Változó korban van a Sziget

Knap Gábor
2013. augusztus 13., 15:42


Sziget 2013 - Véget ért a Sziget-őrület. A Hajógyárin takarítanak, a sajtó elégedetlenkedik, hogy nem voltak elég jó fellépők, a hollandok másnaposan utaznak haza, de vajon mitől rúgtak be az elmúlt napokban? Mi volt idén a helyzet ital- és kocsmaügyben a Szigeten?
Változó korban van a Sziget
 
Érdekes átrendeződés figyelhető már évek óta meg a legnagyobb hazai fesztiválon. A Sziget, miközben egyre inkább csak az olcsóbb nulladik és mínusz egyedik napok (Quimby-nap, Tankcsapda-nap, Republic emlékkoncert, stb.) célozzák meg szorosan a magyar közönséget, étel- is italfronton sokkal igényesebb választékot kínál, mint a legtöbb hazai – sőt, sok külföldi – fesztivál.
A buli területén több ponton is „kis gourmet negyedek” működtek idén, a korábbiakhoz képest sokkal többféle étellel és itallal. A Sziget már régen nem az a fesztivál, ahol az ászok mellé benyom a vendég egy sültkolbászt. Vagy mégis?
Borbár szaporulat
Ehhez a kajafelhozatalhoz igyekeztek, inkább kevesebb, mint több sikerrel kapcsolni a hazai borok bemutatását. Valóban, az Innio, az erre az alkalomra a Gellérthegyről is leköltöző, 3 (!) standdal jelenlévő DiVino és a Bor- és Fröccskert, stb. a zenei fesztiválokon sohasem látott borválasztékot eredményezett. A kérdés, hogy minek?

Változó korban van a Sziget
.
Ez a minek, biztosan durván hangzik egy bormagazinban, de 37 fokban, műanyag pohárból senki nem akar nagy borokat nyelni a por mellé, miközben próbál minél messzebb kerülni a nagyszínpados (!) Die Arzte koncerttől.
 
Király, hogy nem a borzalmas EU cuvée-t (az Európai Unió országaiból származó borok keveréke, műanyag palackban) kell már inni a Szigeten, sőt az is jó, hogy választhatok több féle bor közül. Sauvignon blanc-ból, valami király rozéból, vagy akár kövidinkából szívesen kérem a fröccsöm, de ennél tovább menni egy zenei fesztiválon nem nagyon lehet/érdemes.
Az átlag fesztiválozó elvan a Dreherrel, a tökmindegymilyen, de nyilván minőségi borból készült fröccsel és a fénnyel. Aki pedig kicsit vájtfülűbb a témában, az sem odakint fog rárepülni a csúcsborokra, sőt, nem a Szigeten akarja majd megismerni „Magyarország borászati régióit”, ahogy azt a Nemzeti Bormarketing Programnál gondolhatták, amikor támogatták a Bor- és Fröccskertet. Ezen a helyszínen, amikor mi arra jártunk (szerdán), bizony nem is volt szinte semmi élet, még bezárt stand is volt. 

Változó korban van a Sziget
.
Fröccsök és romkocsmák
Hogy van-e még mindig boroskóla és macifröccs? Van bizony! Igaz, az új, trendinek beállított változatban. Most bodzás, jázminos és gyömbéres fröccsnek hívják, ám a különböző elnevezések nem változtatnak azon, hogy ezek az italok tökéletesen érthetetlenek. Nem is érdemes tovább beszélni róla, arról pedig végképp nem, hogy mit keres a Nemzeti Bormarketing Program által támogatott Bor- és Fröccskertben.
A szervezők – hiszen itt a külföldiekről szól a dolog – nagyon helyesen mindent bele akarnak gyömöszölni a Szigetbe, amiért a német és a holland fiatalok Budapestre jönnek, így természetesen nem hiányozhattak a romkocsmák sem.
Akkor sem, ha ez a legbénább ötlet, amivel valaha találkozni lehetett a fesztiválon. Ezeknek a szórakozóhelyeknek a többsége ugyanis soha sem arról volt híres, hogy bármilyen extrát tud nyújtani a hangulaton kívül, ami pedig vagy bejön valakinek, vagy nem. Miért lenne értelme elmenni bármelyik utánzatába a Szigeten, hogyha nem messze onnan ott van az igazi? Tessék azt megnézni, ha már tényleg olyan kihagyhatatlan!
Változó korban van a Sziget
.
Na, de isznak a hollandok fröccsöt?
Olyan jó lenne azt gondolni, hogy az itt bulizó külföldiek literszámra nyakalják a különböző fröccsöket, és az „Egeszsegedre!” meg a K*vaanyad!” mellett a harmadik szó, amit megtanulnak, az a viceházmester. Ezzel szemben sajnos – legalábbis, a Bor- és Fröccskertben, a pultosok körében folytatott közvélemény kutatásunk szerint – nem nagyon vágják, mit is kell kérni. Ennek megfelelően amúgy épp ezen a helyszínen hallottuk a legkevesebb külföldi szót. 
Most akkor milyen irányba megy a Sziget? Kétségtelenül igényesebb a kaja-pia felhozatal, de közben mindenki azon sopánkodik, hogy milyen gyengék a programok, és a látogatók száma is visszaesett. Imádjuk a kinti széles borkínálatot, de mi magyarok nem azt végigkóstolni megyünk. Úgy tűnik, a külföldről érkezők sem.
Winelovers borok az olvasás mellé