Címkék / Franciaország
Franciaország: A tetováltak többet isznak
Alkoholfogyasztás - Bár a nyugati társadalomban a tetoválás és a piercing inkább csak múló divatnak tűnik, egy nemrég végzett francia felmérés szerint a testüket ilyen módon dekoráló emberek több alkoholt isznak, mint hasonló korú társaik.
Szétnyerték magukat a magyarok a rozék világversenyén
Eredményhirdetés - Három aranyérmet és tizennégy ezüstérmet kaptak a 2011-es magyar rozék a cannes-i Mondial du Rosé világversenyen. A tizennégy érmet szerzett magyar borból tizenegy a szekszárdi, illetve kunsági borvidékről származik, Dúzsi Tamás rozéi taroltak.
A bordeaux-i bor a válságban is méregdrága
Gazdaság - Bár a 2011-es évjárat elmarad a korábbiaktól, a francia luxus jelképévé vált bordeaux-i borok közül több felkapott márka várhatólag továbbra is több száz eurós árat érhet el palackonként.
Az Onyx séfje a világdöntőbe jutott
Szakácsverseny - A Bocuse d'Or európai szakácsversenyen az aranyérmet Norvégia, az ezüstöt Svédország, a bronzot pedig Dánia kapta. Magyarország is sikeresen szerepelt a szerdán véget ért kétnapos versengésben: az ország színeiben Széll Tamás megszerezte a jogot arra, hogy részt vegyen jövő januárban a lyoni világdöntőben.
Franciaország: kötelező alkoholszonda az autókban
Balesetmegelőzés - Közlekedés - Kötelező lesz az alkoholteszt minden francia gépkocsiban 2012. július 1-től. A használatra azonnal alkalmas szonda nélkül autózókat pedig november 1-től meg is büntethetik a rendőrök, 11 euróra - jelent meg a csütörtöki francia hivatalos közlönyben.
Franciaország: magyar diáklány nyerte a borbírálók versenyét
Verseny - A 49. francia mezőgazdasági kiállításon (Salon International de l’Agriculture – SIA) megrendezett fiatal borszakértők-borbírálók versenyén egy magyar egyetemi hallgató, Selmeczy Anna diadalmaskodott. A magyarok rendre jó helyezéseket érnek el a kiállítás versenyein, és 2009 után most újra sikerült felállnunk a dobogó csúcsára.
A klímaváltozás ronthatja a borok minőségét
Időjárás - Borminőség - A klímaváltozás sok szempontból befolyásolja a palackba kerülő bort: minél melegebb van, annál hamarabb érik a szőlő, amitől a fehérborok oxidációja felgyorsulhat, így romolhat annak minősége; de a magas hőmérséklettől nő az alkoholfok is. Az elkövetkezendő években az éghajlat-felmelegedés következtében egészen biztos, hogy új termőhelyek és új fajták is születni fognak.
Levendulaillatú gasztronómiai utazás Drome megyében
Gasztronómia - Idegenforgalom - Franciaország - A változatos földrajzi és éghajlati adottságú Drome megye Franciaország délkeleti részén - amely 150 kilométer hosszan Lyon és Avignon között húzódik - olyan, mintha az ország kicsinyített változata lenne. A családi turizmus által különösen kedvelt, tavakkal és barlangokkal tarkított északi helyes-völgyes vidékről származnak a Rhone-vidék fenséges borai. Délebbre, a Földközi-tenger felé haladva azonban már végtelennek tűnő napraforgó- és levendulamezők, olívaültetvények és gyümölcsösök szegélyezik az autóutat. Venczel Katalin tudósítása
Rekord: ennyi bort még soha nem adtak el a franciák
A francia borok és szeszesitalok exportja megdöntötte tavaly a történelmi rekordot, meghaladva először a 10 milliárd eurót. A növekedés 10 százalékos volt az előző évhez képest - közölte a francia bor- és szeszesital-exportőrök szövetsége (FEVS).
Franciaország: rekord termés lesz az idén!
A vezető francia borvidékek mindegyike arról számolt be, hogy nagyon korai lesz az idei szüret. Champagne-ban nyolc éve nem szedték ilyen korán a szőlőt, Bordeaux és Burgundia pedig még soha nem szüretelt ilyen korán – ha igaz, amit a szakértők jósolnak. Úgy látszik nemcsak Angliában néznek rekordtermés elébe a gazdák.
Kína vakkóstolón utasította maga mögé Bordeaux-t
A kínai borok győztek egy pekingi borversenyen, amelyen francia és kínai szakértők vakon kóstoltak a két országból származó borokat. A kóstolón ötféle bordeaux-i bor került terítékre, és ugyanennyi Kína legígéretesebb bortermő vidékéről, Ninghsziából, és az első négy helyen ninghsziai borok végeztek, és csak ötödik helyre futott be egy francia, a Lafite Saga 2009 (médoc).
A pezsgő története
Úgy gondoltuk, hogy a karácsony és a szilveszter közeledtével készítünk egy kis összeállítást az egyik közkedvelt italunkról, a pezsgőről, hiszen ezen alkalmakkor mi magyarok előszeretettel vásároljuk, fogyasztjuk. Cikkünkből megsimerhetik, hogy honnan ered a "gyöngyöző csoda", kinek a nevéhez köthető létrejötte, s milyen eljárással készítik szerte a világban.
Beaujolais, az újbor
A kamionok éjfél után indulnak, hogy a világ borkedvelőihez szállítsák ezt a sokak által csupán jó marketingfogásnak titulált bort, a Beaujolais-t. Mi összeszedtük azokat az információkat, amelyeket egy borkedvelőnek feltétlenül tudnia kell a franciák újboráról.
A világ legmichelinesebb városai
Egy amerikai internetes újság – feltehetően jól kipihent – újságírói összeállították a világ azon városainak listáját, amelyekben egy lakosra a legtöbb Michelin-csillag jut. Ön mit gondol, kik a legeredményesebbek ebben a „nemes” versengésben, amelyben sok kis üdülőváros aránytalanul nagy eséllyel indul?
Bordeaux-i, jóárasítva - VIDEÓ
Bordeaux bort jó áron... Nem tűnik könnyűnek, ám nem csak, hogy létezik ilyen, hanem szerencsére nem is olyan nehéz találni. Chateau Greysac a több mint „korrekt“ bordeaux-i bor kategóriába tartozik, hűvös mentával, eukaliptusszal, fekete ribizlivel, jelentős komplexitással lepi meg a fogyasztót. Nézzük!
Gasztroünnep van Franciaországban
A "franciás jellegű étkezés" az UNESCO veszélyeztetett szellemi kulturális örökségek listáján van. Ezért népszerűsítik, és először rendezik meg pénteken Franciaországban a gasztronómia ünnepét a közel harminc éve útjára indított, és azóta világeseménnyé vált zene ünnepének mintájára.
Kate Moss is borászkodna
Újabb világsztár csatlakozott a franciaországi szőlőbirtokosok és reménybeli borosgazdák sorába. A brit szupermodell újdonsült rockzenész férjét lepte meg egy provence-i szőlészettel, melyet ezentúl közösen műveltetnek.
Hat film, amelyekhez muszáj inni
Ezekben a filmekben vagy valóban a bor körül forog minden, vagy csak egy jelenet annyira meghatározó benne, hogy nem hagyhattuk ki a felsorolásból. Melyik mellé milyen bor esik a legjobban? Antony Hopkins Hannibal Lechterként Chiantival fogyasztana el ezt-azt, Russel Crowe Provance-ban iddogál, Alan Rickmanék egy kaliforniai chardonnay-val dolgoznak, Kevin Kline pedig borszakértőt farag Meg Ryan-ből. A mázlista.
Franciaország a Várban vendégeskedik
Az elmúlt húsz év erőfeszítései eredményeket hoztak a magyar borászatban mind a minőség, mind az export fejlesztését illetően – jelentette ki René Roudaut, a fesztivál díszvendégének meghívott Franciaország magyarországi nagykövete. Mint mondta, a borászat nemcsak technológiai ismereteket, technikákat jelent, hanem kultúrát, egyfajta civilizációt: a bor eltéphetetlen szálakkal kötődik az élni tudáshoz – ebben pedig mindkét ország, Franciaország és Magyarország is jeleskedik.
Te jó ég, ez bor lett!
Laborbeli kísérletezgetések során véletlenül készített tealevelekből új borfajtát egy francia biológus. A felfedezés a véletlennek köszönhető, a bor iránti kereslet pedig egyre nő. Több ezer eladott palacknál jár a tudós.
Bor a kolostorból
Közel 1600 esztendeje állítják elő saját kézműves-, egyben bioborukat egy ősrégi francia kolostor szerzetesei. Palackját 15 ezer forintnyi összegért adják.
Depardieu földet venne Badacsonyban?
„Szívesebben töltöm az időmet borászokkal, mint színészekkel” – szokta mondogatni Gérard Depardieu francia filmsztár, aki azért nem vett még birtokot Badacsonyban, mert a földtörvény szerint külföldi állampolgár nem vásárolhat ültetvényt magának. A francia filmsztárnak hazájában 70 hektáros szőlője van, és nemrég járt újból Magyarországon.
Kevesebb bort isznak a franciák
Csaknem három milliárd üveggel kevesebb fogy a francia borokból, mint két generációval ezelőtt. Ma átlagosan egy felnőtt egy palack bort iszik meg hetente Franciaországban - írja a The Telegraph.
Le rosé en France
Tettem egy karikát Franciaországban, mert kíváncsi voltam, milyen rozét isznak arrafelé. Nehezemre esik bevallani, hogy ez az utazás, csak amolyan asztal melletti volt a Borkollégiumban. Mindenesetre izgalmas volt ezekkel a többnyire kétéves tételekkel játszani.
Armagnac, ami brandy, de nem konyak
Gyönyörű borostyán szín, telt, gyümölcsös ízek, vacsora után fogyasztják. Francia brandy, mely nevét a francia Armagnac régióról kapta.
Franciaország: rekord termés lesz az idén!
A vezető francia borvidékek mindegyike arról számolt be, hogy nagyon korai lesz az idei szüret. Champagne-ban nyolc éve nem szedték ilyen korán a szőlőt, Bordeaux és Burgundia pedig még soha nem szüretelt ilyen korán – ha igaz, amit a szakértők jósolnak. Úgy látszik nemcsak Angliában néznek rekordtermés elébe a gazdák.
A magyar fajták arattak sikereket a párizsi bormustrán
Csaknem száz francia szakújságíró, sommelier és a gasztronómiai szakember ismerkedhetett meg a nemrégiben rendezett párizsi bormustrán a válogatott magyar borokkal. A bemutatón megjelent Yves Bénard, az OIV elnöke, aki külön elismerését fejezte ki a magyar szőlő- és bortermelőknek a bemutatott borok minőségével kapcsolatban.
Gigaborászatot hoznak létre Kínában a franciák
Minőségi pezsgőborgyártó-bázist alapít északnyugat-kínai Ninghszia-huj (Ningxia Hui) autonóm terület Holan (Helan) hegyének szomszédságában a francia Luis Vuitton - Moet Henessy (LVMH).
Christopher Lambert jól ismeri a balatoni borokat
A francia filmes és irodalmi elit számára nem ismeretlenek a balatoni borok. Annál is inkább, mert a május első hétvégéjén 16. alkalommal megtartott Livre et vin (Könyv és bornap) Saumurben, neve ellenére nem csupán könyvbarátokat vonz, hiszen Cannes után ott szokott megjelenni a legtöbb filmsztár, producer és persze írók, borászok. Idén azok a vendégek is megismerkedhettek a balatoni borokkal, akik még nem ismerték azokat.
Klímaváltozás: átrendeződik a világ bortérképe?
Meglehetősen optimisták Nagy Britannia borászai, mivel az idejekorán kipattanó rügyekből ítélve rekordtermést jósolnak be maguknak a 2011-es évre. Sokak szerint az sem elképzelhetetlen, hogy bizonyos fajták esetében már a szokásosnál hamarabb, azaz szeptember közepén szüretre kerülhet sor. Csak egy szerencsés év, vagy valóban egyre jobban érezteti magát a klímaváltozás hatása? Jönnek a nagy brit borok? Hazai szakembereket is megkérdeztünk.
A Manchester United edzője csak egy sznob boros?
Egy futball klub életében vannak dicső és kevésbé kenetteljes pillanatok. Például, amikor kiderül az edzőről, hogy az nem több, mint egy sznob boros. Ilyen világot élünk. Ha nem lélekből borozol, elkapják a töködet.
Francia bor - nem csak a bordói létezik! Hallott már Languedoc-Roussillonról?
Dél-Franciaországban előbb készült habzóbor, mint Champagneban (Limoux) - nem beszélve az egyedi "methode ancestral" különleges eljárásról vagy a Mauzac-ról. Vannak itt fantasztikusan komplex édes borok is, de ha roséra vágynánk - Provance sincs messze. A vidék azonban elsősorban a vörösborokról lett híres - a világ legnagyobb mennyiségben telepített kékszőlője is talán Languedoc-Roussillonban érzi legjobban magát... Vajon melyik az?
A portfólió íze – AXA Millesimes kóstoló a Winebarban
A bor jó befektetés – ez egyike számos, gyakran mormolt bormantráinknak.
A konyak hazája
A délnyugat-franciaországi vidék központja egy mindössze 20 ezer lakosú kisváros, amely egyben az ital névadója is. A Párizstól 453 kilométerre fekvő Cognac csendesen bújik meg a szőlőskertek, erdők, völgyek, dombok, kastélyok, hordók és raktárépületek között. Macskaköves utcái délutánonként teljesen kihaltak, az az érzésünk támadhat, hogy mindenki jól benyomott konyakkal, és otthon alszik. Holott ebből csak annyi igaz, hogy a környék szinte minden lakóját a konyaküzlet foglalkoztatja.
Loire-völgyben jártam – I. rész: Megérkezés, ismerkedés, terepszemle
Novemberben öt napot tölthettem a franciaországi Loire-völgyben, Tihany testvérvárosában, Saint-Florent-le-Vieil-ben, kedves és segítőkész francia családok vendégszeretetét élvezve. Látogatást tehettem egy lepárlóban és néhány borászatban, köztük egy bioborászatban, megismerhettem a helyi gasztronómiát, de az élmények itt még korántsem érnek véget. Élménybeszámolóm első részében megérkezünk, megismerkedünk a tihanyi borrenddel, a követendő példának sem utolsó Saint-Florent-i francia-magyar egyesülettel, és a Loire-vidékével is.
Franciákkal korzóztunk
Ha francia borokról hallunk, leggyakrabban talán a rendkívüli minőség és ár jut eszünkbe. Nemrégiben kóstolhattunk végig azonban egy budapesti francia borbolt megfizethető árú és korrekt minőségű borait. Nem maradtak kóstolatlanul francia lekvárjaik és mustárjaik sem.
Pezsgőtúra Champagneba
Champagne borvidék Párizstól É-Keletre található és egy kb. bő másfél óra vonat útra a fővárostól. Champagne a pezsgőjéről vált híressé, habár állítanak elő kis mértékben csendes bort is a vásárlóknak amit Coteaux Champenoisnak hívnak, de ennél vannak elismertebb és jobb (csendes) borok Franciaországban.Pohárnok vagy sommelier?
WSET Középfokú tanfolyam a Borakadémián
XVIII. Szegedi Borfesztivál, máj. 18-27.
Középfokú borismereti tanfolyam a...
Borkolléguim - hazai szőlőfajták...
Olaj-, ecet és borkóstoló a Wineworld-ben
Szent Orbán Napi Mulatság, máj. 25.
Tokaji Borok Fesztiválja, 2012
Orbán napi Borünnep Hajóson, 2012
Borbarangolás Badacsonyban - Május 26....
Belépés
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Mennyire tetszett, amit olvasott?
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Regisztráció
Alapadatok
- hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
- akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
- részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.
Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!
A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:
- A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
- A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
- Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
- Töltse ki a fenti űrlapot!
- Kattintson a "Mehet" gombra.
- Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!
Jelszó emlékeztető
Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó jelszavát.
Szabályzat
A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.
Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.
Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.
Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:
- postai úton utánvéttel
- személyesen a Borászportál szerkesztőségében
Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.
Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.
A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót.
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.
A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.
Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért.
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.
Az aukció záró időpontja
Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.
Szómagyarázat
Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.
Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.
Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.
Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.
Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.
Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.
Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:
| 1 Ft-tól | 100 Ft-ig | 10 Ft |
| 100 Ft-tól | 1.000 Ft-ig | 50 Ft |
| 1.000 Ft-tól | 2.000 Ft-ig | 100Ft |
| 2.000 Ft-tól | 5.000 Ft-ig | 200 Ft |
| 5.000 Ft-tól | 10.000 Ft-ig | 500 Ft |
| 10.000 Ft-tól | 100.000 Ft-ig | 1.000 Ft |
| 100.000 Ft-tól | 500.000 Ft-ig | 5.000 Ft |
| 500.000 Ft-tól | 1.000.000 Ft-ig | 50.000 Ft |
| 1.000.000 Ft-tól | 100.000 Ft |




























