Csúcsévjárat merlot-ja debütál

Borászportál
2016. november 14., 13:56


Vincze Béla borai mindig elsőként jutnak eszünkbe, ha valami jó egrit keresünk. Most a Bordói November alkalmából azt kérdeztük tőle, mit hoz a november 26-i rendezvényre, és egyébként melyik borai vannak most a legjobb formájukban.
Csúcsévjárat merlot-ja debütál
Habár a borászok nagy része az utolsó pillanatra hagyja a borkóstolókra szánt borok kiválasztását, Vincze Béla már november elején is magabiztosan válaszolt kérdésünkre, „A Bordói November Nagykóstolón debütál majd a 2011-es Merlot, amely bár már egy ideje palackban van, címke még nem került rá” – mondta a borász. Hozzátette, a 2011-es szuper évjárat volt Egerben, ahogy az ország egyéb területein is. Igaz, hogy száraz év volt, de az azt megelőző csapadékos 2010 alatt elegendő vízzel töltekezett fel a talaj, hogy egy évvel később is ellássa a növényeket. „Szerintem 2011 ennek az évtizednek a legjobb évjárata!” Vinczéék abban az évben „fantasztikus mustfokokkal”, tökéletes érettségben szüreteltek a Mészhegyen. A borász elmondása szerint a bor „illatok és ízek kavalkádja”.
 
Igaz, Vincze Béla szereti a merlot-t, de nem tudja tagadni, hogy az elsőszámú kedvence a cabernet franc. Nem is lehetne más, hiszen ezzel nyerte élete első bordeaux-i érmét 1997-ben. Idén novemberben a Corinthia Hotelben jó eséllyel a Franc 2009-es és talán a 2011-es évjáratát is megkóstolhatjuk majd.
 
 
A borászt persze megkérdeztük 2016-ról is. „Nagy évjárat! Nálunk szerencsésen alakult a növényvédelem, tökéletesen egészséges szőlőt szüreteltünk 22-23-as mustfokokkal” – jött a válasz. Az utoljára leszedett franc még erjed, a kékfrankos már hordóban érlelődik, a többi tétel pedig tartályban ülepedik éppen. „Gyakorlatilag már megvannak a bevált receptjeink: terméskorlátozás, késői szüret, majd fele-fele arányban magyar és amerikai tölgyből készült barrikhordós érlelés.”
 
Elrontani semmit sem lehet, de a finomhangolás terén hallgat fiára a borász. Péter tanácsára idén kipróbáltak egy új fajélesztőt az erjesztéshez, és a magyar tölgyes érlelés módosításán is együtt gondolkodnak. „Persze tudjuk, és ez a legfontosabb, hogy a borkészítés a szőlőben dől el, az évjárathatás mindenek felett áll, és a pincében már csak cizellálni lehet.”
 
Bővebb infók a Bordói Novemberről a Facebookon.
 
Winelovers borok az olvasás mellé