Megszólalt az első szingapúri Master of Wine

Borászportál
2015. szeptember 21., 20:39


Tan Ying Hsien az első szingapúri, aki sikeres vizsgát tett, így most már elmondhatja magáról, hogy Master of Wine (MW). Hat év fáradtságos munkával szerezte meg az elismerést az egyébként előadóként és újságíróként dolgozó szakember. Nem titok, hogy ez a cím a legnagyobb presztízzsel bír a nemzetközi borvilágban.
Megszólalt az első szingapúri Master of Wine
Tan Ying Hsien (Forrás: Thepeakmagazine.com)
Szeptember elején hirdették ki Londonban annak a 19 „szerencsésnek” a nevét, akik átmentek a szigorú vizsgán és így Master of Wine-ok lettek. Az 53 éves Tan Ying Hsien is teljesítette a követelményeket.

Nem volt egyszerű folyamat – meséli Tan a Straitstimes.com újságírójának. A szingapúri úriembernek egy Taberna Bor Akadémia nevű boriskolája van Jalan Bukit Merahban. 2009-ben iratkozott be a tanfolyamra, és 2011-ben tette le az első vizsgát. Ezt követően egy két éves önálló tanulási programban kellett részt vennie (mint minden hallgatónak), amely magába foglalja az elméleti és borkóstolási szemináriumokat. 

Tan Ying Hsiennek négy kísérlet után sikerült a három részből álló végső vizsgát letennie, amelyben elméleti, gyakorlati követelmények vannak, valamint egy saját dolgozatot is el kell készíteni. A diákok csak az első kettő teljesítését követően haladhatnak tovább a disszertációjukkal.

A szingapúri szakember kétszer megbukott a vizsgán, de 2013-ban az elméletet, tavaly pedig a gyakorlatot teljesítette és végül az idei évben a dolgozatát is elfogadták a szigorú bírák. Ehhez minden egyes alkalommal Londonba kellett utaznia, hogy közelebb kerüljön az álmához. Nem csoda, ha azt mondja „óriási megkönnyebbülést éreztem”, amikor kiderült az eredmény. „ Nem kell újra átesnem a folyamaton. Ez egy fantasztikus sikerélmény és öröm, hiszen az embereknek csak egy kis csoportja lehet MW” – mondja boldogan a Straitstimes.com-nak.

1953 óta 377 ember, több mint 20 országból teljesített sikeres vizsgát, és büszkélkedhet a MW címmel. Közöttük vannak a legkiemelkedőbb borkritikusok is, mint Jancis Robinson, Michael Broadbent és David Peppercorn. De jártak a képzésre híres borászok, üzlettulajdonosok és akadémikusok is. 

Tan Ying Hsien elmondása szerint megkövetelik a széles és mély tudást. Az elméletnél egy sor témát érintenek, amelyek nem fűződnek szorosan a szőlőtermesztés és borkészítés kérdéséhez. Ismerni kell a jelenlegi tendenciákat is a borvilágban. Azonban Tan Ying Hsiennek azzal a kihívással kellett szembenéznie, hogy nem voltak első kézből szerzett tapasztalatai a borkészítésben. A megfelelő tudás megszerzése érdekében mintegy 30 könyvet vásárolt, amelyek a szőlő és bortermelésre fókuszálnak, emellett borászokhoz látogatott el és tanulmányi utakon vett részt. 
 
Megszólalt az első szingapúri Master of Wine
Szingapúr (Forrás: Mmonline.hu)

A gyakorlati részen napi 12 bort (összesen 36-ot) kellett vakon megkóstolnia, amit nehezebb feladatnak érzett Tan Ying Hsien, mint az elméletet. „ El kellett magyarázni mit látok és kóstolok a poharamból, amit az elméleti tudásommal támasztottam alá” – magyarázza. „A vizsgadrukk sem segített. Szükség van az intenzív szellemi összpontosításra a borkóstolásnál. Rémálom, amikor az ember bepánikol és összezavarodik.”

Tan Ying Hsien disszertációja egy burgundiai szőlőültetvény történelméről, a Clos de la Roche-ról szólt, amelyben beszámol arról is, hogyan kapta meg a Grand Cru státuszt. A választása nem meglepő, aki ismeri tudja, hogy itt készítik a kedvenc borait a szingapúri szakembernek.
A friss dipmolás MW reméli, hogy emelkedik majd a borkereskedelem és a szolgáltatás színvonala Szingapúrban. Véleménye szerint lehetne fejleszteni a kiskereskedők, beszállítók és sommelier-ek bortudását. Emellett bíztatni fogja tanítványait, hogy vegyenek részt a képzésben.

„Szingapúrban nem lehet bort készíteni, de az oktatási és a szolgáltatási központot ki lehet építeni, amelynek segítségével az ország fel tud kerülni a világ bortérképére.”
 
Winelovers borok az olvasás mellé