Így vezethet napi két sör és egy feles májrákhoz


2011. június 25., 11:07


Kis mennyiségű alkoholt megéri fogyasztani, hiszen például szív- és érvédő hatása van, a túlzásba vitt alkoholfogyasztás azonban idővel a máj elzsírosodásához, majd májzsugorhoz, végül pedig májrákhoz vezethet.  
Így vezethet napi két sör és egy feles májrákhoz
 
A máj kiemelkedő regenerációs képességekkel rendelkezik, a pusztulás több pontján is visszafordítható még a folyamat.
"Ha valaki absztinens, nagyobb a halálozási kockázata, mint annak, aki kis mennyiségben rendszeresen fogyaszt alkoholt. A mértékletes alkoholfogyasztás ugyanis csökkenti a vérnyomást, és védi a szívet és az érrendszert. Az absztinensek többek között kétszer nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot, mint az alkoholt rendszeresen, mértékkel fogyasztók. Persze ahogy a fogyasztás meghaladja az egészségre jótékony hatású mennyiséget, meredeken megnő az egyes betegségek, illetve a halálozás kockázata" - mondja dr. Lengyel Gabriella, a Semmelweis Egyetem II. sz. Belgyógyászati Klinikájának hepatológus-gasztroenterológusa.
A még jótékony hatású alkoholmennyiség egészséges nők esetében napi 10 és 20 gramm, egészséges férfiak esetében pedig 20-40 gramm. Hétköznapi mértékegységeink szerint ez nőknél napi egy-két deciliter bort, egy üveg sört vagy egy felest jelent, férfiak esetében pedig ennek a dupláját. "Ettől a mennyiségtől egészséges embernek hosszú távon sem lesz májkárosodása. Ha azonban az illető nem táplálkozik egészségesen, elhízott, vagy netán túl sovány, illetve valamilyen májbetegsége, például hepatitis-vírus okozta májgyulladása van, akkor elképzelhető, hogy a mája ezt a kis mennyiségű alkoholt sem tudja lebontani" - teszi hozzá a doktornő.
Munka után két sör és egy feles hosszú távon már sok
"Amikor megkérdezem a betegeimtől, hogy fogyasztanak-e alkoholt, általában azt válaszolják, hogy csak annyit, mint mások. És amikor rákérdezek, hogy mégis mennyit, azt szokták mondani, hogy csupán két üveg sört meg egy felest hörpintenek fel munka után. Ez viszont legalább 60 gramm abszolút alkoholnak felel meg, ami hosszú távon már káros" - magyarázza a májspecialista. Azaz ami a társadalom jelentős részében szokásos mennyiségnek számít, csaknem duplája a jótékony hatású alkoholfogyasztásnak.
 
A két üveg sör és egy feles hosszú távon az emberek 50 százalékánál májzsugorhoz, a másik 50 százalékuknál pedig hasnyálmirigy-gyulladáshoz, hasnyálmirigyrákhoz, illetve egyéb gyomor- és bélrendszeri betegségekhez vezet. A májzsugor talaján az alkoholfogyasztók 15 százalékában májrák is kialakul. Emellett a túlzásba vitt alkoholmennyiségtől pusztulnak az agysejtek is, szellemi leépülés következhet be, továbbá károsodik a szívizom.
Az első lépcső a máj elzsírosodása
Amikor a kelleténél nagyobb mennyiségű alkohol kerül a szervezetbe, és a májszövetben lévő, az alkohol lebontásáért felelős enzimrendszer eléri teljesítőképessége maximumát, az alkohol lebontása egy alternatív úton is elindul a szervezetben, amelynek eredményeképpen káros vegyületek, úgynevezett sejtkárosító szabadgyökök képződnek.
Az alkohol okozta májkárosodás első lépcsője a máj elzsírosodása. "A májzsírosodás egy bizonyos ideig visszafordítható. Ha valaki még időben abbahagyja az alkoholfogyasztást, akkor a zsírcseppek kioldódnak a májból. Gond akkor van, amikor a zsírmájhoz már gyulladásos folyamatok is kapcsolódnak, és megkezdődik a májban a kötőszövet felszaporodása, amely aztán évek vagy évtizedek során májcirrózishoz, vagy más néven májzsugorhoz vezethet" - magyarázza dr. Lengyel Gabriella.
Hogy mennyi idő alatt kezd a máj elzsírosodni, az függ az elfogyasztott alkohol mennyiségétől és minőségétől. A gyengébb minőségű, nem kellően tisztított alkoholban ugyanis sejtkárosító karcinogének, nehézfémek is találhatók, így duplán pusztít: nemcsak májkárosodást okoz, hanem a rákos megbetegedés kockázatát is növeli. De a májzsírosodás üteme függ attól is, hogy egy már elhízott ember eleve elzsírosodott mája kap-e nagy mennyiségű alkoholt, ilyen esetben ugyanis a májkárosító hatások összeadódnak, és rövidebb idő alatt is kialakulhat a májcirrózis.
A májzsírosodást továbbá befolyásolják az alkoholfogyasztási szokások is: az sem mindegy, hogy valaki naponta fogyaszt-e alkoholt vagy csak minden hétvégén ereszti el magát. Ez utóbbi esetben ugyanis a májnak van ideje a regenerálódásra, és közismert, hogy e szervünk kimagasló regenerálódási képességgel rendelkezik a többi szervhez képest.
A gyulladásos zsírmájból kialakul a májzsugor
"A májzsugor egy diffúz májkárosodás, az egész májat érinti, azaz ne úgy képzeljük el, hogy először csak májunk fele, majd egyre nagyobb része alakul át. A májban ilyenkor elszaporodik a kötőszövet . Bár a magyar nyelv a májzsugor kifejezést használja, először ezek a beteg májak mindig megnagyobbodnak, és csak a kórkép legvégső stádiumában szaporodik fel annyi kötőszövet, hogy a májat összehúzza" - magyarázza a doktornő.
Ha a májkárosodás a cirrózis stádiumába ért, a folyamat már nem teljesen visszafordítható, de megállítható, és még némi javulás is elérhető. "Úgy szoktuk ezt mondani, hogy ahogy a seb begyógyul, de a heg egy életre megmarad a bőrön, úgy marad meg a kötőszövet-felszaporodás nyoma is."
A krónikus májbetegségek veszélye, hogy nagyon sok ideig tünetmentesek, például amikor egy májzsugorban szenvedőnél jellegzetes tünetek - májdagadás, folyadék felszaporodása a hasüregben, sárgaság - jelentkeznek, az már a betegség késői stádiuma.
Az alkoholos májzsugoros esetek csaknem ötödénél májrák is kialakul
Alkoholos májzsugorból az esetek 15-20 százalékában májrák is kialakul. A rosszindulatú májdaganatok 90 százaléka kötődik alkoholos májkárosodáshoz, a maradék 10 százalékért pedig többek között hepatitis-vírusok vagy gabonafélékben található gombák felelősek. A rákos sejtek kialakulásának alapja, hogy a beteg májban fokozott regeneráció zajlik, az elpusztított sejtek helyén burjánzanak az új sejtek, és ezek az ún. regenerációs göbök időnként átalakulhatnak rákos sejtekké.
Míg a májzsírosodás vagy a májzsugor folyamata az alkoholfogyasztás elhagyásával megállítható, a májrák nem, így gyógyítani kell. A nagyon korai vagy korai stádiumban diagnosztizált májrák gyógyítható, később azonban már korlátozottak a gyógyítás esélyei, a folyamat csak lassítható.
"Ahhoz azonban, hogy nagyon korán vagy korán diagnosztizáljuk a rákot, a májzsugorban szenvedő beteg állapotát félévente hasi ultrahangvizsgálattal ellenőrizni kellene. A krónikus alkoholfogyasztókra sajnos nem jellemző a szoros együttműködés a kezelőorvossal, ezért a daganatot nehéz időben diagnosztizálni. Persze vannak kivételek is, akadnak olyan betegek, akiknél el tudjuk érni, hogy abbahagyják az alkoholfogyasztást, hiszen például az alkoholos májcirrózisban szenvedők sincsenek kizárva a májátültetés lehetőségéből. De ezt a kollegák csak akkor végzik el, ha valaki már legalább egy éve teljesen absztinens, és olyanok a szociális és családi körülményei, hogy az új máját nagy valószínűséggel nem fogja tönkretenni" - mondja Lengyel Gabriella.
Absztinencia, absztinencia, absztinencia
Bár a máj jól ellenáll a károsító hatásoknak, ha valakinek mégiscsak "sikerült" tönkretenni, az egyetlen terápia az absztinencia. "Alkoholos májkárosodásban szenvedők esetében ha valaki tényleg leteszi a poharat, nagyon látványos tud lenni a máj regenerációja. De ilyenkor nincs mértékletes alkoholfogyasztás sem, a betegeimnek úgy szoktam mondani, hogy még egy konyakmeggy sem" - mondja a II. sz. Belgyógyászati Klinika orvosa.
 
Szekér Szimonetta írása
Winelovers borok az olvasás mellé