Bortúrán Bolíviában – és a rejtélyes magyar kapcsolat

Sokan úgy tudják – még a szomszédos Argentínában is "ez a hír járja" –, hogy Bolíviában egyáltalán nem készül bor. Bortúrámon azonban kiderült: igenis van bolíviai bor. De miféle kapcsolat köti a magyarokat a messzi dél-amerikai ország borkultúrájához?

Van bolíviai bor!

A bolíviai borokkal való első találkozásom a perui határon való átkelés után történt, Copacabana varosában – mely nem összekeverendő a brazil tengerparti stranddal. A bolíviai Copacabana a Titicaca tó partján fekszik.

Perui buszok nem közlekedhetnek Bolíviában és viszont – így a határátlépés után egy teljes órát kellett eltöltenem a csatlakozásra várva. Ebéd és bor: ez ígérkezett a legjobb választásnak. Egész korrekt bor volt, amit az ebédhez kínáltak, fel is keltette az érdeklődésemet. (Ha tudtam volna, milyen utakon fog közlekedni a busz La Paz-ba, még visszek is magammal egy palackkal…)

Kalandos bortúra

La Paz-ban aztán némi gondolkodás után úgy döntöttem, nekivágok a bolíviai
borvidéknek, mely az ország déli részén, Tarija város környékén tálalható. Hogy mekkora kaland lesz az odaút is, méginkább a visszaút, az túl későn derült ki…

A 24 órás buszozás vagy a másfél órás repülőút között választhattam. A La Paz-ba érkezésből okulva persze a kényelmesebb megoldás mellett döntöttem, ám úgy alakult, hogy ez sem ment a legsimábban. Csak hosszú, órákig tartó várakozás után indult el a gép a 4200 méter magasan fekvő El Alto-ban, amely egyébiránt a világ egyik legmagasabban fekvő reptere. Valami oknál fogva aztán a fővárosban, Sucrében is leszállt a gép – további időveszteség. (La Paz ugyan a legnagyobb és legfontosabb város, sőt a parlament is ott található, ám a hivatalos főváros Sucre.) A másfél órás repülőútból így végül 5 óra lett, és az indulásra való várakozást még nem is számítottam. Lényeg, hogy megérkeztünk Tarijába.

Itt azonban elég nehéz volt találomra nekilátni borászatokat keresni. Végül nagy
nehezen sikerült találni egy utazási irodát, akik elvittek a borvidékre és néhány borászatba is.

A borvidék maga talán 2000 ha területű, a világ egyik legmagasabban fekvő vidéke ez, amit szőlőtermesztésre használnak. Tarija városa már eleve 1840 méteren van, a borvidék többi része helyenként eléri a 2500 métert is! (Vagyis több mint kétszer olyan magas, mint a Kékestető). Igaz, van ennél magasabban fekvő borvidék is: innen kicsit délebbre, Argentínában, Colome/Salta-ban, ahol 3002 méteren terem a szőlő!

Visszatérve Bolíviára, Tarijat gyakran Bolívia Andaluziájának nevezik.

A borvidék a 21-22º szélességi fok között fekszik, szép város jó éttermekkel. Egész jól járható borút indul a várostól délre, ám még igencsak kiépítés alatt áll a „Bor és párlat út” – már ami az információkat illeti. (Singani-nak hívják egyébként a helyi borpárlatot, mely hasonlatos a perui Pisco-hoz.)

Mit keres itt egy magyar zászló?

Ahogy bortúránkról délután visszafelé indultunk Tarijaba, Concepcio település nyugati oldalán egy nagy kaput pillantottunk meg, előtte számos zászlóval. Egy pillanat mondom, az ott piros-fehér-zöld: ez a magyar zászló. Mellette a tartományi zászló, a bolíviai zászló és a többi tartomány jelképe. De mit keres itt a magyar zászló – mondom az idegenvezetőnek. Az idegenvezető persze nem tudott pontos választ adni rá, ám annyit tudott, hogy azoknak a regióknak, országoknak a zászlói vannak ott, melyek segítették a bolíviai borászatot. A magyar kapcsolatnak természetesen megpróbáltam később utánajárni, de nem sikerült további információkhoz jutnom. Pedig szinte mindenkinek e-maileztem, aki Bolíviában egyáltalán borral foglalkozik, illetve faggatóztam személyesen is. De nem adom fel, nyitva tartom a szemem, és ha megtudok valamit, később közzéteszem.

Bízom benne, hogy nem csak a nap ártott meg, mikor ezt a rejtélyt próbáltam megoldani – Bolíviában ugyanis erősen tűz a Nap. Lehet hogy ennek Magyarországon könnyebb lesz utánajárni… Úgyhogy szívesen veszem, ha valaki szeretne segíteni a kutatásban!

Ha valaki a világ legveszélyesebb útvonalait keresi, az Bolíviában megtálalja, efelől nincs kétségem. Hiszen ezt jómagam is megtapasztalhattam, leginkább egy éjszakai buszon, Tarijából Tupizába, mikor a busz rákanyarodott volna egy hídra. Ám a híd sehol, mivel az esőzések miatt a folyó elvitte. Reggel aztán gyalog kellett átkelnünk a kb 1 méter mély és 100 m széles folyón, ami elég erős sodrású volt ráadásul… Négyen-öten kapaszkodtunk egymásba a teljes felszereléssel… hátizsákomban egy fél üveg borral, melyet későbbre tartogattam, arra gondolva: hátha lesznek még itt izgalmak, mikor jól jön egy bolíviai bor...