Ahogyan korábban már
írtunk róla, a szerdán startoló Hegyalja Fesztivál résztvevői saját boroscímkéket tervezhettek. Rengeteg pályamű érkezett, szóval a zsűri nem volt könnyű helyzetben, de végül csak megszületett a döntés, és megvan, milyen címkéje lesz a Hegyaljára látogató fesztiválozók welcome drinkjének. Persze mi nem elégedünk meg azzal, hogy csak a nyertes pályaművet mutatjuk be. Galéria!
„Nagyon sok kiváló pályamű érkezett a Tokaj Kereskedőház Hegy' welcome drink címketervezési pályázatára. Sok kreatív és igen ötletes megoldás született, így igen nehéz volt meghozni a szakmai zsűrinek a döntést. A beérkezett címketervek kapcsán elmondható, hogy a fiatalok nyitottak és érdeklődőek a Tokaji márka iránt és megvan róla az egyedi elképzelésük is. A kiválasztott nyertes címketerv engem a komplexitásával és kreatívan merész vizuális megjelenésével győzött meg. Színében megjelenik benne a borvidék, elemeiben a szőlő és a bor, mindemellett a szeretet és a rock n' roll érzése! Minden részletében kidolgozott, nagyszerű címke, büszkén fogjuk használni a Hegy' welcome drink palackján. Gratulálok hozzá!” – mondta Illés Tamás, a Tokaj Kereskedőház Zrt. marketing vezetője.
„A kiválasztott terv minden szempontból elnyerte a tetszésünket. Finom design, ugyanakkor nagyon illusztratív és lényegretörő. Az elemek kompozíciója harmónikus és kifejező. A tervező ötletesen használta a grafikus elemeket és remekül párosította a fő üzeneteket. Köszönjük a szép munkát!” – nyilatkozott H. Jancsó Kata, az Artportré, a Hegy' arculatáért felelős grafikus, festőművész.
„Gitárnyakból szökkenő szőlővessző? Szőlőszemekből összeálló gitártest? És még valahol egy dugóhúzót is felfedezhetünk Nyári Melinda címketervén? Az összes címke közül ez az egyik legharmonikusabb, annak ellenére, hogy rengeteg ötlet zsúfolódik össze ebben a címketervben. Színeit is szeretem, és emlékszem, amint megláttam Melinda tervét, azonnal el tudtam képzelni, hogy borozás közben hosszasabban nézegetem ezt a címkét; de a gitár-motívum azt is garantálja, hogy kitűnjön a szokásos boroscímkék közül, akár egy áruházi polcon is.” – véli Dankó Bence, a Hegy' kommunikációjáért felelős csapat tagja, Próbakő Kommunikáció munkatársa.
Mi pedig most megmutatunk önöknek jó párat azok közül a tervek közül, amelyek nem bizonyultak a legjobbnak, de nekünk tetszenek.
A galériáért ide klikkeljen!