Címkék / tudomány
A fiatalkori alkoholfogyasztás szívbetegséghez vezethet
Kutatás - A túlzásba vitt fiatalkori alkoholfogyasztás jelentékeny módon hozzájárulhat a felnőttkori szívbetegségek kialakulásához, keringési problémákhoz – állapították meg kutatók egy a főiskolás hallgatók körében végzett, a Journal of the American College of Cardiology című kardiológiai szakfolyóiratban publikált tanulmányukban.
A fehérbor másnapját könnyen, az édes borét nehezebben heverjük ki
Alkoholfogyasztás - Néha jól esik sokat nevetve, kikapcsolódva, táncolva, kellemes borokat kortyolgatva átmulatni az éjszakát. Azokkal is megeshet, hogy eltévesztik a mértéket vagy úgy ébrednek, mintha másnaposak lennének, akik korábban soha sem lépték túl a határt, igazából nem is ittak sokat, és főleg egyáltalán nem állt szándékukban berúgni. A reggeli ébredés után azután fogadkozik az ember: soha többet!
Milyen hangok illenek az ízekhez?
Kísérlet - Az ízek hangzó párjait szeretnék megtalálni egy játékos internetes kísérletben: a közönségnek különböző hangmintákat kell a négy alapízzel összepárosítani. A harmonikus zene jobban kiemeli az édes ízeket, míg a disszonáns hangok a savanyút - vélik az úgynevezett multisense tudományág szakértői, akik világszerte tanulmányozzák az érzékszervek közötti kapcsolatot.
Kukában landol a világon megtermelt élelmiszer fele
Pazarlás - Kárba vész a világon megtermelt élelmiszer mintegy fele, összesen kétmilliárd tonna - derül ki egy Nagy-Britanniában készült jelentésből. Az okok között a rossz betakarítási gyakorlat, a helytelen tárolás és szállítás, a szigorú eladási határidők, a piacokon keletkező hulladékok és a vásárlók pazarlása egyaránt szerepel.
Narancssárga bögréből jobban ízlik a forró csoki
Ízérzékelés - Narancssárga csészéből kortyolgatva érzik legfinomabbnak az emberek a forró csokoládét - ezt állapították meg európai szakemberek, akik szerint újabb bizonyítékot találtak arra, hogy az ételek és italok tálalásának módja nagymértékben befolyásolja az ízek érzékelését.
Borkészítés, kén-dioxid nélkül
Adalékanyag - Európai kutatóknak sikerült előrelépést elérniük a vörösborhoz és egyéb élelmiszerekhez, például szárított gyümölcsökhöz adott kén-dioxid kiváltása terén. Az élelmiszerek csomagolásán E220-ként jelölt kén-dioxidot (SO2) tartósítószerként használják bizonyos szárított gyümölcsöknél, a borkészítés során pedig anti-mikrobiotikumként és antioxidánsként szolgál.
Molekuláris gasztronómia, a tudomány jegyében
Kutatók éjszakája - A jövő konyhájával, a felsőfokon űzött molekuláris gasztronómiával ismerkedhetnek meg mindazok, akik szeptember 28-án, a Kutatók éjszakáján ellátogatnak a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány budapesti "főhadiszállására".
2030 - Mit fognak enni a Marsra utazók?
Űr- és gasztrokutatás - Egy 1950-es években épült houstoni épületben, ahol az amerikai űrutazások kezdetének kutatásai is zajlottak, egy csapat fehérköpenyes tudós most buzgón kever és kavar, ételalapanyagokat mér, süt, főz, és meg is kóstolja, amit készített, hogy tudja, milyen az eredmény. Feladatuk nem egyszerű: a 2030-as évekre tervezett Mars-utazás étrendjét kell összeállítaniuk.
Szívroham vagy májzsugor - melyik halálnemet választod?
Alkoholfogyasztás - A jelenleg orvosilag helyesnek tartott italfogyasztás felére csökkentése sok életet megmenthetne a szigetországban - állítja az Oxfordi Egyetem kutatócsoportja.
Fokozza a tudatalatti tanulási képességünket az alkohol
Idegtudomány - A Texasi Egyetem Waggoner Center for Alcohol and Addiction Research központjának legújabb kutatása szerint az alkoholfogyasztás hatására bizonyos agyi területek jobban tanulnak és emlékeznek.
Változó klíma, tétlen emberiség
Klímacsúcs - A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) a napokban tartott tanácskozáson hazai és külföldi tudósok értékelték a klímaváltozás előidézte jelenlegi és vizionált helyzetet. Megerősítést nyert: az emberiség csak bajban cselekszik, a drasztikus kimenetelű világproblémák megelőzéséhéhez még alacsony az átlagosan értett intelligenciahányadosa.
Megfejtették, miért védi az alkohol a szívet
Egészség - Szakemberek már korábban kimutatták, hogy a mérsékelt szeszfogyasztás határozottan csökkenti a szív- és érbetegségek kockázatát, ám a jelenségre még nem találtak magyarázatot. Eddig.
Véd az elzsírosodástól a szőlő és a vörösbor
Táplálkozástudomány - Azt tudtuk, hogy a szőlő és a vörösbor az antioxidánsok és rezveratrol miatt kedvező hatást gyakorol szervezetünkre, most viszont egy új kutatásból kiderült, piceatannolt is tartalmaznak, mely az elhízást gátolja.
Szívbetegséghez vezethet az energiaital-fogyasztás
Energiaital - Emeli a vérnyomást, fölgyorsítja a szívműködést, szívritmus- és alvászavarokat okoz a nagy hatóanyag tartalmú energiaitalok fogyasztása - mutatták ki vizsgálatukban lengyel kutatók.
Franciaország: A tetováltak többet isznak
Alkoholfogyasztás - Bár a nyugati társadalomban a tetoválás és a piercing inkább csak múló divatnak tűnik, egy nemrég végzett francia felmérés szerint a testüket ilyen módon dekoráló emberek több alkoholt isznak, mint hasonló korú társaik.
Kevesebb alkohol, kevesebb HIV fertőzés
Szex - Alkoholfogyasztás - Egészség - A több pia, több szexhez vezet, amelytől megnő a HIV fertőzés kockázata. A dolog evidens, azonban az alkohol- és kábítószerfüggőséggel foglalkozó Addiction című szaklapban nemrég megjelent tanulmány mindezt most tudományosan is alátámasztja.
Alkohol, a szociális stimulálószer
Alkoholfogyasztás - Vonzóbbnak, humorosabbnak és eredetibbnek érzik magukat az alkoholt fogyasztók - még akkor is, ha csak azt hiszik, hogy alkoholt isznak. A hatás ugyanis nem csak az alkoholra vezethető vissza, hanem inkább az alkoholfogyasztással összefüggő szociális társításokra.
Jó hír a férfiaknak: vörösborral megelőzhető a Parkinson-kór
Tanulmány - A flavonoidokat nagy mértékben tartalmazó ételek, mint a bogyófélék, a vörösbor, a tea, vagy akár az alma és a narancslé rendszeres fogyasztása 40%-al csökkentheti a Parkinson-kór kialakulásának esélyét. A Neurology áprilisi számában publikált tanulmány szerint azonban ez csak a férfiakra igaz.
Ha nincs szex, jöhet a pia
Kísérlet - Tudomány - Alkohol - A Science című amerikai tudományos szaklapban a minap ismertették legújabb kutatási eredményüket a Californian Ulrike Heberlein egyetem kollégái, mely szerint azok a hímlegyek, melyeknek szexuális közeledését a nőstények elutasítják, jobb híján a dobozukba rakott alkoholos táplálékot kezdik el eszegetni. A jelenség a férfiaknál is megfigyelhető, sokszor ők is alkoholba fojtják bánatukat, ha lepattannak a nőkről.
Pezsgőkitöltés tudományosan
Tudomány - Pezsgő - Azaz hogyan kerüljön a pezsgő minél buborékosabb állapotban a poharunkba. Ha ez a cél, márpedig miért ne lenne, akkor érdemes egyrészt úgy kibontani a pezsgőt, hogy ne pukkanjon, másrészt döntve, hűtve kell tárolni a palackot. Mindez evidens sokak számára, most azonban koncentrációméréssel és termográfiával is alátámasztották e tényt a tudósok.
Milyen az ideális bor? Vörös!
Legalábbis a brit Wine Intelligence piackutató intézet felmérése szerint. De túl azon, hogy a fogyasztók által leginkább preferált bor vörös, egyszersmind alacsony alkoholtartalmú is. A kutatást a Pro Wein szakvásár finanszírozta, amely március első hétvégéjén nyitja meg kapuit a világ borkedvelői előtt.
A jövő bora nanotechnológiával készül
Cabernet franc-hoz, vagy Merlot-hoz van kedve? Netán épp Syrah-hoz? No problem! Csak fogja a borosüveget, állítsa be rajta a kívánt ízkomponenseket, és tegye be a mikróba 7,5 percre, és már kész is.
Bortúra Toszkánába, június 25-30.
Bolyki borvacsora május 17-én,...
Nyári Piknik: Főszerepben a lecsó és a...
BBQ party az ARAZ Étteremben
Májusban ismét borünnep Szegeden,...
Pünkösdi programcsomag az Egri Korona...
Bott Frigyes Borvacsorája az Andante...
Alapozó bortanfolyam a Gourmet és...
Alapfokú Borszakértő Tanfolyam a...
Belépés
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Mennyire tetszett, amit olvasott?
Ha Ön még nem regisztrált a portálunkon, kattintson ide és regisztráljon.
Ha Ön korábban már regisztrált a portálunkon, de elfelejtette a jelszavát, kattintson ide és elküldjük Önnek.
Regisztráció
Alapadatok
- hozzáférés exkluzív cikkeinkhez
- akciós áron elérhető, aukciókon meghirdetett termékek vásárlása
- részvétel a regisztrált olvasóinknak szervezett nyereményjátékainkon, amelyeken szebbnél-szebb boros ajándékok találnak gazdára: borfesztivál-, bortanfolyam belépők, borkülönlegességek, borhétvégék...stb.
Fontos, hogy adatait pontosan adja meg, mivel a nyereményről a regisztráció során megadott e-mail címen tájékoztatjuk,
valamint a nyeremény átvételekor esetlegesen felmerülő azonosítási problémák kockázata is csökken!
A regisztrációval Ön elfogadja a következőket:
- A Borászportál rendszerében a későbbiekben létrejövő regisztrációhoz kötött funkciók a megadott adatokkal (e-mail cím, jelszó) használhatók.
- A Borászportál rendszere eseti jelleggel hírlevelet, marketing célú üzeneteket küld a regisztráció során megadott e-mail címre.
- Amennyiben Ön NYER, a Borászportál rendszere megjeleníti oldalain az Ön nevét, lakóhelyét (csak a települést) és e-mail címét.
- Töltse ki a fenti űrlapot!
- Kattintson a "Mehet" gombra.
- Aktiválja regisztrációját, a megadott e-mail címre a Borászportál rendszere által küldött elektronikus levélben található linkre történő kattintással!
Jelszó emlékeztető
Adja meg a regisztrációhoz tartozó e-mail címét, hogy rendszerünk elküdhesse Önnek az ahhoz tartozó jelszavát.
Szabályzat
A Borászportál aukcióin csak a regisztrált felhasználók vehetnek részt. Amennyiben Ön regisztrált felhasználónk, a licitáláshoz be kell lépnie.
Amennyiben a Vevő a termékre (az aukció tárgyára) érvényes licitet tesz, akkor a Ptk. 211. § szerint köteles azt az eladótól, a licitben megadott áron átvenni és pénzügyileg teljesíteni.
Az ellenérték üdülési csekkel nem egyenlíthető ki.
Leütött termék vagy szoltáltatás ellenértékét az aukció lezárultát követő 10 munkanapon belül kell kiegyenlíteni.
Nyeremének átvétele:
Az aukción leütött nyeremények átvételére az alábbi lehetőségek vannak:
- postai úton utánvéttel
- személyesen a Borászportál szerkesztőségében
Az átvételi módok közül az aukció nyertese szabadon választhat.
A nyerteseket munkatársunk a regisztrációkor megadott elérhetőségeken keresi meg a részletek egyeztetésével kapcsolatban.
Kérdés esetén az info@boraszportal.hu e-mail címen adunk felvilágosítást.
A "Licitálok" gomb:
Ha a "Licitálok" gombra kattint, Ön az aukción felkínált termékért vagy szolgáltatásért azt az árat ajánlja, amely "Az Ön ajánlata:" felirat mellett található. Ez rendszerint 1000 Ft-tal (kisebb értékű aukciók esetén 500 Ft-tal) magasabb, mint az előző ajánlat.
Amennyiben az aukció nem éri el a leütési árat, és az aukció lejáratának időpontjában Ön kínálta a legmagasabb árat, Ön nyeri az aukciót.
Ha ez az ár megegyezik a leütési árral, szintén Ön nyeri az aukciót.
A "Licitálok" gombon minden esetben ki van írva, hogy Ön mekkora összeget ajánl az adott termékért/szolgáltatásért. Ezt az összeget a rendszer a más licitálóktól érkezett licitek figyelembe vételével 3 másodpercenként frissíti. Ha ön már licitált az adott termékre szolgáltatásra, a "Licitálok" gomb fölött kiírásra kerül, hogy az adott időpontban Ön áll-e nyerésre.
Az "Elviszem azonnal leütési áron" gomb:
Ha az "Elviszem azonnal leütési áron" gombra kattint, Ön a Leütési árat ajánlja az aukción szereplő termékért vagy szolgáltatásért.
Ebben az esetben az aukció azonnal lezárul, és Ön nyeri azt a leütési áron.
Az aukció záró időpontja
Az aukció a Licit határidőnél megadott időpontban zárul (kép alatt jelölve). Abban az esetben, ha az aukció határidejét megelőző 5 percben érvényes licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra, az aukció határideje automatikusan meghosszabbodik 5 perccel.
Szómagyarázat
Licit: A licitáló az aktuális ár alapján - abból kiindulva - tesz egyszeri ajánlatot az adott szolgáltatásra vagy termékre, azaz az aukció tárgyára. Az egyedi licit mindig 1 licitlépcsővel magasabb, mint a legutoljára tett ajánlat.
Vevő: A vevő az a licitáló, aki az aukció lejártakor a legmagasabb összeggel licitált az aukció tárgyára vagy az a személy, aki a leütési árat ajánlotta a termékért, szolgáltatásért.
Leütési ár: Amennyiben a licit a licit határidő előtt eléri ezt az értéket, az aukció lezárul. A leütési árat ajánló licitáló nyeri az aukciót.
Kikiáltási ár: A kikiáltási ár az az ár, amelyről az aukció indul.
Eredeti ár: Az az ár, amelyért a szolgáltatás vagy termék az eladótól (pl. szállodától, fürdőtől) megvásárolható.
Licit határidő: Az az időpont (év, hónap, nap, óra, perc formában megadva) amikor az adott termékre vonatkozó aukció lezárul. Ha ezt megelőzően az aukció nem éri el a leütési árat, az a licitáló nyeri az aukciót, aki a legmagasabb összeget ajánlott a felkínált termékért vagy szolgáltatásért. A licit határidő meghosszabbodik, ha az azt megelőző 5 percen belül licit érkezik az adott termékre/szolgáltatásra.
Licitlépcső: A licitlépcső mindig a legutoljára tett ajánlat (aktuális ajánlat) összegétől függ, mértéke az alábbi táblázat szerit változik:
| 1 Ft-tól | 100 Ft-ig | 10 Ft |
| 100 Ft-tól | 1.000 Ft-ig | 50 Ft |
| 1.000 Ft-tól | 2.000 Ft-ig | 100Ft |
| 2.000 Ft-tól | 5.000 Ft-ig | 200 Ft |
| 5.000 Ft-tól | 10.000 Ft-ig | 500 Ft |
| 10.000 Ft-tól | 100.000 Ft-ig | 1.000 Ft |
| 100.000 Ft-tól | 500.000 Ft-ig | 5.000 Ft |
| 500.000 Ft-tól | 1.000.000 Ft-ig | 50.000 Ft |
| 1.000.000 Ft-tól | 100.000 Ft |



































