Sommelierje Verseny és egy Magyar Sommelier Bajnokság is, csakúgy, ahogy minden kereskedelmi tévének van egy saját tehetségkutatója, valóságshowja és bulvár hírmagazinja. Azt pedig, hogy mennyire indokolt ez abban a hazai gasztronómiai életben, ahol mindenki mindenkinek a szomszédja, ki-ki döntse el maga.
Winelovers borok az olvasás mellé