Winelovers Wine Awards & Expo - 72 óra, ami mindenkinek csak a borokról szólt

Kókai-Nagy Tímea
2022. június 24., 18:16


Június harmadik hétfőjén izgatottan léptem be a Continental hotel óriási forgóajtaján, az elkövetkező három napot pedig sok neves szakember és a borszerető közönség társaságában a borszakma számomra szerencsére egyre ismerősebb világában töltöttem, és több szempontól is a Winelovers 100 nemzetközivé válásának voltam tanúja.

 
Winelovers Wine Awards & Expo - 72 óra, ami mindenkinek csak a borokról szólt
A Winelovers 100 az elmúlt négy évben a magyar borpiac legjobbjait kereste, ám az eredeti koncepció idén két szempontból is megváltozott: a nevében is megújult Winelovers Wine Awardsra ebben az évben már nem csak hazai borászatok nevezhettek, a korábbi bírálói csapatot pedig jól ismert és komoly tudással rendelkező külföldi és magyar szakemberek egészítették ki. Így történt, hogy a hat szekcióra (pezsgő, illatos fehérbor, száraz fehérbor, rozé, vörösbor és édes bor) fókuszáló zsűriben négy Master of Wine (MW), egy Master Sommelier és sok más, a borok piacán hasonlóan neves véleményformáló (sommelier, borkereskedő, borszakíró stb.) is helyet kapott - így összességében több mint 50 szakember döntött a 12 országból érkező több mint hatszáz tétel további sorsáról. 
 
 
Ez a hétfőtől szerdáig tartó időszak azonban nem csak a szakmának és nem csak a versenyről szólt: az aktuális hazai és nemzetközi trendekkel nyolc Masterclasson, az előző két napon a zsűri poharaiba kerülő borokkal pedig az ún. Wine Expo-n ismerkedhettünk.
 
Az említett hétindító reggel tehát egyből a borok versenyével indult, ennek az alkalomnak pedig egy rövid ideig én is szemlélője lehettem. Kíváncsian tekintettem körül újra meg újra a körasztalokkal telepakolt teremben. Néhány hónappal ezelőtt - szintén a Winelovers jóvoltából – egy estére kipróbálhattam már, hogy milyen borbírálónak lenni, de ilyen „igazi” versennyel korábban még nem találkoztam. Ahogy az ajtóban állva figyeltem, amint a segítők kitöltik az első flight-ot, és mosolyogva hallgattam, ahogy a terem nyitott ajtaja előtt elsétáló szállóvendégek - hol sajnálkozva, hol irigykedve, és jellemzően angolul - azt mormogják: „hétfő reggel borkóstoló? Itt aztán tudnak élni!”, egy régi élményem jutott eszembe: néhány évvel ezelőtt főállásban mozikkal és filmekkel foglalkoztam, és minden hónapban néhány napon azzal telt, hogy reggeltől estig a legújabb, csak néhány hét múlva közönség elő kerülő filmeket néztem. Ha ilyenkor elmeséltem, mivel is telt a napom, gyakran hangzott el az a kérdés, hogy „neked azért tényleg fizetnek, hogy egész nap szórakozol?”
 
El kell, hogy mondjam, akkoriban – amikor muszájból, és nem saját választás alapján néztem a filmeket – rengeteg közepes, sőt, annál is gyengébb alkotást láttam (Azóta szerencsére csak szerintem jó filmeket nézek). Most egyrészt azt reméltem, hogy a zsűri szerencsésebb, mint én akkoriban, és csak kiváló borokat kóstol, másrészt arra gondoltam, hogy hát pont így érezheti magát egy borbíráló is, mint azokon a bizonyos filmnézős napokon. Külső szemmel nézve tucatnyi pohár fölött ülni biztosan remek és irigylésre méltó szórakozás (ami remélhetőleg részben igaz is), ám az avatott szem számára egyértelmű, hogy valójában igen komoly és felelőségteljes dolog véleményt alkot egy-egy poharába kerülő borról, és a mögötte álló akár sokéves munkáról.
 
Winelovers Wine Awards & Expo - 72 óra, ami mindenkinek csak a borokról szólt
 
Hogy mennyi mindent tud az, aki a borok világát választja hivatásként, az egy ilyen eseményen leginkább a masterclassokon derül ki, amelyből a három napra nyolc is jutott. Ezeken az egyenként nagyjából másfél órás alkalmakon a borokhoz kapcsolódó legkülönböző témákról hallhatunk és tanulhatunk, és persze az elmélet mellé a gyakorlati tudnivalókban is elmerülhetünk a poharainkba kerülő tételek segítségével. A három nap alatt öt masterclasson vettem részt, így többek között mélyebben bepillanthattam a Szepsy borok filozófiájába, virtuálisan a Jammertal pincéjébe, a harmadik napon pedig kíváncsian hallgattam a tokaji borvidék hat borászának gondolatait az édes szamorodnik, és maga a régió hazai és nemzetközi megítéléséről és lehetőségeiről. A nemzetközi kitekintésben nagyon szerettem Essi Avellan-t, a pezsgőkhöz legjobban értő MW-t hallgatni, akinél többet talán a világon senki nem tud a Drappier családról, és buborékos italaikról, ám számomra a masterclassok legjobbja az első, egyébként Görögország nyolc borát és legizgalmasabb szőlőfajtáit felvonultató alkalom volt, amelyet Csehország első Master of Wine-ja, az 50 Great Greek Wines-t is útjára indító Lenka Sedlackova tartott nekünk. Lenka lelkesedése a mediterrán ország borai iránt mindenkire átragadt, és azt hiszem, nem csak elköteleződését értettük meg a masterclass végére, de mi, akik ott ültünk, már mindannyian picit másként nézünk a görög borokra, mint a terembe való belépés előtt. Az pedig csak még emlékezetesebbé tette a napomat, hogy a masterclass után interjút is készíthettem Lenkával, aki olyan szakértelemmel és odafigyeléssel válaszolt kérdéseimre, hogy egy pillanatra a világ egyik híres borszakírójának éreztem magam. (Rövidesen az interjút is olvashatjátok!)
 
Szerencsés hetem volt, mert nem csak Lenka Sedlackovával, de Elizabeth Gabay MW-nal is beszélgethettem. Elizabeth családjával együtt rajong a rozékért, és ehhez a legjobb „díszletet” választotta, hiszen 2002 óta Dél-Franciaországban él. Mindemellett két évtizede Magyarországhoz és több itteni borászathoz is kötődik, nemrégiben pedig első saját borát is elkészítette, ami mi más lehetne, mint egy bizonyos rózsaszín ital! (Hogy mi mindent tudtam még meg Elizabethről? Erről szintén rövidesen elkészül a beszámolóm).
 
 
A háromnapos program a Wine Expoval zárult, amikor is a borverseny helyszínéül is szolgáló teremben körbejárva megismerhettük a versenyre nevezett tételeket. És hogy kik lettek a kategória nyertesei? Ez egyelőre még titok, de már csak néhány napig kell várnunk, mert július 4-én kiderül, kik nyerték el a zsűri elismerését. Remélem, az is kiderül, hogy a Wine Expo-n már kóstoltam ezeket a borokat, de ha mégsem, az sem baj. Hiszek a zsűrinek, hogy ezekből a borokból érdemes legalább egy-egy palackkal otthonra is beszerezni.
 
Winelovers Wine Awards & Expo - 72 óra, ami mindenkinek csak a borokról szólt
 
 
Winelovers borok az olvasás mellé