Borászportál.huBorról mindenkinek
Borvilág Gasztró Fröccs Hírszüret Bornaptár Borpontok Kvízek Borlexikon

Az ön gyereke is egészségtelenül étkezik

Az ön gyereke is egészségtelenül étkezikEgész kis koruktól egészségtelenül étkezik a magyar gyerekek többsége – hangsúlyozza a Magyar Gyermekorvosok Társasága. Egy az uniós országokra kiterjedő vizsgálat szerint a hazai iskolai menzákon a túlzott sózás a legnagyobb egészségügyi kockazat.

Akkor most hízlal a bor vagy nem?

Akkor most hízlal a bor vagy nem?Tanulmány - Az Archives of Internal Medicine folyóiratban megjelent munkához 19 000 nőt követtek nyomon 13 éven át. 39 év feletti nőket toboroztak, akik az indulás időpontjában normál testsúlyúak voltak. Az azt követő 13 évben átlagosan hízásnak indultak. Azok súlya növekedett leginkább, akik fogyasztottak alkoholt, és fordított arányosságot találtak a felszedett kilók és az elfogyasztott mennyiség között.

A sok bor hizlal, a kevés fogyaszt

A sok bor hizlal, a kevés fogyasztAlkoholfogyasztás - A szakemberek korábbi tanulmányokat vizsgálva megfigyelték, hogy míg a kemény ivók jelentős mértékben meghíznak, addig azok, akik mértékkel fogyasztják a bort, akár még fogyhatnak is. A vizsgálat eredményeit az Alkoholkutatás Nemzetközi Tudományos Fóruma hozta nyilvánosságra és annak legtöbb következtetésével maguk is teljes mértékben egyet értettek.

A szőlőlé gátolja a zsírsejtek működését

A szőlőlé gátolja a zsírsejtek működésétElhízás - A zsírszövet elsősorban a csípőn és a hason rakódik le, ám a zavaró, külső megjelenésen túl súlyosan megterheli a mozgásszerveket és az anyagcserét, egyszersmind kockázati tényezője a szív- és érrendszernek. A zsírsejtek kifejlődése azonban nem hirtelen esemény, hanem bonyolult folyamat. A szőlőlé újonnan fölfedezett alkotóeleme gátolja a zsírsejtek kifejlődését, amivel megelőzi az elhízást.

Elhízott alkoholfogyasztóknál drasztikusan megnő a magas vérnyomás esélye

Elhízott alkoholfogyasztóknál drasztikusan megnő a magas vérnyomás esélyeEgészség - Egy ausztráliai vizsgálat tanúsága szerint az elhízás tizenéves korban kritikus jelentőségű a magas vérnyomás betegség kifejlődése szempontjából. A vérnyomás a későbbi években kiváltképpen akkor emelkedik, ha a fiúk súlytöbbletük mellett alkoholt is isznak, a lányok pedig fogamzásgátlók szednek.

A hasra hízottak közül halnak meg a legtöbben

A hasra hízottak közül halnak meg a legtöbbenEgészség - Sok statisztika és tanulmány bizonyította, hogy a kövérek korábban és gyakrabban halnak meg szív-és érbetegségben, mint a karcsúak, ám egy új vizsgálat adatai azt jelezik, hogy nem a súlytöbblet az igazi veszély, hanem az, ha valaki hasra hízik.
Korábbi cikkek
Kiemelt programok
07. 23.

Winelovers River Night

Európa Rendezványhajó, BudapestEurópa Rendezványhajó, Budapest
BorkóstolóBorkóstoló
Fröccs
június 05.
Újabb művészeti ihletésű magnum pezsgőt mutat be a Kreinbacher
Újabb művészeti ihletésű magnum pezsgőt mutat be a Kreinbacher
május 21.
35 független vendéglátó közös reformjavaslata a turizmus jövőjéért
35 független vendéglátó közös reformjavaslata a turizmus jövőjéért
május 14.
Magyarország első hop-on hop-off borbusza befutott a Balaton-partra
Magyarország első hop-on hop-off borbusza befutott a Balaton-partra
május 03.
Egyetlen este alatt 30 milliárdos veszteség sújtotta a magyar borászokat: évtizedek óta nem történt hasonló
Egyetlen este alatt 30 milliárdos veszteség sújtotta a magyar borászokat: évtizedek óta nem történt hasonló
április 26.
Kiss Gábor a Borászok Borásza 2026-ban
Kiss Gábor a Borászok Borásza 2026-ban
április 22.
Testvérvárosi megállapodással ünnepelte 15. jubileumát a Badacsony New Yorkban
Testvérvárosi megállapodással ünnepelte 15. jubileumát a Badacsony New Yorkban
március 30.
Magyar whisky nyert aranyérmet a World Whiskies Awards 2026-on
Magyar whisky nyert aranyérmet a World  Whiskies Awards 2026-on
Borászportál.hu
ImpresszumMédiaajánlatAdatvédelemTudnivalókHírlevél feliratkozásRendezvények BoriskolaRSS RSS
A Borászportál.hu oldal süti fájlokat (cookie-kat) használ szolgáltatásai biztosításához. Az adatvédelmi információkról itt olvashat.
Elfogadás