Nagy Bandó Andrással beszélgettünk

Egyéni hangú, ötletdús, közkedvelt humorista-előadóművész. Számait maga írja – szól a rövid jellemzés a 80-as években feltűnt "Nagybandó"-ról egy internetes portálon. Sajátosan fanyar, filozofikus előadásmódja mindmáig új színfolt a magyar humorban. Polgármesterkedett rövid ideig, most könyveket, verseket ír, és manapság is fellép egyszer-egyszer, de leginkább az írói szerepkör a sajátja. Tavaly láttam meg pohár mellett egy boros rendezvényen, így hát borszeretete sem volt kétséges előttem.

Nagy Bandó Andrást egy fellépéséről kísértem át beszélgetésünk helyszínére, a Borbíróság Étterembe. A sikeres előadás után jól esett asztalhoz ülni és megrendelni a vacsorát. Marhahúsleves, Fogas filé Kárpáti módra és tea volt a művész úr rendelése.

- Ma még autózom, ez az oka, hogy ma csak kóstolásig juthatok. Nemrég kaptam egy e-mailt, amelyben javasolták termetesebb étkezésekre a tea fogyasztását. A jó forró tea nem engedi kirakódni a szervezetben a zsírt, mint ahogyan a kihűlő leves a tetején szokta. Nagyon szeretem a teákat, áttisztít és segíti az emésztést. Néha iszom csak borocskát: ez nekem mindig a barátokhoz kötődik, mert ilyenkor már nem megyek el otthonról. Esetemben hol az autózás, hol a tenisz, hol pedig a futás ritkítja a borozásokat.

- Sok hátráltató körülmény van…

- Ráadásul iszogatás közben mindig megjön az étvágyam. Krúdy vonalát követve, hogy a férfigyomorba kell a leves, sokszor már azzal be is fejezem az étkezést.

Én forgácsoknak születtem, és most álltam össze egy törzzsé…

- Könnyű felugrani Budapestre a déli fekvésű Orfűről? A kis településen nyugalom és béke honol, vagy már belezavart a civilizáció? Mi a véleményed a Fishing on Orfű Alternatív fesztiválról?

- Ha úgy vesszük könnyebb lett a közlekedés az autópályával, bár én még nem nagyon veszem igénybe, mert ahhoz, hogy rátérjek, Orfűről kell Pécsig jutnom. Pestre érkezve pedig külön mutatvány bekavarodni a városba. Egy tévés fellépésre igyekeztem, és az Astorián körülbelül másfél óra alatt vergődtem át. Mielőtt most eljöttem otthonról, elmentem az orvoshoz felíratni a gyógyszereket, átmentem a patikába, aztán a postán is voltam. Végül benéztem az abc-be vásárolni, és mindezt 25 perc alatt. Ez a nyugalom, ha nekem – így hatvanon túl – órákba telne, na, az már nagyon fájna. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy jól érzem magam falun, ráadásul ez egy ihletett környezet. Ez az a hely, ahol én kiülök, mondjuk akárcsak a kertembe, és mellém ül a Jóisten, és egész jól elbeszélgetünk.

- Ide akkor még nem törtek be a civilizációs ártalmak?

- Tulajdonképpen nem, inkább pozitívum, hogy az utóbbi húsz évben sokat fejlődött a falu. Sok ember megélhetését adja faluturizmus, csinosítgatják a portáikat, hiszen ilyen házba szívesebben betér a vendég. Tele az óvoda gyerekekkel, mert sok ifjú pár leköltözött és családot alapított nálunk. Most fog épülni egy szép aquapark. Aki nyáron sétál egyet Orfűn, óhatatlan beleszeret és visszatér.

- Nemsokára megtartják (megjelenésünkkor már véget is ér) a Fishing on Orfű Alternatív fesztivált is…

- Ebben az évben már harmadik alkalommal, és ez is a falu ismertségét segíti elő. Azok, akik erre a fesztiválra eljönnek, biztos vagyok benne, hogy majd később a gyerekeikkel együtt is ellátogatnak, olyan erős a hely varázsa. Amikor a 80-as években különböző kulturális programokat szerveztem Orfűn, és előadóművészek jöttek hetente, az ugyanígy hozzájárult a falu életéhez, s helybeliek megélhetéséhez.

- Hogy definiálnád: most már inkább írónak tartod magad, vagy még előrébb van az előadó-művészet?

- Mindig egy folyamatban élek, még nem fejezek be valamit, de kezdődik a következő szakasz. Miről is van szó? A 70-es években, amikor elkezdtem fellépni, még jártam dolgozni kőműves kisiparosként. Egészen 1977-78-ig egyszerre voltam konferanszié és betonozó mester. Amíg kőműves voltam, játszottam az irodalmi színpadon komoly darabokban, tehát mindig többféle vonalat vittem. Most, hogy szinte hobbiból lépek fel, és ez nagy örömöt okoz, közben elindult az irodalmi pályám. A tetejébe már 6 éve gyerekeknek is írok verseket és könyveket. Összefoglalva: semmi más nem szeretnék lenni, mint a „Bandó”. Más nézőpontból pedig: színjátszótársam, Molnár Jutka mondogatta nekem, hogy vigyázz, mert szétforgácsolod magad. Felléptem, írtam színdarabokat, karikatúrákat rajzoltam, birkóztam, és mindezt egy időben… Én forgácsoknak születtem, és most álltam össze egy törzzsé. Szentül hiszem azt, hogy Karinthy Frigyes nem véletlenül emelkedett ki a pályatársai közül. Aki költőként, íróként ekkora életművet hagyott hátra, az több annál, mint hogy azt mondjuk rá, hogy „csak” humorista. Ezért szoktam tőle idézni: „Hány humoreszket kell még megírnom, hogy megértsétek: nem vagyok humorista.” Valahogyan így élem meg ezt én is: van véleményem a világról és átadom a benyomásaimat, tapasztalataimat, hol humorban pácolva, hol versben, hol prózában.

- Hihetetlenül termékeny író vagy, több mint 30 köteted jelent meg, ebből jó néhány több kiadást is megért. Melyik könyvedre vagy a legbüszkébb? Sokan a Sosemvolt Toscana című regényt emelik ki, amivel a magyar irodalomba úgymond beírtad magad.

- Örülök, hogy ezt emelted ki, és remélem, ezt senki nem veszi zokon. Ha csak ezt a regényt írtam volna meg, már akkor elégedett lehetnék. Ez a művem adta talán a legtöbbet az embereknek. De emellé, a felnőtteknek írott könyveim sorába simán odatenném a most újra megjelent András könyvét. Ebben a mostani kiadásában tartalmazza a Fordított teremtést és a Kútásót. A harmadik kötete pedig az Isten bikiniben című könyvem. E művekben esszészerűen, filozofikus ihletéssel írtam meg mindazt, amit a Toszkánában is megjelenítettem – azaz elmélkedtem életről, halálról, hitről, vallásról, és megpróbáltam megfogalmazni a viszonyulásomat Istenhez és Jézushoz. A kapcsolatot a Teremtővel rendezni kell, ez nyilvánvaló. Nekem úgy 8 éve sikerült.

- Mennyire tartós a humor, mennyire időtálló? A 80-as évek jelenetei közül vannak már olyanok, melyek végleg kikoptak? Vevők még az emberek a színpadi produkcióidra?

- Úgy érzem, vagy szerencsés vagyok, vagy sikerült becsületesnek lennem. Ezt értsd úgy, hogy egyetlenegy régi írásomért sem kell szégyenkeznem. Tehát mindegyik kötetbe rakható, olvasmányosak, nem csak poénkodás és gegek halmaza. Kidolgozottak, van bennük ötlet, mindegyiknek van eleje, közepe, vége. Nem tudok úgy kiállni a színpadra, mint egy mai stand-up-os, nekem kell az ötlet, amiből elindulok, kibontom és befejezem. Több írásomnál tapasztalom, hogy ma is terjednek az interneten. Legfeljebb a korszak történéseit, azt a kontextust kell ismerni, hogy a jelenet teljesen kibontakozzék.

- Melyik rendszerben volt könnyebb humoristának lenni? Előfordult, hogy az elvtársak cenzúrázták a műsorodat, vagy „megdorgáltak” az elhangzottakért?

- Mivel az önálló műsoromban nem érdekelt, hogy mit szeretnének hallani, így ott elmondtam bármit. A rádióban más volt a helyzet, ott kihúzták a szövegeimből a nekik nem tetsző részeket. Ne kérdőjelezd meg az oroszok ittlétét és az egypártrendszert, ez volt a két legfőbb gondolat, amit kerülni kellett. Amikor mindent ki lehet mondani, akkor elvész az a lelemény, ahogyan a 80-as években megfogalmaztuk a kimondhatatlan dolgokat. A szabadság nem azt jelenti, hogy bármit üvöltözhetek szanaszét, hanem hogy bátran beszélek, emberi tartással és erényesen.

- Mi a véleményed a mai fiatal feltörekvő nemzedékről, most velük léptél fel (Civil-licit Gödör-klub)? Mennyire minőségi az ő humoruk?

- Néha megrettenek, amikor egy-egy durva szót feleslegesen használnak, nem vagyok prűd, de ne erre épüljön a műsor. De hiszek bennük, annak ellenére, hogy sokan a régieket sírják vissza, olyanok, akik csak szajkózzák szemellenzősen, hogy bezzeg a régi kabaré! Amikor mi, Markos-Nádas, Trunkó, Maksa, 1982-ben megjöttünk, akkor ugyanezt mondhatták volna, hogy mit keresnek ezek itt. A mi korunkban néhány nagy név: Mikes Gyuri, Soós Bandi, Somogyi Pali, Marton, Peterdi Pali, Farkasházy, Sinkó, Boncz,. A maiak némelyike hullámzó teljesítményt nyújt, néha jeleneteket is írnak, de ez még nem rendszeres, de sokuk még persze kiforratlan. Megjegyeztem és szemmel tartok néhány fiatalt, nagyon ígéretes például – és ez most nem rangsor – Kovács András Péter, Litkay Gergely, Bödőcs Tibor, Kiss Ádám, Kőhalmi Zoltán. Ők előrébb járnak a többieknél, és emiatt az a veszély áll fenn, hogy most már őket másolják, és hiányoznak a nagy egyéniségek. Addig marad fent a magyar humor, míg lesznek átütő tehetségek.

- Mi a „bandói” filozófia lényege? Ha a hitvallásodat pár mondatba kellene sűríteni, mit emelnél ki?

- Azt írtam a szórólapomra a Szamárfül Kiadónál: fölemelni, értéket adni, gyönyörködtetni. A cél a lényeg, fel akarod emelni vagy lenyomni az embereket. A bulvár, még az igényesebb is, csak szinten tartani akar. A lakosság nagy része tehet is arról, hogy lent maradt. Egy fővárosi lakos, akinek a kulturális lehetőségek tárháza áll a rendelkezésére, ha csak arra képes, hogy plázákban sétálgasson és bemenjen egy gyorsétterembe – az igenis tehet arról, hogy milyen lelki-szellemi állapotban van. Sokan úgy gondolják, hogy elvagyok én versek és könyvek nélkül is, mi szükségem van arra… A bulvárnak elég ez a szint, a lényeg, hogy nézd a műsort, küldd a sok drága sms-t. A Tao te kingben is olvasható: ha a nép együgyű, akkor könnyen lehet rajta uralkodni. Ha nem adsz értéket, ne kezdj hozzá! Beszéltem a bulvárról az egyik tévében. Interjú közben mondta a riporter, hogy az övéké is bulvár tévé. Erre azt válaszoltam, addig, amíg értékről és kultúráról beszélhetek, addig nem vagytok azok. A gyönyörködtetés meg az, hogy mindegy, hogy mi történik a színpadon, csak megtörténjen a csoda. Én ide akarlak szögezni benneteket, győztes akarok lenni, de úgy, hogy Ti legyetek a nyertesek. Ez körülbelül a „bandóizmus”…

Ízes beszéd

- Milyen volt a deszki borkultúra a 60-as években? Milyenek voltak az első találkozások Dionüszosszal?

- Három helyen volt kocsma a faluban, volt az Iván, volt a Vencsi (Vendéglő) és volt a téesz kultúrterme. Nem is az ital maradt meg, az inkább a húsvéti locsolkodások padlóra kerülésekor jött elő. 15-16 éves korunkban ülhettünk be a Vencsibe, de ott sem maradtak emlékeim a nedűkről. Az irodalmi színpadi társaimmal kezdtem bort kóstolgatni, aztán a seregben jött a sör.

- A Dunai Borrégió egyik rendezvényén láttalak, kedveled e tájegység borait? Vannak kiválasztott borvidékek?

- Vigyázok a borokkal, igyekszem kerülni a savhangsúlyos nedűket, mert nagy étvágyat gerjesztenek bennem. Azért, hogy tényleg a borozás öröme legyen tisztán, és ne hajtson az éhség felé. Villány és környékéről szoktam hazavinni borokat, és sokat ajándékba is kapok. Tokaji borokat is vásárolok egyenesen pincéktől. Tanultam néhány dolgot Debreczeni Palitól, aki a Vylyan céget alapította, melyet a felesége, Mónika visz tovább. De fejet hajtok például Dlusztus Imre író előtt, aki egy alkalommal Szegeden, a színpadon bekötött szemmel kilenc bort ismert fel.

- Időd nagy részét írással töltöd, előfordul, hogy egy pohár borral ülsz le dolgozni?

- Mostanában Tokajival ültem le írni, ilyen megtörténik. Néha este 11-kor kibontok egy palackkal és töltök magamnak egy pohárral.

- Orfűi medvehagyma kincseskönyv: egy egész könyvet szántál ennek a régebben kevéssé ismert fűszernövénynek – lesz folytatás, egy újabb kiválasztott terület?

- Szerkesztettem a könyvet, egyetemi tanár, agrármérnök, sajtos, mézes is írt bele. Úgy vagyok rákattanva a medvehagymára, hogy tudom, jó ételbe és ételnek is. Ez a könyv is a harmadik kiadását élte meg, tehát sok ezer emberhez jutott el. Elindultak az április első hétvégén tartott Medvehagyma Napok is, így hát elmondhatjuk, hogy megalapoztuk Magyarországon ennek a növénynek a kultuszát.

- Szeretsz főzni, gyakran készítesz borhoz, borral ételt?

- Vannak olyan pörköltök, amelyekhez adom a bort, ott a savasabbnak van haszna. Jót tesz, ha kap egy löttyintést az étel. Szeretek főzni, mert felkelhetek az íróasztaltól, és közben a konyhában tovább szárnyalhatnak a gondolataim.

- A gasztronómiában is otthon vagy, gondolok itt az Ízes beszéd című könyvedre, megérjük, hogy lesz boros könyved is?

- Ha érdekesebbet tudok írni, mint amit eddig írtak, akkor igen, de nem ez a legfőbb szándékom. Amit meg akarok írni, az a Sosemvolt Toscana folytatása. És még talán sikerül írnom 6-8 könyvet a gyerekeknek.

- Mit közölnél az olvasóinkkal, ez már egy jól bevált útravaló szokott lenni az interjúk végén…

- Ami számomra most fontos, hogy ne mindig azt hajtogassák, hogy miért és hova tűntél el. Nemcsak a televízió a „világ”, ahol létezni lehet. A legtöbben úgy élnek, hogy soha nem kerülnek a tévébe, és mégis gazdag életet élnek. Arra biztatnék mindenkit, hogy ne kerülje el a könyveimet, ha jobban meg akar ismerni. Ha már az ember alkotott valamit, akkor azt szeretné megmutatni. A szülők, ha tehetik, mutassák meg verseimet a gyerekeiknek, és olvassák ők is jó példával elől járva. Én egy lépcsőfok szeretnék lenni, hogy a Parnasszus felé vezető úton a klasszikusok segítője legyek. Sajnos tapasztaltam már, hogy sokan csak akkor érdeklődnek az alkotók iránt, amikor azok már elhunytak. Kérem a közönséget, hogy figyeljenek az élőkre is! Nem sok emberről mondhatjuk el, hogy kortársunk volt, és szerencsénkre találkozhattunk is vele.