A gellért-hegyi Búsuló Juhász Étterem szolgált otthonául az I. Pezsgő és Champagne Kóstoló Fesztiválnak, amelyet a napokban rendeztek meg és ahol 27 féle champagne-t, valamint 30 féle cavat, proseccot, crémantot és hazai pezsgőt lehetett megízlelni. Márkus György szakértőt faggattuk Champagne trendjeiről és hazánk pezsgős helyzetéről.
A kánikula éppúgy ellensége minden szabad téren megrendezett rendezvénynek, mint az eső. Pokoli hőség volt augusztus 25-én a Búsuló Juhász Étterem – egyébként – kellemes hangulatú és impozáns városi panorámát nyújtó teraszán, s ez megmutatkozott a látogatói létszámban is. A pezsgőknek kellett a hűtés rendesen, ehhez mintegy 500 kg jég állt a kiállítók rendelkezésére. (A cikk a hirdetés után folytatódik!)
Összesen 57 habzóbort kínáltak, amelyek zöméből kétszer is lehetett kóstolni; aki bírta gyomorral a szénsavat, az csaknem 100 pohárral is leguríthatott a torkán – a harmincezres belépő fejében – a hazai borfogyasztó közönség számára eddig többnyire ismeretlen italokból. Jó-jó, meglehet a champagne-okat illetően a Dom Pérignon, a Roderer, a Moët & Chandon, vagy a Taittinger neve ismerősen csenghet itthon. Esetleg egyesek hallhattak már a spanyol Codorniuról is, amely kiváló cavakat tudhat magáénak. Netán a tartályos erjesztést preferáló, üde, gyümölcsös proseccokat előállító olasz Zonin is beugrik némelyeknek, nem beszélve a Kreinbacher, a Garamvári, vagy a Törley pincészetek tételeiről (bár ez csak jóindulatú feltételezés… vagy naivitás). Azonban egy Bonnet-Gilmert, egy Mailly, egy Antech, egy Cartizze, a Laurent-Perrier, vagy egy Bourdaire-Gallois, ha említésre kerül, már lehet, hogy néhányunk bal szemöldöke megemelkedik.
A szervezők gondoskodtak arról is, hogy a vendégek némi intellektuális élménnyel is gazdagodhassanak, így már kora délutántól előadásokat szerveztek, Lukács Szabolcs (magyar sommelier bajnok), Lloyd Roberts (több Nobu étterem egykori séfje), valamint Márkus György (champagne szakértő) részvételével. Utóbbit arról kérdeztük, hogy vajon léteznek-e újítások Champagne-ban, befogadják-e az új áramlatokat, trendeket (esetleg ők maguk kívánnak-e trend-teremtő szerepbne tetszelegni), vagy a kompromisszumokat nem tűrő, konzervatív hagyománykövetés jellemzi a champagne készítő borászok munkásságát. Illetve, hogy hol tart ma a magyar borászat a pezsgőkészítés vonatkozásában, egyáltalán észrevetetjük-e már magunkat a világ szemében.
A rendezvényről még annyit, hogy a Borászportál üdvözli a kezdeményezést, mert az ilyen borélmények valóban képesek bennünket - borfogyasztókat - hozzásegíteni ahhoz, hogy nagyobb szeletet kapjunk a világ borkultúrájából, s ez alapján pontosabb képet alkothassunk saját magunkról, csendes-, vagy habzóborainkról. Persze nem lehet minden nap harmincezer forintot kipengetni borkóstolókra, de higgyék el, egy évben egyszer megéri.