Négy vörösbor, amit még novemberben meg kell kóstolnod

Polyák Dóra
2017. november 14., 16:30


Ahogy téliesre fordul az idő, úgy gondolkodunk egyre fűszeresebb, mediterrán hatású vörösborokban. Összegyűjtöttünk pár kevésbé ismert, de nem kevésbé remek fajtát, amikre talán nem is gondolnál a boltban válogatva. Mind kiváló választás a hideg téli napokra.
Négy vörösbor, amit még novemberben meg kell kóstolnod
A borkedvelők egy jelentős részénél működik a szezonalitás, vagyis nyáron általában könnyedebb fehér és rozé borokat fogyasztanak, a fűszeresebb, tartalmasabb vöröseket pedig meghagyják télire. Ennek oka nem a divat. A vörösborokat egyrészt kevésbé lehűtve fogyasztjuk, már csak ezért is jobban esnek hidegebb időjárás mellett. Másrészt, ahogy nyáron, a nagy melegben nem kívánjuk a zsíros, nehéz ételeket, hasonló megfontolásból a hozzájuk passzoló testesebb boroknak sem akkor van itt az idejük. A rövid magyarázat után lássuk, mi az a négy kevésbé ismert vörösbor, amit mindenképpen érdemes megkóstolnod. Valószínűleg ritkán nyúlnál bármelyik után egy vinotékában, pedig hidd el, érdemes.
 
1.Barbera
A sangiovese mellett a legfontosabb olasz kékszőlőfajta. Piemont tartomány tekinthető igazi otthonának, az innen származó, főként fajtaborok mutatják meg leginkább a fajta jellemző karakterét. Érdekes kékszőlő, mert megjelenésében mély színt mutat, tannintartalma mégis alacsony. Magas savszintjével együtt kifejezetten friss, üdítő. Aromatikájában a fűszerek és piros bogyós gyümölcsök uralkodnak, amiket legjobban a Barbera d’Asti DOC és a Barbera del Monferrato DOC agyagos területeiről mutat. Jól érlelhető új tölgyfa hordóban és nem ritkán évtizedes potenciállal rendelkezik.
 
Itthon ritkán botlunk barberába, a szintén piemonti nebbiolo árnyékában kevesebb figyelem is kerül a fajtára, pedig izgalmas borok készülnek belőle:
Prunotto Costamiole Barbera D'Asti 2011
 
Négy vörösbor, amit még novemberben meg kell kóstolnod
Fotó: i.pinimg.com
  

2.Carignan, vagy Carinena
Eredetileg Dél-Franciaországból származó fajta, Languedoc-Roussillon közepes testű cuvée-ihez frissességet, gyümölcsösséget ad, mára azonban a legjobban Katalóniában terjedt el, ahol fajtabor is készül belőle. Spanyol neve carinena vagy mazuelo. Az ország többi területén inkább házasításokhoz használják, a mélyebb színe miatt leggyakrabban tempranillo mellé kerül. Szerkezetét határozott tannin és magas sav jellemzi, azonban kifejezetten gyümölcsös, málnás, áfonyás jegyeket mutat, édes fűszerekkel kiegészülve.
 
Sokszínűsége miatt nagyon jól párosítható ételekhez, ugyanúgy ideális választás szárnyasok (kacsa, pulyka), de akár bárány mellé is, mint egy érlelt gouda, parmezán, vagy egy fiatal manchego sajthoz.
 
Magyarországon fajtaborként ritkán, leginkább spanyol vörös házasításokban kóstolhatjuk:
Alvaro Palacios Camins 2016
 
3.Grenache, vagy Garnacha
A Dél-Rhone vidékének meghatározó kékszőlő fajtája, a híres Chateauneuf-du-Pape alapja, ami extrém esetben 100%-ban grenache-ból is készülhet. Halvány színű, magas alkohol- és alacsony tannintartalmú borokat ad. Fűszeres, piros bogyós gyümölcsök jellemzik, leginkább az eper érett, lekváros jegyeivel.
 
Másik fontos termőhelye Spanyolország, ahol a tempranillo mellett a legnagyobb területen ültetett kékszőlő fajta. Hasonló karakterű bort ad, mint francia testvére, meghatározó jegyei fiatalon a virágosság, majd az érett piros bogyósok és édes fűszerek. Általában gyümölcsös, lédús borok készülnek belőle, néhány olyan hosszan érlelhető, komplex, koncentrált kivétellel, mint a Priorat öreg tőkéiről származók.
 
Itthon inkább a mélyebb tónusú, hordós érlelésű, mégis gyümölcsös, jóivású spanyol garnacha-kkal találkozhatunk fajtaborként:
Bodegas Aragonesas Aragonia Selección Especial
 
 
 
+1.  Villányi Cabernet Franc           
A cabernet franc szülőhazája Franciaország, azon belül pedig feltételezhetően Bretagne. Itt önállóan ritkán jelenik meg, általában a bordeaux-i házasítások fontos alkotóelemeként szerepel. A Loire mentén és hazánkban a Villányi borvidéken azonban fajtaborként is találkozhatunk vele. E két borvidék különleges termőhelyének és klímájának köszönhetően a szőlőfajta egyedi és összetéveszthetetlen borokat ad úgy, hogy közben a jellemző két területen teljesen más arcát mutatja.
 
A loire-i cabernet franc-ok a hűvösebb éghajlat miatt kevesebb alkohollal, ropogósabb savakkal, alacsonyabb tannin- és extrakttartalommal rendelkeznek, aromatikájukra pedig a piros bogyós gyümölcsök és a zöldfűszerek jellemzőek. A villányi franc-ok mindig melegebb karakterűek, magasabb alkoholtartalom és tanninszint, valamint alacsonyabb savak jellemzik, az íz- és illatjegyeket pedig az érettebb, fekete bogyós gyümölcsök vezetik, amelyek étcsokoládés és fűszeres jegyekkel egészülnek ki.
 
A borvidéken gyakori testesebb, koncentráltabb, hordós tételek mellett találhatunk lendületes, jóivású gyümölcshangsúlyos cabernet francokat is, amikkel nem érdemes a téli napokat várni:
Vylyan Cabernet Franc 2015 - amit ITT egyből meg is rendelhetsz.
 
Meg is kóstolnád? Gyere el a Bordói November 18:00 órakor kezdődő pop-up kurzusára, a Villányi Franc 6 évjáratnyi tapasztalatát vesszük végig Ipacs Szabó Istvánnal (a Vylyan Szőlőbirtok főborásza) és Romsics Lászlóval (a Csányi Pincészet vezérigazgatója).
Winelovers borok az olvasás mellé