Fröccs

60 milliós italszállítmányt loptak el

Március 27. 13:57
Március 24-én arról posztolt a skócia első számú kézműves söfőzdéjének, a BrewDognak (hazánkban is kapható többek között a Punk IPA sörük) az alapítója, James Watt, hogy az elosztóközpontjukba igyekvő szállítmány nem érkezett meg, egy pihenőhelyen ugyanis az egész utánfutót kiürítették. A 150 ezer font (60 millió forint) értékű készlet kiesése rövid fennakadást okozott az online rendeléseik teljesítésében is. 
 

Étel-házhozszállítással kapcsolatos tanácsok koronavírus járvány idején

Március 23. 09:15
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatóját változtatás nélkül közüljük:
 
Az ételek házhozszállítása során is számos élelmiszerbiztonsági szabályra kell figyelemmel lenni. A jelenlegi járványhelyzetben sok vállalkozás dönt e szolgáltatási forma elindítása mellett, így összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat és indokolt speciális teendőket a étel-házhozszállítást végzők számára
 
Ételek:
 
  • Az ételkészítés során a https://portal.nebih.gov.hu/-/tanacsok-koronavirus-jarvany-idejen-vendeglato-es-kozetkezteto-letesitmenyeknek linken található tájékoztatóban foglaltak szerint kell eljárni.
  • Ételkiszállítást csak a megfelelő körülményeket biztosítani képes, külön engedéllyel rendelkező élelmiszer-vállalkozás végezhet.
  • Fontos fokozottan betartani valamennyi higiénés előírást az alapanyagok beszerzése/átvétele/raktározása/előkészítése, valamint az ételkészítés, a csomagolás és a kiszállítás során egyaránt.
  • A jelenlegi helyzetben kizárólag a frissen (a rendelés napján) készült, biztonságos hőkezeléssel készített készételek kiszállítása javasolt.
  • Az ételek szállítása során azok jellegének megfelelő hőmérsékletet kell biztosítani. Azaz a kiszállítás +630C felett, illetve +50C alatt, de nem fagyasztva történhet. A meleg ételeknek átvételkor még forrónak kell lenni, illetve a hűtést igénylő ételek nem melegedhetnek fel.
  • Különösen kockázatos, vagy gyorsan romló étel szerepeltetése az étlapon nem javasolt, ilyen ételek pl. a madártej, a nyers tojást tartalmazó (pl. tatár bifsztek, tiramisu), vagy csak félig átsütött étel (pl. steak), majonézes saláták, tojásos galuska.
  • A hideg ételeket és a meleg ételeket külön-külön, a megfelelő hőmérséklet tartását biztosító táskában/boxban kell szállítani.
  • A szállítási útvonal és idő kockázati tényezőt jelent, így javasolt a megrendelőhöz a legközelebb eső létesítményből kiszállítani az ételt. Az útvonal tervezésekor arra kell törekedni, hogy a szállítás minél rövidebb ideig tartson és annak során a lehető legkevesebbszer nyissák ki a jármű rakterének ajtaját.
  • Az ételek átadása-átvétele során sem szabad megfeledkezni a higiéniáról. A szennyeződések elkerülése érdekében nem javasolt a készétel, élelmiszer-szállítmány közvetlen padozatra, küszöbre, lábtörlőre helyezése. Amennyiben a szállító nem találkozik a fogyasztóval, az élelmiszert lehetőleg plusz zacskóban, kilincsre akasztva hagyja a megbeszélt helyszínen.
  • A fogyasztó részére megfelelő tájékoztatást kell adni, az étel összetételére, jellegére, származására vonatkozóan. Az előre megrendelt egyadagos, kiszállított ételek esetében a fogyasztó figyelmét fel kell hívni a következőkre is:
    • az étel fogyasztás előtti újra hőkezelésére,
    • az azonnal el nem fogyasztott étel hűtve tárolására,
    • az étel allergén tartalmára,
    • az étel fogyaszthatósági idejére.
 
A figyelemfelhívás elhelyezhető például a csomagoláson, számlán, szállítólevélen, megrendelőlapon, tájékoztatón, de elhangozhat szóban is az átadóhelyen.
 
Környezet, berendezések, eszközök:
 
  • Az étel kiszállítása kizárólag szemmel láthatóan is tiszta gépjárművel, pl. motorkerékpárral, személygépkocsival történhet, működő melegen tartó és/vagy hűtőtáskában, ládában. Az elkészült ételt jól zárható, egyszer használatos dobozba kell csomagolni és oly módon lezárni, hogy az szállításkor ne nyílhasson ki, utólagosan ne szennyeződhessen.
  • A többször használható ételszállító eszközöket, edényeket vagy göngyölegeket virucid hatású fertőtlenítő mosogatószerrel kell elmosogatni.
  • Ugyancsak virucid hatású felületfertőtlenítő szerrel kell a szállítóboxokat, vagy a szállítást végző jármű felületeit megtisztítani, naponta több alkalommal is.
 
Dolgozók:
 
  • Az ételek készítésében és kiszállításában csak olyan személy vehet részt, aki egészséges, valamint a vele egy háztartásban élő sem mutat fertőzésre gyanús tüneteket.
  • A futárok az étel készítés helyére nem léphetnek be.
  • A futárok számára virucid hatásspektrummal rendelkező, min. 60% alkoholtartalmú kézfertőtlenítő szer biztosítása szükséges, melyet kötelesek rendszeresen, kiemelten az étel kiszállítás és az átadás előtt, valamint fizetés és távozás után azonnal használni.
 
Vásárlók, megrendelők:
 
  • Minden vásárlótól elvárható a felelősségteljes magatartás.
  • Az önkéntes izolációban élő vásárlók lehetőleg a rendelés leadásakor „megjegyzésben” jelezzék a szolgáltatónak az izoláció tényét, hogy a kiszállítás megfelelő időpontját, körülményeit és lehető legbiztonságosabb módját szükség esetén előre egyeztethessék a megrendelővel.
  • Amennyiben a megrendelt ételt nem azonnal fogyasztja el, azt csak az átadott információ szerint – jellemzően hűtőben – szabad tárolni, semmiképpen sem szobahőmérsékleten!
 
Pénzkezelés:
 
  • A közvetlen érintkezés, ezzel pedig a fertőzés kockázatának minimalizálása érdekében, a megrendelőnek ajánlott előreutalással fizetnie.
 
A „készpénzkímélő” fizetést számos élelmiszer-vállalkozó kifejezetten meg is követeli, amelyről rendszerint honlapján, hírlevélben vagy egyéb szokásos módon tájékoztatja a vásárlóit.
 
 

Most a világ legnagyobb pezsgővállalatánál is kézfertőtlenítőt gyártanak a koronavírus miatt

Március 20. 16:18
A párizsi központú Louis Vuitton-Moët Hennessy (LVMH) cég 1987-ben jött létre a divatház és a korábbi Moët pezsgő-, és Hennessy konyakház összefogása révén. A mintegy 60, jobbára önálló leányvállalat kizárólag luxusmárkákkal, luxustermékekkel foglalkozik; az italoktól illatszereken, ékszereken át a luxusingatlanokig szinte bármivel. Az alapítás óta apránként újabb tagok csatlakoztak, Champagne 20 százaléka a cégcsoporthoz tartozik, 6 pezsgőház van a tulajdonukban. (Ha még többet szeretnél megtudni erről az ágról, olvasd el a Winelovers Grand LVMH mesterkurzusának beszámolóját.)
 
Most azonban nem a pezsgős "gyártósorokat" fogták be más jellegű munkára, a Givenchy és a Christian Dior parfümök helyett jönnek le kézfertőtlenítő gélek a futószalagról, amiket aztán ingyen bocsátanak a francia egészségügyi intézmények rendelkezésére. A cégvezér Bernard Arnaultról köztudott, hogy nem áll messze a jótékonykodás, a párizsi Notre Dame leégésekor is az elsők között sietett segíteni.

Ők a sauvignon blanc új királyai

Március 20. 08:06
Március elején tartották a sauvignon blanc szőlőfajta legnagyobb nemzetközi versenyét, a Concours Mondial du Sauvignont. 24 országból összesen 1110 minta érkezett (Magyarországról nem neveztek), a zsűri 134 arany- és 197 ezüstérmet osztott ki. Az idén beküldött borok több mint 60%-a 2019-es évjáratú volt, viszont idén regisztrálták a 11 éves verseny történetének legidősebb tételét is, egy 1970-es szlovén sauvignon blanc-t.

A legtöbb érmet a francia borok nyerték, összesen 172-t. Az első 5 helyezett további sorrendje: Ausztria (40 érem), Olaszország (36 érem), Új-Zéland (28 érem), Dél-Afrika (24 érem). A francia érmes borok több mint 70%-a a Loire-völgyéből érkezett, míg a 40 osztrák éremből 39-et Stájerország nyert, ezzel ők lettek az egész verseny második legeredményesebb régiója!
 
A teljes eredménysor az esemény honlapján tekinthető meg.
 

Meghalt a Villányi Franc "atyja"

Március 19. 10:54
92 éves korában, március 17-én elhunyt Michael Broadbent Master of Wine, borkritikus, borszakíró, a világ egyik meghatározó boros szakembere. Villányban a borvidék prémium márkája, a Villányi Franc kapcsán előszeretettel szoktak hivatkozni a 2000-ben a Decanterben megjelent cikkére, amiben azt írja: „a cabernet franc megtalálta a természetes otthonát Villányban”.
 

A Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borverseny aranyérmes borai

Március 17. 09:06
A Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borverseny aranyérmes borai
 
2020. március 13-án került megrendezésre a XXV. Jubileumi Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borverseny.
 
A csúcsbizottság tagjai voltak Légli Ottó (Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke), a Borverseny elnöke, Frittmann János (Magyar Borakadémia alelnöke, Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alelnöke), aki vállalta a Szakmai fővédnöki tisztet, s a Csúcsbizottság elnöki feladatait is, valamint Koch Csaba (Hajós-Bajai Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, Év Bortermelője 2019), és Kósa Gyula, a rendezvény ötletgazdája. A csúcsbizottság utóbb kiegészült a borbíráló bizottságok elnökeivel, valamint Csengődi István főszervezővel, s együtt választották ki a Nagydíjas Kadarkát a 8 legszebbnek ítélt bor közül.

A korábbi évekhez hasonlóan szép számú minta érkezett. 110-ből 92 kadarka bor, valamint 18 kadarka házasítás. A tételek között a magyarországin kívül Bulgáriából, Szerbiából és Szlovákiából érkeztek borok.

A Kadarka Nagydíjat az M.R. Vinogradi Szerbiai vállakozás 2015-ös évjáratú Szabadka-Horgosi homokvidéki Fantazija nevű Kadarka bora nyerte. A második legszebb Kadarka címmel az Umenhoffer Pince 2019-es Hajós-Bajai Fehér Kadarkáját tünették ki. A harmadik legszebb Kadarka címet Gere Tamás & Zsolt Pincészete kapta 2017-es Villányi Kadarka dűlőválogatás boráért.

Kiemelt figyelmet kapott Maráz Annabella 2019-es Kadarka siller bora, mely szintén aranyéremmel végzett. Annabella a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Iskola borász tanulója.

Díjazottak voltak még a Szentpéteri Borpince, István Borház, Martinkovics Tibor, Koch Csaba, Toronyi György, Prantner Pince, valamint a Császár Pince.
 
Az aranyérmes tételek listája:
 
  • M.R VINOGRADI. d.o.o. 2015 Szabadkai-horgosi homokvidék Kadarka Fantazija
  • Umenhoffer Pince 2019 Hajós Fehér Kadarka
  • Gere Tamás & Zsolt Pincészete 2017 Villány Kadarka Dűlőválogatás
  • Koch Borászat 2018 Hajós-Baja Kadarka
  • Koch Borászat 2018 Hajós-Baja Frisch Kadarka
  • Maráz Annabella 2019 Kiskőrös Kadarkaka Siller
  • Koch Borászat 2017 Hajós-Baja Kadarka
  • Martinkovics Tibor 2019 Akasztó Tibor-Pince Rosé Cuvé
  • M.R VINOGRADI. d.o.o. 2019 Szabadkai-horgosi homokvidék Kadarka Rose
  • Szentpéteri Borpince Kft. 2019 Kiskőrös Kadarka Rosé
  • Császár Pince 2019 Simontornya Kadarka
  • Prantner Pince 2019 Szekszárd Kadarka
  • Naphegy Pincészet 2016 Alsónyék Kadarka Barrique
  • Tóth Ferenc Pincészet 2018 Egri Kadarka Superior
  • M.R VINOGRADI. d.o.o. 2015 Szabadkai-horgosi homokvidék Kadarka Rapsodija
  • Toronyi György 2019 Szekszárd Kadarka
  • Pálinkás Pince Kft. 2019 Szekszárd Kadarka

A 2020-as Villányi borverseny összes aranyérmes bora

Március 13. 08:34
Március 11-én 52. alkalommal került megrendezésre a Villányi borverseny. Az idei megmérettetésen összesen 308 bor szállt ringbe, amelyből 58 fehér, 2 siller, 33 rozé és 215 vörös mintát neveztek a térség kisebb és nagyobb bortermelői.

A versenyen összesen 81 aranyérem és 6 nagyarany érem született. Az abszolút győztesnek járó champion díjat ezúttal a Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet - Duennium Cuvée 2012 bora érdemelte ki. A legjobb Villányi Franc címet a Bock Borászat 2015-ös évjáratú franc-ja kapta.
A sajtóban dolgozó kollégák alkotta Média Bizottság munkájának eredményeként a Villány Média Bora címet a Szende Pince 2016-os évjáratú Kopár Villányi Franc-ja zsebelte be. A győztes termelő a sajtó felajánlásának jóvoltából értékes megjelenési lehetőségekkel gazdagodott.
 
Íme az aranyérmesek listája:
 
Ábel Pince Cabernet franc 2018, 89 pont, Aranyérem
Bíbor Birtok Hárslevelű-Rajnai rizling, 90,8 pont, Aranyérem
Bock Borászat Villányi Franc 2015, 94 pont, Nagy Aranyérem
Bock Borászat Libra cuvée 2015, 88,8 pont, Aranyérem
Bock Borászat Villányi Cabernet franc 2017, 88,8 pont, Aranyérem
Bock Borászat Villányi Cuvée 2017, 88,8 pont, Aranyérem
Bock Borászat Cabernet franc 2019, 88,3 pont, Aranyérem
Bock Borászat Syrah 2017, 88,2 pont, Aranyérem
Bock Borászat Bock & Roll Rozé cuvée 2019, 87,5 pont, Aranyérem
Bock Borászat Villányi Cabernet franc 2017, 87 pont, Aranyérem
Csányi Pincészet Kővilla cuvée 2015, 89,2 pont, Aranyérem
Georgiou Grigorisz Kékfrankos Rozé 2019, 88,5 pont, Aranyérem
Gere Attila Pincészete Cabernet sauvignon 2015, 87,8 pont, Aranyérem
Gere Tamás és Zsolt Pincészet Villányi cuvée 2017, 89,2 pont, Aranyérem
Gere Tamás és Zsolt Pincészet Villányi franc 2017, 87,8 pont, Aranyérem
Günzer Roland Sauvignon blanc 2019, 87,8 pont, Aranyérem
Günzer Tamás Pincészete Mátyás cuvée 2017, 94,2 pont, Nagy Aranyérem
Günzer Tamás Pincészete Villányi Franc 2017, 88,8 pont, Aranyérem
Günzer Tamás Pincészete Bocor cuvée 2017, 88,2 pont, Aranyérem
Günzer Tamás Pincészete Grandior Merlot 2017, 87,3 pont, Aranyérem
Günzer Zoltán Ördög-árok Villányi Cuvée 2016, 90,5 pont, Aranyérem
Günzer Zoltán Cabernet sauvignon 2017, 88,4 pont, Aranyérem
Günzer Zoltán Villányi Cuvée 2019, 87,5 pont, Aranyérem
Günzer Zoltán Rozé cuvée 2019, 87,3 pont, Aranyérem
Günzer Zoltán Portugieser 2019, 87,1 pont, Aranyérem
HMJ Pincészet Szabina Cuvée 2016, 88 pont, Aranyérem
Jekl Flóra Il Primo Selection 2015, 87,2 pont, Aranyérem
Jekl Pincészet Villányi Redy 2018, 87,8 pont, Aranyérem
Kecskés Pince Kékfrankos Rozé 2019, 88,3 pont, Aranyérem
Koch Csaba Francia Módi Villányi Cuvée 2016, 90 pont, Aranyérem
Koch Csaba Villányi Franc 2017, 89 pont, Aranyérem
Koch Csaba Villányi Franc 2016, 88,5 pont, Aranyérem
Koch Csaba Cabernet sauvignon 2016, 88,2 pont, Aranyérem
Koch Csaba Csanád cuvée 2016, 87,3 pont, Aranyérem
Kvassay Levente Syrah 2019, 87,7 pont, Aranyérem
KVS Pince Chardonnay 2019, 87,3 pont, Aranyérem
Maul Zsolt Syrah 2018, 89,3 pont, Aranyérem
Maul Zsolt Vörös cuvée 2017, 89,1 pont, Aranyérem
Maul Zsolt Merlot 2018, 89 pont, Aranyérem
Maul Zsolt Cabernet franc-Merlot cuvée 2017, 88,7 pont, Aranyérem
Maul Zsolt Cabernet franc 2018, 88,2 pont, Aranyérem
Maul Zsolt Cabernet franc 2017, 88,2 pont, Aranyérem
Maul Zsolt Merlot 2017, 87,8 pont, Aranyérem
Mayer Pince Kopár cuvée 2016, 89,5 pont, Aranyérem
Mayer Pince Villányi Franc 2017, 87,4 pont, Aranyérem
Mokos Pincészet Mokos cuvée 2015, 91,7 pont, Aranyérem
Mokos Pincészet Cabernet franc 2019, 88,7 pont, Aranyérem
Mokos Pincészet Villányi Cuvée 2017, 88,3 pont, Aranyérem
Mokos Pincészet Cabernet sauvignon 2017, 87 pont, Aranyérem
Müller János Merlot 2015, 88,3 pont, Aranyérem
Peresztegi Tamás Kékfrankos 2018, 88,2 pont, Aranyérem
Polgár Pincészet Elixír cuvée 2012, 94,3 pont, Nagy Aranyérem
Polgár Pincészet Aranyhárs 2015, 88,5 pont, Aranyérem
Rejijji Wines Villányi Franc 2016, 87,01 pont, Aranyérem
Riczu Tamás Borászata Symbol cuvée 2017, 95,2 pont, Nagy Aranyérem
Sauska Pincészet Cuvée 7 Villány 2017, 89,3 pont, Aranyérem
Sauska Pincészet Cuvée 7 Siklós 2017, 88,8 pont, Aranyérem
Sauska Pincészet Villányi Franc 2015, 88,3 pont, Aranyérem
Sauska Pincészet Cuvée 13 2018, 88,2 pont, Aranyérem
Stier Pincészet Birtok cuvée 2017, 94,7 pont, Nagy Aranyérem
Stier Pincészet Kékfrankos 2017, 90 pont, Aranyérem
Stier Pincészet Villányi Franc 2016, 89,8 pont, Aranyérem
Stier Pincészet Kékfrankos Rozé 2019, 88,6 pont, Aranyérem
Stier Pincészet Villányi Franc 2017, 87,7 pont, Aranyérem
Streit-Zágonyi Pincészet Kékfrankos Rozé 2019, 87 pont, Aranyérem
Szemes József Villányi Franc 2017, 88,3 pont, Aranyérem
Szemes József Villányi Franc 2018, 87,6 pont, Aranyérem
Szende Gábor Hédi Cuvée 2017, 95 pont, Nagy Aranyérem
Szende Gábor Kopár Villányi Franc 2016, 89,8 pont, Aranyérem
Szende Gábor Roland cuvée 2017, 88,7 pont, Aranyérem
Szende Gábor Villányi Franc 2016, 87,7 pont, Aranyérem
Szende Gábor Rozé cuvée 2019, 87,2 pont, Aranyérem
Tiffán Ede Lucia 2016, 88,3 pont, Aranyérem
Tiffán Ede Pincészete Carisimmae Cuvée 2016, 90 pont, Aranyérem
Tiffán Ede Pincészete Principium 2017, 88,3 pont, Aranyérem
Tiffán Imre és Fia Pincészete Kékfrankos 2019, 87,4 pont, Aranyérem
Vinatus pince Crassus Villányi Cuvée 2016, 89,8 pont, Aranyérem
Vinatus pince Syrah 2017, 88,2 pont, Aranyérem
Vinatus pince Hárslevelű 2018, 87,3 pont, Aranyérem
Vineas Tenkes Syrah Rozé 2019, 88,1 pont, Aranyérem
Vylyan Pincészet Duennium Cuvée 2012, 96,2 pont, Champion
Vylyan Pincészet Villányi Franc 2017, 88,5 pont, Aranyérem
Vylyan Pincészet Mandulás Villányi Franc 2016, 88 pont, Aranyérem
Weimert Gábor Syrah 2016, 88,3 pont, Aranyérem
Weimert Gábor Cuvée 2016, 88,2 pont, Aranyérem
Weimert Gábor Tramini 2019, 87,1 pont, Aranyérem
Weninger-Gere Pincészet Villányi Franc 2017, 89,9 pont, Aranyérem
Weninger-Gere Pincészet Villányi Franc 2017, 88,7 pont, Aranyérem

4 pincészet szerepelt kiemelkedően az Országos Syngenta Borversenyen

Március 07. 08:00
4 pincészet szerepelt kiemelkedően az Országos Syngenta Borversenyen
 
A Csubák Családi Pincészet, a Koch Csaba Vinart Pincészet, a Paulus Molnár Borház és a Szentpéteri Borpince egy-egy bora kapta a XIX. Országos Syngenta Borversenyen a legjobbaknak járó SynVino-díjakat a verseny siófoki díjátadóján.
 
A XIX. Országos Syngenta Borversenyen 555 bor (313 fehér, 155 vörös, 87 rozé) mérettette meg magát Zalától Tokajig. A legtöbb nevezés a kunsági, a tokaji, a villányi és a szekszárdi borvidékről érkezett.
 
„Rendkívül színvonalas versengésen vagyunk túl, minőségi borokkal találkozhattunk, a nevezők között gyakran tényleg csak apró nüanszok döntöttek”, értékelt a verseny díjátadó rendezvényén Nyitrainé dr. Sárdy Diána egyetemi docens, a Szent István Egyetem Borászati Tanszékének vezetője, a zsűri elnöke. Mint elmondta: az idei borversenyen nagyon jól szerepeltek a könnyed, fehér, reduktív, illatos borok, például az Irsai Olivér és a sauvignon blanc, de szép olaszrizlingekkel, chardonnay borokkal is találkoztak a bírálat során.
 
A XIX. Országos Syngenta Borversenyre érkező borok közül 307-hez a tavalyi szezonban szüretelték a szőlőt. A szőlészetileg nehéz év ellenére az már most látszik, hogy kiváló borok születtek, az évjáratra érdemes lesz figyelniük a borbarátoknak. Ezt bizonyítja, hogy az idei borversenyen összesen 44 arany, 1 nagyarany és 2 SynVino elismerést kaptak a 2019-es borok.
 
A zsűri döntése alapján idén a legjobbak járó SynVino-díjat a Csubák Családi Pincészet 2013-as Tokaji Eszenciája, a tavaly az Év Bortermelőjének választott Koch Csaba Vinart Pincészetének 2015-ös Villányi Csanád Cuvée-je, a Paulus Molnár Borház 2019-es Gold Olaszrizlingje és a Szentpéteri Borpince Kft. 2019-es Néró Roséja kapta a borverseny siófoki díjátadó gáláján. Nagyarany elismerést vehetett a Royal Tokaji Borászati Zrt. (Royal Cuvée 2017), a Csubák Családi Pincészet (Tokaji Aszú 6 puttonyos 2016), valamint a Babits Borászati Kft. két boráért (Tokaji Sárgamuskotály 2019, Tokaji 6 puttonyos Aszú 2016). A zsűri rajtuk kívül 98 arany, 316 ezüst, 125 bronz adott át, 8 termelő pedig oklevelet kapott.
 
 

Magyarország legszebb szőlőbirtokainak listája idén is elkészült

Március 03. 09:46
A Bor és Piac idén is megválasztotta Magyarország legszebb szőlőbirtokait. Minden évben 3 győztest hirdetnek (a korábbi évek eredményei itt és itt tekinthetők meg), ezúttal sem volt ez másképp.
 
A díjra jelölt borászatokból a zsűri egy komoly feltételrendszer alapján választjai ki a legjobbakat. Szempont a vendéglátás minősége, a gasztronómiai kínálat és a programválaszték is.

2019-ben az alábbiak kapták meg a Magyarország legszebb szőlőbirtoka címet:
  • Takler Kúria (Szekszárdi  borvidék)
  • Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszálló (Tokaji borvidék)
  • 5 Ház Borbirtok (Somlói borvidék)