Címkék / évjárat
Jön az olasz bor, drágul a hazai
Gazdaság - Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára szerint túl sok hordós bor érkezik Magyarországra, amelynek mennyisége már meghaladja az exportunk mennyiségét, így nettó borimportőrnek számít hazánk. A főtitkár elmondta, hogy 2011-es szüretből származó fehér és vörösborok jelentősen drágábbak lesznek, viszont szerinte kár a 2012-es év fagykáraiból messzemenő következtetéseket levonni.
Szekszárd és Tolna szerint is nagyszerű lesz a 2011-es évjárat
A borászok túl már túl vannak a fejtéseken, és megállapíthatták, kiváló minőségű a 2011-es évjárat – írja a Tolna Megyei Népújság. A megye két borvidékén sokan a metszést is elkezdték. az óvatosabb termelők azonban megvárják, míg a nagy hideg elvonul és csak aztán kezdenek a munkába.
Kimagasló évjárat lehet a 2012-es
Épek, egészségesek a szőlővesszők, így idén is bőségesen lesz bor, jövendölték a környékbeli hegyközségek szőlősgazdái és a borrendek a szikrázó napsütésben, az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban rendezett Vince-napi borünnepen. A szokatlanul enyhe időjárás azonban veszélyeket is rejt magában, a februárban esetleg érkező kemény fagyok akár komoly károkat is tehetnek az ültetvényekben.
Eger: kiváló minőségű a 2011-es évjárat
Rövidhír - Az egri borvidéken a termés mennyisége csaknem kétszerese a tavalyinak, de így is csak erős közepesnek mondható, a minőség viszont kiváló – hangsúlyozta Varsányi Lajos, az Egri Hegyközségi Tanács elnöke a közelmúltban tartott Szent János-napi borszentelés után. A klasszikus egri bikavér alapjául szolgáló szőlőfajtákból például több mint 14 ezer tonna termett az idén. 2010-ben sem a növényvédelemmel, sem az értékesítéssel nem volt gond az egri borvidéken.
Nem aszúsodnak a szemek Tokajban
Nagyon kellene csapadék a Tokaj-hegyaljai borvidéken, ennek híján nem tud kiteljesedni az a minőség, ami benne rejlik az évben – állítja Balassa István borász, a tizenegy, zömmel kisebb, kézműves tokaji pince összefogásával létrejött Tokaji Borászok Asztaltársasága elnöke. A szervezet közös borkörúttal mutatkozik be október 1-jén.
Varga Pincészet: országszerte átlagos bortermés várható
Idén ismét 3,5 millió hektoliterhez közelítő bortermés prognosztizálható, ami átlagosnak mondható, de a tavalyi kétmillió hektó után jó eredmény – olvasható a Varga Pincészet országos előrejelzésében. A magas borkészlet egyelőre megakadályozta, hogy súlyos borhiány alakuljon ki – nyilatkozta Varga Péter, a Varga Pincészet tulajdonos ügyvezetője.
Nagy év lesz 2011 a magyar borászatban?
Az idei év a borágazat számára várhatóan jobb lesz, mint a tavalyi, de a terméskilátásokról bővebb információt még nem lehet adni, mivel a szüretig még sok idő van hátra. Azt gondolná ez ember, hogy a szörnyű előző évjárathoz képest máris sínen vagyunk, de a helyzet nem ilyen egyszerű.
Milyen is lesz a 2010-es somlói évjárat?
A borhoz értők nem vártak kiforrott tételeket a Somlói Tavasz Egyesület – immár szokásosnak mondható – évjáratbemutatóján, inkább arra számítottak, hogy picit beleshetnek a kulisszák mögé, megkóstolhatják, mit mutat magából egy késznek még nemigen nevezhető somlói bor.
Vízválasztó évjárat - nagy feladat előtt a borászok
Az elmúlt 5 évben megszoktuk, hogy jó, vagy kiváló évjáratokról válthattunk szót a szüretet követően. Az ideit azonban az utóbbi évek legroszabb évjáratának lehet már most nevezni. A legtöbb gondot a sok eső okozta. A mostoha időjárás a mennyiségére és minőségére is komoly befolyást gyakorolt. Várhatóan kevés borász fog ebből nagy borokat alkotni.
Vezzessünk kóstolási naplót!
Minden bizonnyal sok mindenkinek megvan a kedvenc bora és kitűnően ismeri. Termelő, évjárat(ok), borvidék, szőlő, dűlő és minden más ami még fontos, hogy azonosítható legyen.
A kultúrált borfogyasztásról
A borivás mindenkori aranyszabálya a mértékletesség. Ennek betartását a bor szépsége, esztétikai értéke is megkönnyíti. A bort csodálatos íz- és illatgazdagságával tulajdonképpen nem is inni, - hanem a pohárban nézegetve, a borról beszélgetés közben - csupán kortyolgatni, ízlelgetni, élvezni kell.WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
XVIII. Szegedi Borfesztivál, máj. 18-27.
Középfokú borismereti tanfolyam a...
Borkolléguim - hazai szőlőfajták...
Olaj-, ecet és borkóstoló a Wineworld-ben
Szent Orbán Napi Mulatság, máj. 25.
Tokaji Borok Fesztiválja, 2012
Orbán napi Borünnep Hajóson, 2012
Borbarangolás Badacsonyban - Május 26....
Belépés
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Mennyire tetszett, amit olvasott?
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Regisztráció
Alapadatok
- hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
- akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
- részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.
Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!
A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:
- A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
- A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
- Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
- Töltse ki a fenti űrlapot!
- Kattintson a "Mehet" gombra.
- Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!
Jelszó emlékeztető
Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó jelszavát.
Szabályzat
A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.
Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.
Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.
Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:
- postai úton utánvéttel
- személyesen a Borászportál szerkesztőségében
Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.
Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.
A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót.
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.
A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.
Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért.
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.
Az aukció záró időpontja
Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.
Szómagyarázat
Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.
Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.
Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.
Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.
Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.
Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.
Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:
| 1 Ft-tól | 100 Ft-ig | 10 Ft |
| 100 Ft-tól | 1.000 Ft-ig | 50 Ft |
| 1.000 Ft-tól | 2.000 Ft-ig | 100Ft |
| 2.000 Ft-tól | 5.000 Ft-ig | 200 Ft |
| 5.000 Ft-tól | 10.000 Ft-ig | 500 Ft |
| 10.000 Ft-tól | 100.000 Ft-ig | 1.000 Ft |
| 100.000 Ft-tól | 500.000 Ft-ig | 5.000 Ft |
| 500.000 Ft-tól | 1.000.000 Ft-ig | 50.000 Ft |
| 1.000.000 Ft-tól | 100.000 Ft |





























