“A soproni bort szeretném visszahelyezni a boltok polcaira”

(X)
2023. május 17., 08:57


Beszélgetés Hajdú Tamással, a Winelife Borászat tulajdonosával.
“A soproni bort szeretném visszahelyezni a boltok polcaira”
Hajdú Tamás három évvel ezelőtt vásárolta meg a Winelife Borászatot, ami akkor már egy befutott márka volt. Arra voltunk kíváncsiak, hogy merre tart ma azon az úton, amelyet akkor felvázolt magának.
 
 
Miért döntött úgy három évvel ezelőtt, hogy megvásárolja a Winelife borászatot?
Már korábban rendelkeztünk 85 ha szőlőterülettel a Soproni borvidéken, és kizárólag a megtermelt szőlő értékesítéséből tartottuk fenn magunkat. Később bértermelést is vállaltunk, mert fontos volt számomra, hogy a munkatársaimat egész évben foglalkoztatni tudjam, és ennek a költségét így tudtuk kitermelni. A szőlőterületek nagysága egyre inkább indokolta, hogy profibb szintre emeljük a szőlő értékesítését. Szükség volt egy borászatra is ahhoz, hogy a szőlő magasabb hozzáadott értékkel, borként kerüljön a piacra. A Winelife előző tulajdonosai már felépítettek egy brandet, mi ezt próbáltuk továbbvinni, ugyanakkor az általunk jónak vélt kereskedelmi koncepcióba ágyazni. Jelenleg a szőlő 40-50 százalékát tudjuk borként értékesíteni - ez évi kb. 500 ezer palackot jelent -, a fennmaradó mennyiséget továbbra is szőlőként adjuk el. 
 
“A soproni bort szeretném visszahelyezni a boltok polcaira”
 
Volt egy személyes indítékom is, amikor megvásároltam a Winelife-ot. Szeretném, ha ez a fiaimnak is megélhetést biztosítana, és a pályán tartaná őket. A borászat munkájába ők is bekapcsolódnak majd, az egyik a Soós István Borászati Technikum és Szakképző Iskolába jár, magas szintű borászati képzésben részesül, a másik pedig a Soproni SZC Porpáczy Aladár Technikum és Kollégiumba gazdasági és marketing szakra. Rájuk próbálom építeni a borászat jövőjét.
 
Hol találhatóak a szőlőterületek?
A szőlőterületek legnagyobb része a Soproni borvidék vázát alkotó területeken található: Fertőrákos, Harka, Balf, Sopron és Nagycenk környékén. Ez a borvidék eléggé hányattatott sorsú, mert nagyon sok, kiváló borokat készítő családi borászat működik ugyan, de a többségük nem tudott lépést tartani a piaci folyamatokkal, és sajnos nem történtek meg azok a fejlesztések sem, amelyek a többi borvidékre jellemzőek voltak. A rendszerváltozás óta kifejezett hanyatlás tapasztalható, és a soproni borok lassan eltűntek a boltok polcairól. Legfőbb célom az, hogy ezt a folyamatot megfordítsuk, és visszategyük a polcra ezeket a borokat. Nagyon sok soproni borásznak van jó bora, és úgy gondolom, hogy ezzel a koncepcióval tudok nekik a leginkább segíteni. Abban próbálok szerepet vállalni, hogy nagy mennyiségben minél több helyre eljuttatom a jó árfekvésű, könnyen fogyasztható, fogyasztók széles rétege által kedvelt boraimat, és így talán 3-4 év múlva eljuthatunk oda, hogy ez mintegy felhajtóerőként működjön az egész borvidékre nézve, és a többi soproni borászat számára is előnyökkel járjon. Hiszek abban, hogy ha egy jó soproni bormárka megjelenik a piacon, és ezt a fogyasztók megszeretik, akkor utána már a többire is kíváncsiak lesznek, mennek tovább a felfedezésben. Ha már kapnak egy pozitív élményt egy borvidékről egy adott márka által, akkor később nagyobb érdeklődéssel fordulnak a többi ugyanazon borvidékről származó bor irányába is.
 
“A soproni bort szeretném visszahelyezni a boltok polcaira”
 
Milyen borokat készít ma a Winelife?
A Winelife a harmóniát, az ihatóságot, a piacképességet képviseli. Azt próbáltam felmérni, hogy mi az, amire szükség van, és azt láttam, hogy megváltoztak az igények. Prémium kategóriájú borok is kellenek a piacra, de nagy mennyiségben a megfizethető, harmonikus, jól iható borokra van szükség. Az összes klasszikus borunk a fogyaszthatóság és az árfekvés szempontjából is ezt a szemléletet tükrözi. 
 
Ezeket a jó árakat fenn lehet ma tartani?
Ahhoz, hogy ilyen jó árakat biztosítsunk, először is a nyereség vonzatát lejjebb kell tenni, többet kell eladni, és ha már a piacon vagyunk egy jól elfogadható árral, és bekerülünk a köztudatba, utána még mindig lehet korrigálni őket. Először el kell érni, hogy a jó ára és a dizájnos címkéje miatt az emberek egyáltalán megkóstolják a borunkat, aztán ha megtapasztalják, hogy még jó is, keresni fogják ezeket a tételeket.
 
“A soproni bort szeretném visszahelyezni a boltok polcaira”
 
Melyik fajta lehet Sopron és a Winelife zászlóshajója?
Véleményem szerint a Soproni borvidék számára mint fajta egyértelműen a zöldveltelini és a kékfrankos a zászlóshajó. Ha a Winelife borait nézem, akkor konkrétan a ZÖ, a zöldveltelinink, a S, vagyis a Supernova, ami egy félédes fehér cuvée, és a KF vagyis a kékfrankosunk. Ez utóbbi lett egyébként idén a Borkollégium vörösbora is.
 
Winelife KF Kékfrankos 2021 - Borkollégium bora: Közepesen intenzív, rubin szín. Friss meggy, málna és eper illat, kikerekedett piros bogyós gyümölcsösség, némi fűszeres hűvőséggel kiegészülve a háttérben. Száraz, friss gyümölcsök, visszafogott, finom, szemcsés tanninok és kerek savak jellemzik. Gyümölcsorientált bor: behízelgő málna, eper és ribizli bukkan fel az ízvilágban is. Harmonikus, jóivású tétel, mely könnyed lecsengéssel köszön el. Ez a tétel egy éven át minden Borkollégium kurzus kóstolósorát gazdagítani fogja.
 
Ezek mind kellemes, harmonikus borok, ezekre van a legnagyobb igény, és a legtöbbet belőlük tudunk értékesíteni. A borkóstolókon, rendezvényeken rendszeresen megkérdezzük a kóstolókat, hogy melyik borok tetszettek nekik leginkább, és zömmel ezt a három bort emelik ki, amelyet mi is fő fajtáknak tekintünk. Ezekkel a borokkal maximálisan arra törekszem, hogy a vásárlói igényeket elégítsem ki. A zöldveltelini a savszerkezet, a harmonikusság, az alacsonyabb alkoholtartalom miatt kedvelt, kiegyensúlyozottságot mutat, nincsenek benne nagy kiugrások. A Supernova esetében a kellemes sav, a - megállított erjedésből származó - 33 g maradékcukor és a 10,5 %-os alkohol mind a jól ihatóságot támogatják. Nem akad meg, egyszerűen legördül a torkunkon. A kékfrankos pedig egy gyümölcsbomba nem túl magas alkohollal, kevés szájat összetapasztó tanninnal.
 
“A soproni bort szeretném visszahelyezni a boltok polcaira”
 
Egyre több borvidéken fognak össze a borászok, közösségi bort készítenek, közös marketing tevékenységet folytatnak, kisebb nagyobb közös projektekben vesznek részt, közös palackba töltik a borvidék borát stb. Sopronban vannak hasonló kezdeményezések?
A soproni borvidéken több próbálkozás is volt közösségi fellépésre, de jelenleg a sok sikertelenség miatt most nem érzek nyitottságot ebbe az irányba. Azt gondolom, hogy a saját utamat kell járnom, és bízom abban, hogy ez majd a többieknek is a javát szolgálja. Nem biztos, hogy ez a jó irány, de én ezt tudom vállalni, ez a saját elképzelésem, amit követek, ebben vagyok hiteles.
 
Milyen fogyasztói réteget céloznak meg?
A borainkat egy széles fogyasztói réteg számára készítjük, társasági embereknek, akik szeretik az illatos, könnyen értelmezhető borokat, jó ivású, harmonikus borokat, akik szívesen fogyasztanak bort a társasági együttlétek során, és nem letompulni kívánnak a bortól, hanem csak arra használják, hogy megalapozza a hangulatot. Azt gondolom, hogy mindenkinek meg kell találnia a maga közönségét, és őket úgy lehet megszólítani, hogy hiteles maradsz, és nem teszel mellé olyat, amit nem tudsz teljességgel vállalni. Vannak, akik a prémium kategóriát keresik, de ez egy nagyon szűk réteg, ezek a borok teljesen más árfekvésben vannak, és ahogy megy fel az ár, úgy szűkül ez a vásárlói kör. Mi nagy mennyiségben szeretnénk soproni bort értékesíteni, és ezzel újra megszerettetni ezt a borvidéket.
 
“A soproni bort szeretném visszahelyezni a boltok polcaira”
 
Melyek a legfőbb jövőbeni terveik?
Legfőbb tervünk, hogy rövid időn belül létrehozzunk egy regionális vinotékát, ahol soproni borvidék összes borászatának bora megtalálható. Több ilyet is szeretnénk az országban, elsősorban Budapesten, mert ezzel is közelebb kerülnénk a fogyasztóinkhoz.
 
A Szegedi Borfesztiválon személyesen is megismerheted a Winelife borait a 121. standon. További információk.
 
Ha bort rendelnél a Winelife Borászattól, itt megteheted.

 
Winelovers borok az olvasás mellé