Ebből a boros karácsonyi ajándékból 18 van az egész világon, de az egyik a tiéd lehet

Borászportál
2018. november 22., 14:07


Világpremier! Egyedülálló díszdobozos borválogatás jelent meg a tokaji Szepsy Pincészet és a Winelovers közreműködésében. Csak itt csak most!
Ebből a boros karácsonyi ajándékból 18 van az egész világon, de az egyik a tiéd lehet
Címlapkép: Furmint Photo
 
Mindössze 18 doboz készült abból a Szepsy Magnum Furmint borválogatásból, amely a mai naptól megvásárolható – kizárólag a Wineloversnél. A 6 magnumpalack különlegessége, hogy mindegyik dülőszelektált furmint (5 dűlőből: Betsek, Bányász, Dorgó, Bohomáj és 2 palack Nyúlászó), ami Szepsy István borász szerint a tokaji borok abszolút csúcsát jelenti (a termékpiramisuk legtetején elhelyezkedő tételeket ma már csak dűlőszelektált furmintból készítik).
 
Ebből a boros karácsonyi ajándékból 18 van az egész világon, de az egyik a tiéd lehet
 
A 6 bor mindegyike 2015-ös, az évjáratról az alábbiakat írják: „A 2015-ös évjárat a 2013-ashoz hasonlóan emlékezetes évjárat, főként a száraz furmintoknak kedvezett. Az enyhe telet kiegyensúlyozott tavasz követte, majd viszonylag száraz, forró nyár következett. Az ősz eleji esőzések, a páratartalom és a vulkanikus tufa alapkőzetek által biztosított egyenletes vízháztartás egysége teremtette meg a végső egyensúlyt a borokban.”
 
 
És akkor íme a 6 bor:
 
Szepsy Nyúlászó Furmint 2015 (2 palack)
 
Ebből a boros karácsonyi ajándékból 18 van az egész világon, de az egyik a tiéd lehet
Fotó: Furmint Photo
 
Település: Mád
Dűlő: Nyúlászó
Alkohol: 13,5 %vol.
Maradék cukor: 1,1 g/l
Cukormentes extrakt: 19,8 g/l
Sav: 6,6 g/l

A Nyúlászó a kedves, a szerethető. A zúzott, kemény tufával kevert sárga agyag talaj olyan egyensúlyt biztosít, amely évjárattól független és jól érvényesül a fiatalabb (10 éves) és az idősebb (1956-os telepítésű) ültetvényeken is. Ezt az egyensúlyt erősíti, hogy nem egyetlen fajtából készül, hanem a területen megtalálható fajták, Furmint, Hárslevelű és Muskotály a területen jelen lévő arányban alkotják.
 
 

Szepsy Betsek Furmint 2015
 
Ebből a boros karácsonyi ajándékból 18 van az egész világon, de az egyik a tiéd lehet
Fotó: Furmint Photo
 
Település: Mád
Dűlő: Betsek
Alkohol: 13,0 %vol.
Maradék cukor: 1,6 g/l
Cukormentes extrakt: 19,9 g/l
Sav: 6,5 g/l

A település melletti völgy kellős közepén helyezkedik el a Betsek dűlő 160-220 méter magas kúpja, így különösen védett, egyedi mikroklímával rendelkezik és nem csak a déli, de az észak-nyugati parcellák kitettsége is előnyös a növény fejlődése szempontjából. A talaj különleges: sárga agyag és nagyon puha, fehér mállott tufa keveréke, amin a nagyrészt 50 éves, kisfürtű furmint tőkék igen gazdag, erősen ásványos bort adnak.
 

Szepsy Bányász Furmint 2015
 
Ebből a boros karácsonyi ajándékból 18 van az egész világon, de az egyik a tiéd lehet
Fotó: Furmint Photo
 
Település: Tállya
Dűlő: Bányász
Alkohol: 13,0 %vol.
Maradék cukor: 2,3 g/l
Cukormentes extrakt: 20,1 g/l
Sav: 6,5 g/l
 
0,5 hektáros tállyai terület, egykor Rákóczi birtok, majd sokáig bozót, az 1960-as években telepítették újra. A talajt csupa kő, alig van rajta termőréteg. A bor ennek megfelelően rendkívül ásványos, gazdag és jól érlelhető.

 
Szepsy Dorgó Furmint 2015

Ebből a boros karácsonyi ajándékból 18 van az egész világon, de az egyik a tiéd lehet
Fotó: Furmint Photo
 
Település: Mezőzombor
Dűlő: Dorgó
Alkohol: 12,5 % vol.
Cukor: 1,5 g/l
Sav: 6,5 g/l

A 2011 elején vásárolt, nem egészen 0,18 hektáros parcellából csupán egy 500l-es hordónyi bort ad. A pincészet területei közt újdonságnak számító mállékony szürke perlit kőzeten, 180 méter tengerszint feletti magasságon, az 1956-os telepítésű öreg furmint tőkék,a nyugati fekvés mellett vagy ellenére, különleges, tiszta, szerethető bort adnak. Szikárabb talajról van szó, mint a mádi területek esetében, amely a borban kedvességet, tisztaságot, feszességet és szép egyensúlyt, alacsonyabb alkoholtartalmat, jó savakat eredményez.
 
 
Szepsy Bohomáj Furmint 2015
 
Ebből a boros karácsonyi ajándékból 18 van az egész világon, de az egyik a tiéd lehet

 
Fotó: Furmint Photo
 
Település: Tállya
Dűlő: Bohomáj
Alkohol: 12,5 %vol.
Maradék cukor: 1,1 g/l
Cukormentes extrakt: 20,5 g/l
Sav: 6,2 g/l
 
Tállya klímáját tekintve hűvösebb és szelesebb, mint Mád, ez a hatás a borokban is szépen megjelenik. Ez a tétel 400 literes zempléni tölgyfahordóban erjedt és érlelődött mintegy 7 hónapot, majd megtörtént a palackozása.
 
Az exkluzív fadobozos Szepsy Magnum Furmint borválogatás ára 290.000 Ft és megvásárolható a Winelovers Webshopban. És mivel 100 ezer Ft érték feletti a vásárlás, természetesen jár hozzá egy ajándék tokaji aszú is. 
 
Ebből a boros karácsonyi ajándékból 18 van az egész világon, de az egyik a tiéd lehet

Fotó: Furmint Photo
Winelovers borok az olvasás mellé