Zsolt azt meséli, hogy viszonylag jó időben vágott bele a borászkodásba és a „villányi nagyok” farvizén egyensúlyozva szerzett mára magának és borainak olyan hírnevet, amely feljogosítja arra, hogy borai címkéire már nem a Villány szót, hanem a MAUL nevet kell nagybetűkkel felírni. Igazi elismerésnek azt tartja, ha azok a vendégei, akik már tíz éve megtisztelik bizalmukkal, hűségesen és töretlen lelkesedéssel bíznak benne és boraiban. A szőlő és a bor tiszteletét és szeretetét tanítja a most 7 éves Dániel és 5 éves Dávid fiainak is, így gondoskodva az évtizedes családi hagyományok folytatásáról. A két apró „borász” már most lelkesen vesz részt a borkészítés folyamataiban.

És akkor jöjjön Zsolt ars borétikája, mert neki ilyen is van.

– Én nem állok meg, nem ülök le, nem alszom el, nem fordulok vissza - mondja a villányi borász. - Én nemet mondok arra a szándékra, amely mozdulatlanságra ítél, megköt, korlátoz. És igent mondok, mindig igent, bármilyen csüggedt vagyok, arra, ami megsokszoroz, előre lök, ami arra kényszerít, hogy többet tegyek, mint ami elég vagy szükséges, és többet, mint amivel a többiek megelégszenek. És igent mondok mindenre, ami arra sarkall, hogy harcoljak a megszokás, a belenyugvás és az öregedés szomorúsága ellen. Vallom, ha legyőzzük jámborságunkat a nemzet, a kor iránt, ha nem félünk a botránytól, a közvéleménytől, megteszünk mindent egy új faj születésének érdekében. Az vagyok, aki beleveti magát a felfedezésbe, nem törődve a veszéllyel, nem bíbelődve múltbéli emlékekkel. Nem azt keresem, amit már mások megtaláltak, nem fogadok el készen kapott gondolatokat, nem ragaszkodom semmiféle sémához és divathoz.