A tél végi leárazások lázában égő emberek vadászgatnak egy-két szerencsés vétel reményében. Vacsoraidő van, én már ettem, de azért egy pohár bort szívesen elkortyolnék még. Az óriási csarnokban a kiszáradt szökőkutak, és a kis örökzöld szegletek mentén egy étteremhez vezet utam.

A fő profil pizza, ám a szeletosztó sarok mögött mintegy 30 palack magyar bor üdvözli az arra tévedőt. – Dekoráció - mondja a pultoslány. Nem nagyon fogynak a borok, nem is tud róluk mondani semmit. Azért árulnak néhány bort - tájékoztatott, s ezen felbuzdulva beültem az étterembe. Pár perc múlva egy pincérnő közeledett, kérdésére, hogy mit szeretnék fogyasztani, azt válaszoltam: - Bort innék.

A kombinált étel- és itallap már nem mutatott olyan rózsás képet, mint a dekoráció. Összesen csak öt bor kínálta magát, és mindössze két fajtából lehetett pohárral rendelni.

A borok: Badacsonyi Olaszrizling, Egri Bikavér, Tokaji Aszú 3 puttonyos, Trebbiano, Chianti.

Pohárral csak a Bikavér és az Olaszrizling volt rendelhető, én ez utóbbit választottam. 1,5 dl-rel kecsegtettek, de évjárat nem volt feltüntetve, így külön kérésre utánanéztek, 2002-es. Boromat már egy másik hölgy hozta ki, kitűzőjén Évi név szerepelt. A termetes univerzális kóstolópohárba bőven 2 dl felett töltöttek. Látszott, hogy az étteremben nem nagyon rendelnek bort, mivel a pohár kívül-belül piszkos volt. Évi semmit nem tudott az italomról mondani. Egy külön bárpult mögött dolgozó fiatalember töltötte ki a nedűt, tehát már 3 lépcsőn ment át a rendelésem, de információt még mindig nem kaptam a borról. Sajnos a kitöltést nem láttam, így kénytelen voltam elhinni, hogy valóban az van előttem, amit rendeltem. Az itallapon csupán annyi volt feltüntetve, hogy: „Kerek, szép, kiegyensúlyozott, száraz fehérbor.”

 

Az Olaszrizling kicsit már túl volt a csúcsán, némi fáradságot sugárzott, aranysárgás színnel, diós-mandulás, vaníliás, elegáns illatjegyekkel, lekerekedett savakkal, középen üres, gyors lecsengéssel, halvány édességgel és ásványossággal. Összességében egy jól iható, nem túl komplex bort kaptam 490 Ft-ért (palackár: 2890 Ft).

Kérdéseimre a pincérnő a menedzsert akarta hívni, mondván, lehet, hogy ő tud valamit mondani a kínálatban található borokról. Ezt az opciót nem fogadtam el, mivel részemről ez már amolyan reklamációféle lett volna.

Noha a személyzet semmit nem értett a borokhoz, becsülendő, hogy a pincérnő megkért, mondjak pár szót az italról, hogy később a vendégeket megfelelően tudja majd tájékoztatni. Elmondta még, hogy szeretne többet tudni a borokról, általában édeseket szokott fogyasztani. Ajánlottak számára egy tipikus nőit, egy mazsolásat. Száraz borból még nem sikerült jót kifognia. – Jó szárazak pedig vannak – próbáltam az érdeklődést jobb irányba terelni, majd fizettem.

Az étteremből kilépve pillantásom egy impozáns kirakatú vinotékára vetült. Gondoltam, ha máshol nem, hát majd itt információk tömegével halmoznak el. Belépve az üzletbe hangos diszkózene fogadott, két hölgy ült illetve állt a borok mellett. Miután érdeklődésem a borkulturális állapotokra irányult, egy pillanatra megállt a levegő, majd biztosítva, hogy se név, se cím nem jelenik meg, oldódott a hangulat.

Szinte totális vörösbor uralom jellemzi a vinotékát, de mint utóbb kiderült a személyzetet is. A teli polcokon 85 %-ban vörösborok találhatók, javarészt magyar termelők portékái. Minden jelentős borvidék híresebb termelői képviseltetik magukat, természetesen, amennyiben rendelkeznek vörösborral. Csekélyebb mennyiségben fehérborokat, valamint pezsgőt, pálinkát is árul az üzlet, illetve boritallal kapcsolatos eszközök, dugóhúzók, kiöntők egészítik ki a kínálatot. Szép elrendezés, fapolcok, üveg kirakat – igényes a borbolt. A szívet melengető díszlet mellett tettem fel kérdéseimet.

- Milyen borokat szokott ajánlani a vásárlóknak?

- Vannak preferált, divatos borfajták, termelők?

- Milyenek a borfogyasztók?

- Az ön számára mi a fontos egy borban?

Speciális borkérdésekkel tehát a vinotékában sem mennék túl sokra, de ha átlag borivó tér be, tudnak felvilágosítást nyújtani. A borvásárló közönség sietve intézi el vásárlásait, ismert márkákkal kielégítve igényeit. Ha nem elég a tudás, akkor megtoldják az internetről letöltött információkkal. A vörösbor-dominanciával nem vagyok kibékülve, de az üzletet a divat, a kereslet formálja – és ez különösen jellemző egy plázában található boltra. Készségesek voltak a hölgyek, kellemes volt a légkör, az erélyes popzenét leszámítva, ami talán nem annyira borbarát.

A borszaküzletből távozva rámentem a mennyiségre, beléptem a hipermarketbe. Óriás bevásárlókocsimmal szlalomoztam a polcok között, majd rövid keresgélés után bukkantam rá a boros szekcióra. Az áruház - melynek nevét nem írom le, de ahol a legkisebb is számít – saját címkével is hoz forgalomba borokat. A kaliforniai, chilei, ausztrál borokon túl bőven akadnak magyar borok is a saját szelekciós repertoárban.

Nagy a választék a pár száz forintos tételektől a több ezer forintos kategóriáig, az 5000 Ft feletti tételek palackjait már lopásgátló védelemmel látták el. Szinte minden megvásárolható a puhapalackostól egészen az aszúesszenciáig.

Klasszikus a polcbeosztás, lent az alsó osztály, a Duna-Tiszaközi muskotályos tájborok, a felső részen a minőségi, akár prémium borok. Felnézhetünk tehát a borokra, akár így is gondolhatjuk, ám a neonfényár is a felső részt fürdeti a legjobban és a hőmérséklet is ott a legmagasabb. Az érzékenyebb italoknál előfordulhat, hogy pár hónap alatt éveket öregednek, sok termelő ezért az igazán kiemelkedő borait nem forgalmazza ilyen körülmények között. Egyesek szerint előfordulnak olyan pincészetek, amelyek a nagy áruházakba nem azt a minőséget szállítják, ami egyébként közvetlenül náluk vásárolható. Természetesen rosszabb nívó is állhat a háttérben, azonban borkóstoló legyen a talpán, aki megállapítja, hogy a minőségromlás a tárolás közben történt, vagy már előzőleg bekövetkezett.

Igazi tehát a borözön, viszont hogyan válasszon a tapasztalatlan borfogyasztó? A polcok között éppen egy mokány fiatalember pakolta fel a Dankó Pistás palackokat. Rögvest megkérdeztem tőle, hogy milyen borokat visznek leginkább az emberek. - Az akciós borok a 3-400 forintos kategóriában fogynak a legjobban. – hangzott a válasz. Ebbe a körbe a már említett Dankó Pista és társa, az Édes Merlot és annak félédes testvére tartozik. Arra a kérdésre, hogy ő mit szokott választani, egy klasszikus, az elmúlt rendszert szimbolizáló 500 Ft-os Egri Bikavérre mutatott. Bevallom, eléggé ódzkodom ettől a fajtától, hiszen igen heves fejfájást szokott kiprovokálni másnapra, mennyiségtől függetlenül. És még? – puhatoltam tovább. - Amúgy meg sört. - hangzott a felelet. Többet nem faggattam emberünket, hagytam, hogy az ürülő polcok újra megteljenek.

Tovább mentem bortanácsért a vevőszolgálathoz, nem csalódtam bennük.  - Ez egy önkiszolgáló áruház! Grillpulthoz, vagy a műszaki cikkekhez jár a segítség, amúgy senki nem ért a borokhoz – kaptam meg az elbocsátó szép üzenetet.  

Aki tehát egy ilyen monstrumban válogat a palackok között, jobban teszi, ha megfigyeli, mások mit választanak, vagy az ott tartózkodó sorstársaitól érdeklődik. Az áruház sajnos semmilyen tájékoztatással nem tud szolgálni. Néhány információs anyag, táblák, kis füzetek nyújthatnának csak segítséget, ha már a több száz fős gárdában nem akad mobilizálható borértő ember. Amúgy marad a flaska cégére, a boros címke, több-kevesebb tudást onnan is szerezhet a koncepciók nélkül érkező borfogyasztó.

Összefoglalva tapasztalataimat, leginkább a régi és legegyszerűbb reklámszlogen boros vetülete jutott eszembe: „Bort a Borszaküzletből!”

Mert ahol nincs információ, ott sajnos a fogyasztó hajlamos a legegyszerűbb megoldást választani: biztosra megy, nem kísérletezget, mert már többször megégette magát (itt nem a borrajongókra gondolok, akik mindenre képesek egy jó borélményért).

Biztonság, egyszerűség, kényelem… Ha egy étteremben nem ajánlják a borokat, a vendég hajlamos inkább sört inni. Egy sor kérdést meg lehet úszni, ha a polcról inkább sört veszünk le. Nincs évjárat, nincs változó minőség, mindig a megbízható, jól ismert keserű íz jön elő. Mint ahogy a cikkíróban is előjön egy kis kesernyés íz, amikor a statisztikákat olvassa. Bár szívünkben boros nemzet vagyunk, hazánkban mégis több sör fogy. A helyzet nem is változik, amíg nem gyarapítjuk a bortudást honfitársaink fejében, akár egy étterem pincérnője esetében, akár a polcokra helyezett tájékoztatókkal. A kampányokra sok lehetőség lenne, de mindez nem csak pénzkérdés. A borkultúra iránt elkötelezetteknek még sok akadályt kell leküzdeniük egy ihatóbb Magyarországért!