Borászportál.huBorról mindenkinek
Borvilág Gasztró Fröccs Hírszüret Bornaptár Borpontok Kvízek Borlexikon

Történet a villányi kékfrankosról, ami 95 pontot kapott a világ egyik legnagyobb borversenyén

Történet a villányi kékfrankosról, ami 95 pontot kapott a világ egyik legnagyobb borversenyén2020-as szüret közelít a valaha volt legjobbhoz – állítja Maul Zsolt. Hamarosan bárki eldöntheti ennek igazságát, hiszen a villányi pincészet-tulajdonos azt is elárulta, melyiket tartja az eddigi csúcs évnek. Természetesen azt, amelyikből a fent említett, éremhalmozó kékfrankos is származik.

Négy platinaérmet hoztak el a magyar borok Londonból

Négy platinaérmet hoztak el a magyar borok LondonbólA Decanter World Wine Awards az egyik legnagyobb és legrangosabb nemzetközi megmérettetés. Az idei évben 61 ország összesen 16 903 borát és pezsgőjét zsűrizték. A 275 szakértő, köztük 59 Master of Wine és 25 Master Sommelier május elején értékelték a mezőnyt; az eredmények már elérhetők a Decanter oldalán.

„Ez a díj a magyar borokról is szól”

„Ez a díj a magyar borokról is szól”A Decanter magazin által a 2017-es Év Nemzetközi Étteremnek választott Babel Budapest sikere nem csak az étteremről és a konyhájáról szól. Az erdélyi származású fiatal séf, Veres István mellett a sommelier, Blazsovszky Péter, és így a magyar borok is komoly elismerést kaptak. A nagy igazságokon túl természetesen utánajártunk a legendás tojásos nokedli titkának is.

Mérföldkőhöz érkezett a Béres Szőlőbirtok és Pincészet

Mérföldkőhöz érkezett a Béres Szőlőbirtok és PincészetÉppen 15 éve alapította a tokaji Béres Szőlőbirtok és Pincészetet Béres József, a Béres csepp feltalálójának, dr. Béres Józsefnek a fia. 

Így tisztítsd a dekantálót!

Így tisztítsd a dekantálót!Arról, hogyan is kell szakszerűen tisztán tartani és kezelni a dekantálót, természetesen a legautentikusabb a Decanter magazint kérdezni. És tényleg: itt vannak a boros magazin válaszai!

Újabb heves jégeső verte el Burgundia szőlőültetvényeit

Újabb heves jégeső verte el Burgundia szőlőültetvényeitKatasztrofális jégeső pusztított Chablis, Beaujolais és Cognac szőlőültetvényein. Az időjárás súlyos csapást mér idén a francia szőlőterületekre, kezdve az áprilisi fagyoktól, egészen a heves esőzésekig és a közelmúlt jeges záporaiig. Az egyik termelő „apokalipszisnek” nevezte a történteket. 

Alkoholfogyasztás: mi minősül túl soknak?

Alkoholfogyasztás: mi minősül túl soknak?Új alkoholfogyasztási limitet határoztak meg egészségügyi szakértők a britek egészségének megőrzésére. Az új irányelv szerint, az eddigieknél kevesebbet ihatnak a brit férfiak. Na de mennyivel?

Bezsebelte a díjakat a magyar pezsgő

Június 2.-án Londonban kihirdették a Decanter World Wine Awards és az International Wine and Spirit Competition nevű nemzetközi borversenyek eredményeit. A megmérettetéseken a Törley cégcsoport palackos és tartályos erjesztésű pezsgői is sikert arattak.

Magyar bor verte el a világ legjobbjait

Magyar bor verte el a világ legjobbjaitElismerés - A Decanter World Wine Awards borversenyen a villányi Sauska Pincészet 2009-es Cuvée 5 bora lett a legjobb bordói házasítás a 15 fontnál drágább kategóriában. Ebben a mezőnyben a nem Bordeaux-ból származó cabernet- és merlot-alapú borok versenyeznek. A verseny történetében ez az eddigi legnagyobb magyar siker.
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
07. 23.

Winelovers River Night

Európa Rendezványhajó, BudapestEurópa Rendezványhajó, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
Fröccs
június 05.
Újabb művészeti ihletésű magnum pezsgőt mutat be a Kreinbacher
Újabb művészeti ihletésű magnum pezsgőt mutat be a Kreinbacher
május 21.
35 független vendéglátó közös reformjavaslata a turizmus jövőjéért
35 független vendéglátó közös reformjavaslata a turizmus jövőjéért
május 14.
Magyarország első hop-on hop-off borbusza befutott a Balaton-partra
Magyarország első hop-on hop-off borbusza befutott a Balaton-partra
május 03.
Egyetlen este alatt 30 milliárdos veszteség sújtotta a magyar borászokat: évtizedek óta nem történt hasonló
Egyetlen este alatt 30 milliárdos veszteség sújtotta a magyar borászokat: évtizedek óta nem történt hasonló
április 26.
Kiss Gábor a Borászok Borásza 2026-ban
Kiss Gábor a Borászok Borásza 2026-ban
április 22.
Testvérvárosi megállapodással ünnepelte 15. jubileumát a Badacsony New Yorkban
Testvérvárosi megállapodással ünnepelte 15. jubileumát a Badacsony New Yorkban
március 30.
Magyar whisky nyert aranyérmet a World Whiskies Awards 2026-on
Magyar whisky nyert aranyérmet a World  Whiskies Awards 2026-on
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás