Ez egyik az volt, hogy szinte semmit nem tudok a champagne-okról. Mindegyik más-más karakter, és több ezren készítenek. Tehát kicsi vagyok, mint egy minőségi buborék. De azért kitartó is, mint egy ’75-ös Dom Perignon. A másik: a legkevésbé mutatós címke mögötti champagne (Marie-Noelle Ledru, Cuvée du Goulté 2004 a tavalyi sorból) olyat tud mutatni a díszesebbeknek, hogy megrezzen az elegáns betűk öntudata. Ezért fontos a periférikus látás; soha ne vedd le a szemed a kis termelőkről a nagy házak csillogása miatt. Ezzel a megközelítéssel érkezem ismét.

A témán, az előadón, és a színvonalon kívül az is hagyománnyá vált, hogy a CIVC (Champagne-i Bortanács) régiót bemutató filmjével kezdünk. Nagyon szórakoztató, és sokat elárul a marketing stratégiáról, hogy mindössze két sármos férfira rengeteg, maximálisan elegáns és figyelemfelkeltő hölgy jut ebben a pár percben. De akárhogy igyekeznek, a krétás mészkőtől teljesen fehér, szőlő közötti utak és a vakító fehéren magasodó mészkő falak sokkal lenyűgözőbbek. Márkus György bevezetőjében nem árulja el, miért épp Champagne lett Burgundia után a szakterülete, de a történeteiből, a bevillant nyári emlékekből kiderül, mi tartja itt a figyelmét. Megbeszélték például Tom Stevenson-nal (a nemzetközi szinten leginkább elismert Champagne kutatóval) egy kóstolón, hogy a 0,75-ös, 1,5 l-es, illetve 3 literes kiadások közül miért a 1,5 l-es magnum a kedvenc.  Ez a méret ideális az érlelési folyamatoknak, szép lassú a fejlődés, ráadásul így a legtovább eltartható ugyanaz a champagne. Asztaltársaimnak később fülig ér a szájuk, mert ők az első három magnum azon előnyét is nagyra értékelik, hogy többször lehet visszakóstolni egy üvegből.

 

Ez az indító téma, a magnum mérete adja a hátteret a további, lenyűgöző méreteket, grandiózus számadatokat összefűző régió-bemutatóhoz. 34.000 hektáron 17 grand cru, 44 premier cru, 258 cru. 15.000 birtokos (tehát egy átlagos birtok mindössze 2 hektár), akik közül 4776-an készítenek champagne-t (igen, ennél a pontnál szoktam megremegni), élükön a 293 házzal. És ők mind-mind 100 ezertől akár 30 millió palackig termelnek. Az előadónk az egyetlen, aki nem jön zavarba, maximális tudatossággal, gondosan válogat; 30-110 ezer palack mennyiségig termelő champagne készítők lesznek a sorban.

Paul Dethune organikus módszerrel és fahordókkal dolgozik Ambonnay-ban, a legészakibb, Montagne de Reims Champagne régióban. A Brut Grand Cru házasítás, a pinot noir mellett a birtokon termelt chardonnay is került bele. Ezen a ponton érkezik egy szédítő adat újra, hogy megbecsüljük a cuvée-k egyediségét. Egy összeállítás akár 30-70 reserve borból is készülhet! A tulipán pohárban, (amely a hivatalosan ajánlott pohár champagne-hoz, mert eléggé magas, kissé öblös, és a tetejénél szűkül) az illat intenzív, a fának köszönhetően meleg összhatással, vajas-vaníliás jegyek vezetésével. Az ásványok, a savak is beszédesek, megindokolják a háttérinfót, amely szerint 6 € 1 kilogramm szőlő ára a régióban.

A hűvösebb, zöldebb karakterű, friss és könnyed Marc Hebrart Selection Brut 99%-osra értékelt 1-er cru, vagyis majdnem grand cru területről érkezett Ay mellől, ahol főleg pinot noir-ra koncentrálnak. Hosszan kitart, közben van idő boncolgatni több témát. Például korábban, egy CEWI órán a nekem kitöltött pezsgőben nem voltak buborékok, míg a padtársaim a WSET rendszer szerint már javában elemezték a méretet és a sebességet, ahogy felfelé gyöngyöznek. Most kiderül, hogy a pezsgős poharak alján van egy apró karcolás, és ha ebből a fontos részfolyamatból kimarad egy darab a gyártás során, akkor abban nem lesz pezsgés. Egy ennél érdekesebb rejtélyt is megold nekünk Márkus György. Azért a champagne buborékai a legtökéletesebbek az egész világon, mert a 3-6 hónap közötti, lassú erjedés tökéletes hőmérsékleten, 12 fokos pincékben tud kiteljesedni. És hogy miért jó, ha a trendi non-dosage (vagyis hozzáadott cukrot egyáltalán nem tartalmazó) champagne helyett inkább a brut kategóriában gondolkozik a pincemester? Mert 6 gramm cukor alatt gyorsan oxidálódhat a bor. Felpezsdül a hangulat, ahogy belemerülünk a szakmai részletekbe, záporoznak az információk, elkerülhetetlenül érkezik olyan is, amiről némi önismeret birtokában biztosan tudom, hogy soha nem fogom felhasználni. Ha bárki más viszont elgondolkodna azon, hány évig várja a nagy napot egy üveg felbontásával ahelyett, hogy most rögtön megtenné; jó kiindulási pont, hogy az 5-9 évig seprőn tartott champagne tartható el a legtovább.

Utolsó magnum-unk nyílik, Cramant grand cru területéről, amely már a chardonnay domináns Cote de Blancs Champagne régió része. A mai termelők közül a legkisebb, mindössze 30.000 üveggel palackozó Lilbert et Fils a Brut évjáratát nem deklarálta, így mi itt, alig húszan most szerezhetünk egy benyomást a kiemelkedő 2008-as évjáratról, még jóval az évjáratos palackok előtt. Kis zöldes árnyalat, ásványosság, titokzatosan, lassan nyíló virágillat. Az évjárat premieren a citrusosság, alma, élénk sav mutatkozik be, a negatív mellékszerepet az átmeneti degorzsálás utáni rendezetlenség kapja.

2010-es ismétlésként Paul Bara Rose Brut mély rózsaszíne és málnaáradata erősíti a korábbi Piper-Heidsick-nek köszönhető felismerést, hogy szeretem a rosé champagne-t. A buborékok szép gyöngysorban haladnak felfelé, telten és habosan érnek fel. A régióban elfogadott 8-15% vörösbor hozzáadásával, vagyis házasítással készíteni rosét. A példa meggyőző, nem kell a módszertől berzenkedni.
 
Elhagyjuk Bouzy-t is – a rosé most is választóvonal. Jönnek a csúcs évjáratok, és személy szerint nálam az 5. tétel, a Bonnaire Vintage 2004 Brut Grand Cru annyira telitalálat, hogy a Camille Saves 2002-es, és a kóstolót záró Marc Hebrart Special Club 2006 1-er Cru miatt sem venném el tőle a koronát. 2004 eddig az elmúlt évtized második legjobb évjárata, de engem a szakértőnk által említett specialitás, a ház krémes karaktere tesz ilyen határozottá. Közepesen intenzív illatos alma, virág, később finom méz illata érződik a pohárból. A buborékok szépen, szabályos egy sorban fűznek gyöngyláncot. Komplex, sok az ásvány, és tényleg nagyon kréééémes a textúra. Köszönjük meg a gondos almasav bontásnak. Már megfigyeltem, ha valami ennyire megmoccantja az érzelmeimet, az általában blanc de blancs, és akkor jönnek a hasonlatok. Bonnair „Az én csillogó cukros almám”-at kapja. Camille Saves évjáratos champagne-a a csúcsévjáratot, 2002-t mutatja meg brióssal, barackkal, kóstoláskor extra sok almával, telten és hosszan. Ennél a szerkezetnél komolyan tágulnak a határok, hogy mennyire tökéletes és elegáns lehet egy champagne. Azt jegyzetelem, hogy „Herceg”. Marc Hebrart pedig fokozni akarja. Kevés szebbet tudok elképzelni, mint ebből a különleges formájú palackból kitöltött, ásványos csillogás. Halvány citrus szín, illatban felsorakozik a citromtól az ananászig extra sok gyümölcs, az egyensúlyt pedig könnyedén és légiesen hozza. Egy ilyen Special Club-ban, ahol a 30 tag 1971 óta egymást szigorúan szemmel tartva és több fázisnál ellenőrizve, szakmai fanatizmussal fejleszti a minőséget, nagy teljesítmény létrehozni egy elismert cuvée-t.

Bezár a CEWI mókatára. Szerencsés vagyok, nincs más gyűjtő, ezért gondosan elteszem a kapszulákat, a dugó tetején lévő díszes fémkupakokat. Egy asztaltársamnak a magnum üveg tetszik meg, neki jóval nehezebb dolga van, amikor megpróbálja a táskájába eltenni. Szükségünk lesz tárgyi emlékekre, amíg újra találkozunk jövő októberben.