A világ egyik szegletében még a 2015-ös évjáratot szüretelik

Borászportál
2016. január 15., 20:38


Ez a hely a különleges mikroklímájának köszönheti rendkívüli adottságait, ahol még most is folyik a szüret. Végre beköszöntött a tél és elkezdődhet a jégbor alapanyagának a betakarítása a New York állambeli Finger Lakes AVA borvidéken.  
A világ egyik szegletében még a 2015-ös évjáratot szüretelik
Szüret január 4-én (Forrás: DailyMail.co.uk)
Pár hete végül megérkezett a kemény tél a Finger Lakes vidékéhez, amelynek köszönhetően elkezdődhet a jeges bogyók szüretelése. „Talán ez volt a legstresszesebb év, ilyen későn még soha nem szedtünk szőlőt” – mondja Art Hunt a DailyMail.co.uk újságírójának. „Ez olyan, mintha a legfinomabb sorbetbe harapnánk bele” – mutatja Hunt a kezében lévő jeges szőlőszemeket.

A „Nagy Szellem” ujjnyomai

New Yorktól körülbelül 500 kilométerre nyugatra fekszik Finger Lakes, amely úgymond gyűjtőneve a jégkorszakból származó 11 tónak. A környező ültetvények levegőjének hőmérsékletére nagy hatással vannak a tavak, amelyek hőt tárolnak, így novemberig is elhúzódhat a tenyészidőszak. A tavak különlegessége az is, hogy vizük nagyon mély, például a Seneca 188 méter. A Finger Lakes elnevezést az eredeti indián név angol fordításáról kapta, hiszen ez a terület az irokéz indián törzsek lakhelye volt. Ők régen úgy tartották, hogy a „Nagy Szellem” hagyta ott az ujjnyomait. 
 
A világ egyik szegletében még a 2015-ös évjáratot szüretelik
Finger Lakes AVA (Forrás: Chilledmagazine.com)

A borvidék fő fajtái

New York állam legnagyobb bortermelő régiója a Finger Lakes AVA. Több, mint 100 borászat helyezkedik el a tavak közelében, amelyek pozitív hatásai magasabb minőségű szőlőtermesztést biztosítanak. A fő szőlőfajták a chardonnay, rajnai rizling, fűszeres tramini, seyval blanc, vidal blanc, pinot noir és a cabernet franc. Ezen a vidéken található a két legidősebb amerikai pincészet is, az 1872-ben alapított O-Neh-Da Vineyaer és az1860-as The Pleasant Valley Wine Company. 

A jégborok

A fejünkben élő szüreti kép szerint ragyogó napsütésben zajlik az egész évi termés betakarítása a tőkékről, de a jégborba kerülő szőlőbogyók szedése korántsem ilyen vidám. A fürtöket kint kell hagyni ősz végéig, vagy még tovább. Az alacsony hőmérséklet hatására a bogyók víztartalma megfagy, és jégkristályok keletkeznek benne. Ekkor kezdődhet el a szüret, amikor kint már mínusz fokok vannak. Az ilyen alapanyagból kapott must koncentráltabb lesz, ugyanúgy, mint a bor is. Az így kapott jégbor édesebb és persze drágább is.
 
A világ egyik szegletében még a 2015-ös évjáratot szüretelik
Art Hunt kezében egy poár frissen préselt jégbor mustja (Forrás: DailyMail.co.uk)

A vidal blanc-ra esküszik Hunt

Art Hunt 1987 óta készít jégbort. A 65 hektáros birtokán minden évben fenntart néhány sor szőlőt, amely a későbbi különleges bornak ad alapanyagot. A borászok között akad olyan, aki a rajnai rizlingből készít jégbort, ám Hunt a vidal blanc-ra esküszik. A fajtára jellemző a kemény héj és a laza fürtszerkezet. „Az ízek csak úgy tobzódnak, amikor préseljük a jégbort. Érezhetőek a méz, a mazsola és a szilvás jegyek, amelyekhez ropogós savak társulnak” – meséli Hunt. 

Minden évben bizonytalan, hogy tudnak-e készíteni jégbort. A globális felmelegedés sem könnyíti meg a termelők dolgát. Az idei évben kis hozammal ugyan, de sikerült jégbort előállítani. „Sohasem lehet megjósolni a következő évet, így maradunk alázatosak” – szögezi le Hunt. 
 
Hazai szüret januárban
 
Borbély Tamás badacsonyi borász is kint hagyta még januárra az olaszrizlinget, így az év hetedik napján, hajnalban, mínusz hét fokban szüretelték le a jégbor alapanyagát - írja a Veol.hu. A must 34 cukorfokos volt, amely csak hónapok múlva fog kierjedni. Borbély Tamás nem ebben az évben készít először jégbort, amikor az időjárás és szőlő egészsége levetővé teszi, akkor palackba  kerül az értékes olaszrizling.
 
 
Winelovers borok az olvasás mellé