Címkék / sherry
Horvátország nem használhatja a prosek bornevet
Hagyománygyilkosság - Mivel nagyon hasonlít az olasz prosecco kifejezéshez, ezért Horvátország nem használhatja tradicionális borának prosek elnevezését az Európai Unióhoz való csatlakozását követően. Az Európai Bizottság (EB) szerint megtévesztené a fogyasztókat a két név közötti hasonlóság, s így aki az olasz habzóbort szeretné megvásárolni, meglehet, hogy véletlenül a tőle teljesen különböző dalmát desszertbort emelné le a polcról.
Sherry & curry
Olyan nincs, hogy valaki ne vágyna Andalúziába. Már maga a név, „Andalúzia” is gyönyörű, dallamos, jó kimondani. Maga a hely pedig (könyvekből, képekről, dokumentumfilmekből tájékozódva) éppen olyan, mint a neve. Perzselő napsütés, végeláthatatlan tengerpart, fehér homok, olajfák, egy buja, Magyarország méretű oázisa egy sosem létezett sivatagnak.
Egy csipetnyi Andalúzia
Az Extenda Andalúz Kereskedelemfejlesztési Iroda szervezésében Andalúzia borkülönlegességei is bemutatkoztak az idén második alkalommal megrendezett VinCE kiállítás és vásáron. A résztvevő hallgatóság a sherryk legjobbjait, a magyar piacon jelen lévő sherryválaszték legexkluzívabb tételeit ismerhette meg, ezen kívül pedig kóstolhattak olyan remekeket is, melyeket a magyar piacon még nem forgalmaznak, ezért egyenesen Andalúziából érkeztek erre a kivételes alkalomra.
Sherry - az alulértékelt bor
Nem egyszerű megérteni a sherry-k világát, a különböző stílusokat, a pincészetek „terroir”-ját - ami nem feltétlenül csak a termőterület (pagos, mint például Miraflores Sanlucárban), hanem a pincében való akár évtizedes érlelést is magában foglalja. A borok komplexek és izgalmasak, de nem mindenki értékeli ezt az ismeretlen világot. Ám ha valaki megértette, és ráérzett a sherry ízre sosem elég belőle. Nézzünk bele egy kicsit a sherry-háromszögbe…
Bortúra Toszkánába, június 25-30.
Bolyki borvacsora május 17-én,...
Nyári Piknik: Főszerepben a lecsó és a...
BBQ party az ARAZ Étteremben
Májusban ismét borünnep Szegeden,...
Pünkösdi programcsomag az Egri Korona...
Bott Frigyes Borvacsorája az Andante...
Alapozó bortanfolyam a Gourmet és...
Alapfokú Borszakértő Tanfolyam a...
Belépés
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Mennyire tetszett, amit olvasott?
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Regisztráció
Alapadatok
- hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
- akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
- részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.
Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!
A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:
- A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
- A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
- Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
- Töltse ki a fenti űrlapot!
- Kattintson a "Mehet" gombra.
- Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!
Jelszó emlékeztető
Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó jelszavát.
Szabályzat
A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.
Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.
Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.
Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:
- postai úton utánvéttel
- személyesen a Borászportál szerkesztőségében
Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.
Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.
A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót.
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.
A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.
Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért.
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.
Az aukció záró időpontja
Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.
Szómagyarázat
Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.
Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.
Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.
Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.
Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.
Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.
Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:
| 1 Ft-tól | 100 Ft-ig | 10 Ft |
| 100 Ft-tól | 1.000 Ft-ig | 50 Ft |
| 1.000 Ft-tól | 2.000 Ft-ig | 100Ft |
| 2.000 Ft-tól | 5.000 Ft-ig | 200 Ft |
| 5.000 Ft-tól | 10.000 Ft-ig | 500 Ft |
| 10.000 Ft-tól | 100.000 Ft-ig | 1.000 Ft |
| 100.000 Ft-tól | 500.000 Ft-ig | 5.000 Ft |
| 500.000 Ft-tól | 1.000.000 Ft-ig | 50.000 Ft |
| 1.000.000 Ft-tól | 100.000 Ft |



































