Egész pontosan egy átaludt nappal, egy szürettel, és egy Borfesztivál térképböngészéssel töltött, nyugodt vasárnap délelőttel később újra a várban. Most nincs tömeg, a belső nyugalom nem feszül neki a csúcsnapok őrületének. Delamotte Blanc de Blancs 1999-es pezsgőjével kezdek a DropShopnál. A szuperlatívuszokat már megkapta néhány hete, és ismét a kedvencem akar lenni. (Az a pezsgő élettani hatása, hogy gyorsabban dobog a szívem?) Még egy ismerőst visszakóstolok, ami a VinCéről ugrott be, Pearl Crémant Rosé 2005-ből. Málna, vajas kelt tészta illat, intenzív gyöngyözés, emlékezetes citrus-málna-eper gyümölcs turmix és vanília. Hosszan érzem a zamatát, a virágok is nyílni kezdenek, nagyon komplex és nagyon le tud venni a lábamról. Ki gondolná, hogy Villányban lehet ilyet? A Polgár pincészetnek sikerült, a pinot noir és kékfrankos pár nagy dobás. Annyi mindenkinek sikerülhet még, ezért vissza is térek a hazai kísérletekhez az IFDT kitérő után.
Ott a Pere Ventura Brut Nature cava győz meg arról, hogy másként is lehet a pezsgő műfajt értelmezni, mint ahogy Champagne-ban teszik. Már színben is sötét arany, és extra intenzív illatot érzek aszalt barackkal, a meleg, friss kenyér illatával. Utóbbi kóstoláskor pörkölt-dohányos jegyekkel kiegészülve hosszan ki is tart. Robosztusabb, testesebb vonal ez a spanyol. És, hogy még egy kontinens bekerüljön a sorba, következik Dél-Afrikából a Simonsig Brut Rosé. Könnyedséggel, igazán száraz összhatással, a málna mellett egy érdekes poros-földes benyomással billenti helyre az előző tételt. Igen, ez jól esik így a késő délutáni 28 fokban.
Gyűlnek az ismerősök, szélesednek a mosolyok, a vár hangulatának köszönhetően Taschner standjánál egész jól fogadom a hírt, hogy nincs tovább a ’07-es Chardonnay-ból, ami az egyik itthoni kedvenc, és legjobb magyar a Decanter 2010 teszten. Van viszont új évjárat; ’08. 18 hónapot pihent élesztőn, non-dosage, brut nature (cukor 3 gramm alatt, ez Billecart szerint is a jövő kategóriája) – megint úgy alkották, mintha túl jól ismernének. A világos arany színhez kapom az almás, ásványos illatot, az előző tételre emlékeztető földességgel kiegészítve. Elúszok a zamatos gyümölcsökben, a kenyérhéj megérkezik, engem meg rá lehet kenni. Van itt szép savszerkezet és test, kitartóan. Vajon lesz olyan szerencsém ismét, hogy hozzám karnyújtásnyira degorzsálnak majd egy üveggel a szűretlenből? Jó lenne egy második esély, hogy eltanuljam, hogyan kell kilőni a dugóval a palack nyakához leülepedett seprőt, de közben nem sokat kilocsolni. Addig is az emlék kísért, hogy a ’07-es esetében a szűretlen tényleg még többet mutatott.
Nem egy váratlan igazság, de Kreinbacher ’08-as pezsgőjénél újra lelepleződik, hogy az ellentétek milyen izgalmasak. Pezsgő azoknak, akik szeretik az ásványos jegyek mellé az érettebb aromákat; aszalt barackot, mazsolát. Vagy másik megközelítésben lendületes savat és szénsavat lágy, kerek világképbe rendezve. Furmint (85 %), hárslevelű (15 %), somlói talajról– erre lehet mondani, hogy igazi felfedezés. És jutott még néhány további is a záró estére.
Szentesi pezsgőt nem kóstoltam még korábban, de annál többet hallottam róla, így utolsóként nagy óvatosan az ő standjukat közelítem meg. Útba esik hazafelé – emlékszem, hogy erre gondoltam, amikor kikértem a légies, játékosan gyümölcsös karakterű Rajnai Rizling után a Pinot Noirt. Nem gondoltam, hogy visszaadja a tűző napon elpárolgott életenergiát, és annyira felfrissít, mint egy hidegfront. Zöldes, virágos illatával teszi ezt velem, és leheletnyi málnával. Utóbbi ízben már határozottan jelen van, ahogyan a savak is. Ez egy hűvös, könnyed vonal, finom érleltséggel. Van olyan jó, mint egy jéghideg hullám medence. Kellett ez a végére? Hiányzott, hogy már hazafelé hiányozzanak?