Címkék / Badacsony
Szeremley Huba: Minden nap örülök a napkeltének
Szemlélet - „A szőlő az isteni gyümölcs. Amikor meggyilkoltuk, kitapostuk utolsó csepp vérét és eltemettük a föld alá, az feltámadott, és abból lett a bor" - Szeremley Huba borásszal a szőlő szakralitásáról, a bor és kenyér misztériumáról és személyes hitéről beszélgetett Pálfay Erzsébet.
Svéd hoszpeszek Badacsonyban
Kóstolójegyzet - Badacsonyra felfigyeltek. Úgy tűnik, a néma bazaltkúpok meleg fenségessége nem csak minket ejt rabul. És ez jó. Nem igaz, hogy nem kellenek külföldi befektetők, hiszen jól tudjuk: Szekszárd sehol sem lenne a sváb, Tokaj pedig a vallon telepesek közreműködése nélkül. Szepsy István szerint "a Tokaji név akkor került igazán veszélybe, amikor elhurcolták a zsidókat".
A lengyeleknek bejöttek a balatoni borok
A Magyar Turizmus Zrt. lengyelországi külképviselete és Balatoni Regionális Marketing Igazgatósága közös bor- és gasztronómiai tanulmányutat szervezett 2012. április 12-15. között a Balaton régióba. A részt vevő lengyel újságírók megismerkedhettek a balatoni borrégió hagyományaival és a legmodernebb borgazdaságokkal, pincészetekkel egyaránt.
Közeleg a Balatoni Borok Fesztiválja!
Ahogy azt az elmúlt három évben megszokhattuk, május elején a Balatoni Borok Fesztiváljának köszönhetően felbolydul az élet a fővárosi Erzsébet téren. Idén is a balatoni borokról szól egy hétvége a belvárosban, ahol május 4-6. között a kiváló nedűkön kívül, a kóstolás élményét még teljesebbé tevő gasztronómiai és kulturális kínálattal várják a borrégió szerelmeseit.
Balatoni borok hozzák a tavaszt a Fővárosba
Ahogy azt az elmúlt három évben megszokhattuk, május elején a Balatoni Borok Fesztiváljának köszönhetően felbolydul az élet a fővárosi Erzsébet téren. Idén is a balatoni borokról szól egy hétvége a belvárosban, ahol május 4-6. között a kiváló nedűkön kívül, a kóstolás élményét még teljesebbé tevő gasztronómiai és kulturális kínálattal várják a szervezők a borrégió szerelmeseit.
Versenyben a Veszprém megyei borászok
Az idén március 22-én tizenötödik alkalommal rendezi meg a Veszprém Megyei Agrárkamara a Veszprém Megyei Palackos Borok Versenyét, amelyen a megye szinte minden neves borászata részt vesz. A borokat felkért szakértőkből álló bizottságok 100 pontos bírálati módszerrel bírálják, Dr. Kállay Miklós, a Corvinus Egyetem professzorának, a Magyar Borakadémia elnökének irányításával.
Fischer Borház: tradíció és modernitás
Ajánló - A Balaton-felvidéki Nemzeti Park közepén található a Fischer család már messziről impozáns látványt nyújtó borászata. Hetvenöt hektáros területükről egyaránt termelnek fehér- és vörösbort, melyeket az országhatáron túl is ismernek. A család hagyománykövető munkát folytat, s 2002-ben döntött úgy, hogy a magyar tenger elnémult vulkánjai tövében borászatot létesít. Osztrák vonalvezetés, reduktív technológia, gyümölcsdömping egy helyen.
Borbarangolás Badacsonyban - Május 19. SABAR BORHÁZ
Egy jóízű kaland a Vulkánok völgyében. Folytatódik a BorBarangolás Badacsonyban! Télen is érdemes felkeresni Badacsonyt, mert mindig talál nyitva tartó pincét és vendéglőt! Élvezze a tél és a tavasz örömeit, a festői szépségű Vulkánok Völgyében!
Bazaltborok újratöltve
Pincelátogatás - Csapatunk ezúttal a Badacsony szívébe látogatott el, hogy végigkóstolja a Laposa Pincészet tavalyi szüretből született borait. Tüzes rizlingek, színvonalas gasztronómia, építészeti díjakkal kitüntetett borászat – mindez könnyen leveszi lábáról az idelátogatót. A képet azonban egy kellemetlen jogvita árnyalja: kié lesz végül a Laposa márkanév?
Borbarangolás Badacsonyban 2012.
Folytatódik a 365 nap BorBarangolás Badacsonyban! Pihenje ki a hétköznap fáradalmait a festői szépségű Vulkánok Völgyében és élvezze a páratlanul tüzes borokat.
Drágábbak lesznek a Varga borok
Ha megfeszül sem tud 12 millió palacknál több bort értékesíteni a hazai borpiacon 10 százalékos részesedést magáénak tudó badacsonyörsi Varga Pincészet, csak akkor, ha jelentős, kétszámjegyű áremelést hajt végre. A döntést a szőlőfelvásárlási árak és a termelési költségek drágulása is indokolja - nyilatkozta Varga Péter.
Badacsonyi Borhetek 2012
Borgasztronómiai fesztivál kulturális programokkal. Badacsony messze földön híres a borairól - 2012-ben július 14-31. között várják a borok szerelmeseit.
Ez volt a hét: isteni alföldi borok, pezsgőt az ünnepi asztalra
Egy nagy alföldi borkóstolón jártunk. Egy fantasztikus mindennapi receptet ajánlottunk a figyelmetekbe, gombás szósszal tuningolt fasírtot ettünk. Karácsony és szilveszter közeledtével készítettünk nektek egy kis összeállítást az egyik közkedvelt italunkról, a pezsgőről. Ismét összeszedtük a heti boros és gasztronómiai híreket.
Bor, Mámor, Szigliget
Végre megérkezett a Szatmári Családi Pincészet legfrissebb újdonsága: a muskotályos Mámor, a gyöngyözőborok legújabb dívája! A borral szerdától találkozhat a nagyközönség a jubileumi, 20. Budavári Borfesztiválon, ahol a pincészet Facebook oldalának barátai - a naponta változó kérdésre adandó válasz fejében - ingyenesen is megkóstolhatják ezt az üdítő borkülönlegességet!
Palackozzák Európa első újborát
Badacsonyban elkezdődött Európa első újborának, a Csabagyöngyének a palackozása. Az augusztus elején befejeződött szüretet követően kétszázezer palack kerül a forgalomba - mondta Varga Péter, a Varga Pincészet Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatón szerdán Badacsonyörsön.
Mégsem zárják be a borhotelt
Túllépte a hatáskörét Badacsonytomaj jegyzője, amikor lakatot akart tenni a nyár elején megnyitott Bonvino bor- és wellness szállodára. Ezt a szálloda tulajdonosa mondja, azután, hogy a Veszprém megyei kormányhivatal megsemmisítette azt a jegyzői határozatot, amely hatósági pecséttel záratta volna be az uniós támogatással elkészült négycsillagos borhotelt. Bacsonyban a kívülállók számára értelmezhetetlen harc folyik az egyetlen nívós szálloda körül, amely nyár elején nyitotta meg a kapuit.
Bezárják a badacsonyi borhotelt?
Az uniós támogatással elkészült, június végén megnyitott, négycsillagos, 48 szobás badacsonytomaji Bonvino borhotel azonnali bezárásáról határozott Weller Jakus Tamás, Badacsonytomaj jegyzője.
Szürkemarha Szürekbaráttal
Ez aztán a jó párosítás. Hogy milyen, azt megtudhatjátok, ha augusztus közepén Badacsonytördemicre látogattok, ahol falunapot tartanak, és jól megsütik a hungarikumot, amihez helyi Szürkebarátot kínálnak. Ezt a rendezvényt csak hírből ismerjük, de idén biztosan nem fogjuk kihagyni!
A blogger bora
Egy bloggerből lett borász. Egy történész küvéje. Béres cseppek borospalackból és Homonna Attila borai. Ez már így indításnak sem hangzik rosszul. A Borkollégium nyári kóstolóján jártunk. Furmint február után Furmint nyár a szomjazóknak.
Legyen vörös
énekelte Kiss Tibi, miközben a díszes társaság „Friss” 2010-es badacsonyi fehérekkel oldotta a tűzforró estben a szomját. Hátunk mögött a nap vörös. Éget. Majd eltűnik a Koporsó-hegy mögött. Este van. A Quimby-vel üvöltjük: „nekem mindegy csak a színe legyen vörös, mint a hajnal alja, vörös/legyen minden, legyen vörös!”
Borvitorla
Szokás szerint neves borászok is indultak a 43. Kékszalag Telekom Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen. Idén Ifj. Kamocsay Ákos móri, és Szeremley Huba badacsonyi borász is feladta a versenyt. Mindkét hajónak elszakadt a vitorlája a 60-80 kilométeres szélben.
Ez volt a hét: Depardieu, borfesztek, szavazás
Heti boros rovatunkban ezentúl összefoglaljuk a hét legérdekesebb boros eseményeit. Ezt azoknak lesz érdemes olvasgatniuk, akiknek hétközben kevesebb idejük volt a Borászportálon megjelent írásokat böngészni. Íme az első ilyen anyagunk, de jön majd a többi is. Ha péntek, akkor „Ez volt a hét”.
Kéthektáros este Balatonfüreden
A Balatonnál télen sem áll meg az élet. Egyrészt rendre befagy a tó, bátran lehet mindenféle „jeges” dolgot művelni, másrészt pedig itt van a környéken egyszerre öt borvidék is.
Vulcanus – Fegyvertény a Balaton-felvidéken
A Vulcanus hazánk szinte ismeretlen ritkasága, a Balaton-felvidék eddig még kevésbé elterjedt fajtája. Savkarakteres, a terroir jegyeket gazdagon visszatükröző, termesztési adottságait tekintve is nagyon jó adottságokkal rendelkező fajta. Egyre többet hallunk és beszélünk róla, és kellő odafigyeléssel, hozamkorlátozással, a szüret helyes megválasztásával, megfelelő hordóhasználattal egyedi, kiváló minőségű hungarikum borok készíthetők belőle.
Egy hétvége a halak királynőjével - Szigligeti Süllőfesztivál
Azt hiszem, sikerült az ünnepi hétvégémet az egészséges életmód jegyében töltenem, azaz mélyeket szippantottam a tiszta levegőből, szorgalmasan gyűjtögettem a D-vitamint a napsugarakból, friss halat ettem, tüzes borokat ittam, és még sportoltam is egy röpke vízibiciklizés erejéig az októberi színkavalkádot visszatükröző Balatonon.
Volt egyszer egy Badacsonyi Bormúzeum – Üdvözlet 1953-ból
1953. június 25-én Júlia és János a Badacsonyi Bormúzeumban járt... és üdvözletet írt Balogh Mihálynak Komáromba, a szürkebarát társaságából. Hogy honnan vagyok ebben ennyire biztos? Egy régi képeslaphoz jutottam hozzá, amely - szégyen nélkül bevallom - könnyeket csalt a szemembe, amikor megérkezett hozzám.
Dugóhiba vagy egyszerű közöny? – Lezajlott a badacsonyi Dugó Fesztivál
Kipukkant a palackból a dugó, vagyis lezajlott Badacsonyban az idén első alkalommal megrendezett Dugó Fesztivál. A trendi retro-báros környezetben azonban lényegében közönség nélkül pergett le a négy napos esemény.
Isabelle lelkesen kóstolta a magyar borokat
Isabelle Legeron, a Travel Channel borspecialistája sajátos magyar fajtákat kóstolt hazánkban tett bortúráján. Isabelle Journey into Wine (Borban utazva) című műsora - melyben a borszakártő hölgy felderíti a világ legnagyszerűbb borait - ezúttal Budapesttől a Fekete-tengerig címmel jelentkezik.
Szakírónk londoni kóstolójának jegyzetei
Borszakírónk hétről hétre Londonból küldi nekünk borkultúráról szóló cikkeit, és véleményezi a világ borászatának aktualitásait. Februári szerkesztőségi kóstolónk után merült fel, hogy "lehozzuk" kóstolási jegyzeteit, melyek akkor költőiséget sem nélkülöző stílusával ragadtak meg minket. Kristian most újabb jegyzeteit küldte el Londoniumból, melyek ezúttal a szisztematikus rendszerezésről, hozzáértésről és tapasztalatról tanuskodnak.
A Borász, a Költő, a Dalnok és a Történelem - a Laposa pincészet reneszánsz díszletek előtt
Február közepén került megrendezésre a Laposa-borkóstoló a Magyar Borok Házában. Az ízig-vérig „terroir”-os kóstoló a reneszánsz költő, Balassi Bálint jegyében zajlott, hiszen idén ünnepeljük - 550 éve, hogy Mátyás királyt, a reneszánsz kultúra magyarországi apostolát a Duna jegén közfelkiáltással megkoronázták - a reneszánsz évet!
A balatoni borok történelme
A Magyar Tenger, Közép-Európa legnagyobb tava, komoly és rendkívül érdekes bortörténelemmel rendelkezik. Számomra mindig nagy élményt nyújtott az itteni borokat kóstolni. Az egyik legérdekesebb és igazán maradandó leírás, ami megjelent a Balatonról: Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című műve. A könyvben is tetten érhető történelmi múlt felé mindig is nagy érdeklődéssel fordultam, sőt ezen keresztül kerültem kapcsolatba a borral is.
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
WSET Alapfokú tanfolyamok a Borakadémián
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
Etyek Borkonferencia 2012, máj. 18.
XVIII. Szegedi Borfesztivál, máj. 18-27.
Borbarangolás Badacsonyban - Május 19....
Etyeki Pincefesztivál, 2012
Középfokú borismereti tanfolyam a...
Borkolléguim - hazai szőlőfajták...
Belépés
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Mennyire tetszett, amit olvasott?
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Regisztráció
Alapadatok
- hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
- akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
- részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.
Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!
A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:
- A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
- A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
- Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
- Töltse ki a fenti űrlapot!
- Kattintson a "Mehet" gombra.
- Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!
Jelszó emlékeztető
Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó jelszavát.
Szabályzat
A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.
Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.
Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.
Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:
- postai úton utánvéttel
- személyesen a Borászportál szerkesztőségében
Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.
Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.
A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót.
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.
A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.
Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért.
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.
Az aukció záró időpontja
Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.
Szómagyarázat
Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.
Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.
Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.
Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.
Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.
Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.
Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:
| 1 Ft-tól | 100 Ft-ig | 10 Ft |
| 100 Ft-tól | 1.000 Ft-ig | 50 Ft |
| 1.000 Ft-tól | 2.000 Ft-ig | 100Ft |
| 2.000 Ft-tól | 5.000 Ft-ig | 200 Ft |
| 5.000 Ft-tól | 10.000 Ft-ig | 500 Ft |
| 10.000 Ft-tól | 100.000 Ft-ig | 1.000 Ft |
| 100.000 Ft-tól | 500.000 Ft-ig | 5.000 Ft |
| 500.000 Ft-tól | 1.000.000 Ft-ig | 50.000 Ft |
| 1.000.000 Ft-tól | 100.000 Ft |




























