Fröccs

40 méteres sajttál készült Franciaországban

Szeptember 26. 09:51
A világ leghosszabb, 40 méteres sajttálát készítették el a kelet-franciaországi Nancyban az esemény szervezőjének adatai szerint.
 
A pénteken kiállított 40 méter hosszú tálon 730 fajta sajt, összesen 2124 szelet sorakozott, együttes súlyuk körülbelül öt tonna volt. A sajtok kétharmada Franciaországból származott.
A Les Freres Marchand (Marchand-fivérek) sajtáruház azt reméli, akciójukkal bekerülnek a Guinness Rekordok könyvébe.
 
A jelenlegi világrekordot Kínában állították fel idén márciusban, ott 487 féle sajtot sorakoztattak fel, a szeletek összsúlya másfél tonna körül volt.
 
„A sajttál műalkotás. Érvényesül benne az összes gyártó munkája, azoké, akikkel nap mint nap együtt dolgozunk” - mondta az áruház egyik tulajdonosa, Philippe Marchand.
 
A kiállított sajtok 90 százaléka kisüzemekből származik.
 
A sajttál késztéséhez mintegy 2500 munkaórára volt szükség. A kompozíciót három napon át lehet megtekinteni egy 7 Celsius-fokos sátorban.
 
Az akciónak a gasztronómia ünnepe adott alkalmat, amelyet ezen a hétvégén tartanak szerte Franciaországban.
(MTI)

Mesés dűlőtúrákkal vár Bodrogkeresztúr

Szeptember 23. 08:51
Helyi pincészetek borai, dűlőtúrák, pincelátogatások, koncertek és számos egyéb program várja a 7. Mindszent havi mulatságra látogatókat október 7-8-án Bodrogkeresztúron és Bodrogkisfaludon.
 
Bárdos Sarolta, a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok vezetője a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, 2010-ben azért indították el a rendezvényt, hogy bemutassák Bodrogkeresztúrt és az ott élők munkáját.
 
Mint hangsúlyozta, több más fesztivállal szemben a Mindszent havi mulatságon valóban a bor áll a középpontban, de más kézműves termelők, fotóművészek, szobrászok is megmutatják magukat. Számos tematikus kóstolón vehetnek részt az érdeklődők, de a Tokaj Nobilisnél akár még pezsgőt is lehet degorzsálni - árulta el.
 
Bárdos Sarolta arról is szólt, hogy településszintű házasítás Bodrogkeresztúron még nincsen, de Bott Judittal és Berecz Stéphanie-val (Tokaj Kikelet Pince) közösen már évek óta készítik a Három Grácia elnevezésű házasítást, amely a fesztiválon is kóstolható lesz.
 
Weiner Gábor, a Dereszla Pincészet kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy október 7-én dűlőtúrára várják az érdeklődőket, másnap pedig többek között borkóstolók, pincelátogatások, bábjáték, arcfestés és koncertek szerepelnek a programban.
 
Májer József, Bodrogkeresztúr polgármestere a Tokaj melletti település történetét interaktív módon bemutató Bodrogkeresztúri Kincsestárat ajánlotta a látogatók figyelmébe, Acsay Jonatán, a Borecet Manufaktúra exportmenedzsere pedig a Borecet Múzeum és a manufaktúra programjaira invitálta az érdeklődőket.
 
A fesztiválon a Babits Pincészet, a Bodrog Borműhely, a Bott Pince, a Dereszla Pincészet, a Füleky Pincészet, a Patricius Borház, a Puklus Pincészet, a Rozgonyi Pince, a Tokaji Bormívelők Társasága és a Tokaj Nobilis Szőlőbirtok borai lesznek kóstolhatók.
 
Bodrogkeresztúr és környékének gasztronómiájával, kézműves termékekeivel a Borecet Manufaktúra, az encsi Anyukám Mondta Étterem, a mezőzombori Sárga Borház Étterem, a bodrogkeresztúri Lebuj Étterem, a bodrogkisfaludi BodrogSmooker, a Betlehem Pihenőház, a Csicsörke Lekvár, a Hegyalja Éléskamrája, az Ambrus Tanya sajtjain és a Zempéni Sajt termékein keresztül ismerkedhetnek meg a vendégek.
 
További infók itt.

26 sanghaji étterem kapott Michelin csillagot

Szeptember 22. 10:20
26 sanghaji étterem kapott Michelin csillagot
Jie Ming Jian a Canton 8 séfje (Fotó: Nationmultimedia.com)
 
Először jelent meg Michelin-kalauz Kínában. Szerdán mutatták be a Sanghaj gasztronómiai kínálatának szentelt első kötetet - írja az Index.
 
A kiadványban luxuséttermeket és kisebb, gyorséttermi konyhákat is bemutatnak, köztük a világ legolcsóbb olyan konyháját, amely két Michelin-csillaggal rendelkezik.
 
A Michelin-kalauz egyébként jelentős terjeszkedésbe fogott Ázsiában. A szingapúri és sanghaji kiadvány után novemberben Szöulban adnak ki a legjobbakat felsoroló kalauzt. Tokióban 2007, Hongkongban 2009 óta jelenik meg a kiadvány.

Október 10-én indul az Országos Étterem Hét

Szeptember 21. 14:08
Az ősz beköszöntével ismét elindul az Országos Étterem Hét, ami immár a XI. alkalommal várja a minőségi gasztronómia kedvelőit.
 
A 3.300 forinttól kezdődő 3 fogásos menüsorokat 2016. október 10-16. között kóstolhatják meg az érdeklődők. Az őszi programban több mint 110 magyarországi közép- és felső kategóriás étterem vesz részt, amelyekbe már szeptember 21-től lehet előzetesen asztalt foglalni, ezen a weboldalon keresztül.

Október közepéig biztosan lehet pályázni borászati termékfejlesztésre

Szeptember 21. 09:50
A Miniszterelnökség felhívja a termelők és gazdálkodók figyelmét, hogy a 2016. július 12-én megjelent a „Borászat termékfejlesztésének és erőforrás-hatékonyságának támogatása” című pályázat felfüggesztésére biztosan nem kerül sor az első értékelési szakasz lezárulása előtt, tehát első körben legalább 2016. október 12-ig mindenképpen lehetőség van a támogatási kérelmek benyújtására.
 
Az Irányító Hatóság legkorábban csak ezt követően dönthet – a rendelkezésre álló keret nagyságától függően – a pályázat esetleges felfüggesztéséről.
 
A Miniszterelnökség az új ciklusban fontosnak tartotta, hogy a pályázati rendszer és döntésmechanizmus egyszerűbbé, átláthatóbbá és hatékonyabbá váljon. Ennek érdekében a felhívások időben eljutnak az érintettekhez, valamint a pályázat megjelenését követően elegendő idő áll rendelkezésre a pályázati dokumentumok beszerzésére, illetve a támogatási kérelmek benyújtására. A Vidékfejlesztési Program pályázatai esetében a megjelenést követően két hónap felkészülési ideje van az érintetteknek, hogy megismerjék a felhívást és beszerezzék a szükséges dokumentumokat. A pályázat megnyitását követően értékelési szakaszonként egy-egy hónap került meghatározásra a támogatási kérelmek benyújtására.
 
A benyújtott kérelmek szakaszos módon kerülnek elbírálásra. Ennek értelmében a bírálati szakasz utolsó napjáig benyújtott összes pályázat értékelése együttesen történik.
 
(Kormany.hu)

Pálinkáért és kolbászért hétvégén a Nagyerdőbe érdemes menni

Szeptember 20. 19:41
A különleges ízek és a minőségi zene kedvelőit várják szeptember 23. és 25. között a debreceni Nagyerdőbe, a hatodik Zamat pálinka pároskolbász fesztiválra.
 
A rendezvényre meghirdették A legjobb zamatú pároskolbász 2016-ban versenyt. Az éttermek a mellett bizonyíthatják kreativitásukat, hogy a kolbászt az eredeti receptúrák rekonstruálásával, a páros kolbász kódex előírásai szerint kell elkészíteni - tette hozzá.
 
A jó hangulathoz a több száz liter pálinkát tizenöt hazai manufaktúra képviselői szállítják a debreceni Nagyerdőbe
(MTI)

Tirpák gasztrocsata lesz Nyíregyházán

Szeptember 20. 12:43
Több mint tizenhatezer adag tájjellegű ételt készítenek el a hétvégi Tirpák Fesztivál keretében megrendezendő országos gasztrocsatán Nyíregyházán.
 
A Szlovákiából származó, a 18. század közepétől a nyírségi nagyvárost övező bokortanyákon letelepedett tirpákok hagyományait és életmódját bemutató fesztivált immár negyedik alkalommal tartják meg. A háromnapos programsorozaton elsősorban a hagyományos tirpák főételeket és süteményeket, azaz például a sztrapacskát, a görhét, a pipiskét vagy a porlós tésztát kóstolhatják meg a látogatók - hangzott el az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón.
 
A szlovák napok nyitányaként pénteken a két ország kereskedelmi kamarái tartanak gazdasági fórumot, szombaton délelőtt pedig egy igazi „gasztrocsata” következik az ország hat régiójából érkező huszonkét főzőcsapat között. A több mint száz profi szakács összesen 16 200 adag ételt készít el, amelyből kóstolójeggyel ehetnek a látogatók.
 
Tata és környéke rétesekkel nevez a versenyre, Debrecen a töltött káposztáját, slambucát és kemencés kapros dübbencsét készíti el, Miskolc standján a pikáns húsgombóclevest és a füstölt húsos lencsés káposztát lehet megkóstolni, a szegedi szakácsok pedig filézett szegedi hallét főznek az üstökben.
 
Nagykanizsa dödöllével készül, Nyíregyháza pedig a hagyományos tirpák ételek mellett birkapörköltöt és süteményeket, illetve az országtortát kínálja majd a közönségnek. Az elkészített fogásokat a szakmai zsűri mellett a látogatók is értékelhetik.
 
Vasárnap országos bogrács- és grillbajnokságot rendeznek Nyíregyháza főterén, ahol a részt vevő csapatok meghatározott alapanyagokból húsételeket és szabadon választott desszerteket készítenek. Az első helyezett indulási jogot szerez a 2017-es németországi grillbajnokságra.
 
A rendezvény szervezői az amatőr szakácsokról sem feledkeztek meg, a szintén vasárnapra meghirdetett helyi grillbajnokságra számos egyesület és szervezet nevezett menüjével. A látogatók biztosan megízlelhetik például a harcsagombócot csuszával, a zöldséges rizses paellát, a toroskáposztát, a zöldséges-kolbászos nyársat, a csülkös babgulyást, a sertésoldalast bokortanyai párolt káposztával, a húsos lecsót, a tökös-mákos rétest vagy a megyei rendőr-főkapitányság séfjei által készített pincepörköltöt és rablóhúst is.
(MTI)