Fröccs

2016. május 10-én és 11-én lesz Budapesten a Bocuse d'Or európai döntője

Március 30. 13:09
Kiváló bemutatkozási lehetőség a magyar gasztronómia számára a világ legrangosabb szakácsversenye, a 2017-es Bocuse d'Or európai döntője, amelyet Budapesten rendeznek meg 2016. május 10-én és 11-én húsz ország egy-egy séfjének részvételével - közölték a szervezők az esemény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
 
A Bocuse d'Or mezőnye a nemzeti selejtezők után a kontinentális döntők legjobbjaiból áll össze. Európából az eddigi 12 helyett jövőre 11 séf jut tovább a 2017-es világversenyre - mondta Florent Suplisson, a Bocuse d'Ort szervező GL Events munkatársa.
 
Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d,Or Akadémia elnöke emlékeztetett: Bécset, Londont, Lódzot megelőzve sikerült Budapestre hozni az európai döntőt, amelyet a Hungexpo területén rendeznek meg a Sirha gasztronómiai szakkiállítás keretében.
(MTI)

Végre jönnek az olcsó és jó tokajik?

Március 30. 12:48
A Tokaj Grandon megtartott Tokaj Kereskedőház mesterkurzus után úgy éreztük, hogy valami nagyon ígéretes dolog készülődik legmenőbb borvidékünkön, hiszen az ott bemutatott új borok (hordó- és tartályminták) roppant ígéretesek voltak.
 
A Borrajongó blog a rendezvénytől függetlenül hasonló következtetésre jutott

"Elsírták" magukat Villányban a szőlőtőkék

Március 30. 06:25
Jól látszik a képen, amint "könnycseppet" hullat a szőlővessző. Ez azt jelent: elkezdődött a tőkék vegetációs időszaka. Már nem kell sokat várni az első zöld hajásokig.

 

Emlékszel még a tegnap estére? Mi most megmutatjuk.

Március 29. 20:50
Tegnap este ilyenkor még javában zajlott a Tokaj Grand - Nagy Tokaji Kóstoló a Corinthia Hotelben. Itt egy pillanatkép: így nézett ki felülről a bálterem.

Nagy Tokaji Kóstoló2015. 03. 28. 14.00Corinthia Hotel Budapest

Posted by Szent Benedek Pincészet on 2015. március 28.
 

Elmondjuk miért drukkolj este a magyar válogatottnak!

Március 29. 13:07
Ha másért nem, azért, mert Dárdai Pál, a válogatott szövetségi kapitánya ebben az interjúban szép boros hasonlattal magyarázza el, hogyan kellene megtalálni a megfelelő fiatalokat a foci számára. „A villányi, a szekszárdi bor milyen jó, pedig nem egy nagy terület. Ott az a dolguk a borászoknak, hogy a kicsivel versenyezzenek, a kevésből hozzák ki a legtöbbet. A franciák ott vannak a nagy területekkel, nekik más a dolguk, ha a boros példánál maradunk. Nekünk kevesebb gyerekből kell kihozni a jót.”
 
Szóval, hajrá magyarok, a meccset a Duna TV közvetíti, a mérkőzés este 9-kor kezdődik és amúgy jó hozzá a fröccs!
 

Vigyázz a vezetéssel, ha tegnap nagy volt a bulika!

Március 29. 08:07
Vigyázz a vezetéssel, ha tegnap nagy volt a bulika!
 
Az esti alkoholfogyasztás után reggel nem biztos, hogy jó ötlet autóba ülni - írja a Vezess.hu. Az alkohol ugyanis nagyon lassan bomlik le a szervezetben, férfiak esetén körülbelül 8-9 gramm óránként, ami 1 ezrelék véralkoholszintnek felel meg (ez egy átlagos testtömegű férfinál kb. 1 korsó sörnek felel meg). Nők esetén ez még lassabb!
 
A lap cikke arra is kitér, hogy a másnapos, de már nem ittas autóvezetésnek is lehetnek nem várt buktatói. A kutatók szerint a reakcióidő ilyenkor is lassul, és az elkövetett hibák száma is nő.