Fröccs

A legízletesebb európai úticélok

Március 28. 06:49
Idén is meghirdették a "Legízletesebb európai úticél" elnevezésű versenyt, ahol a turisztikai látvnyosságok mellett, a látogatók a helyi konyha jellegzetes fogásaival is megismerkedhetnek. Húsz ország vesz részt a versenyben, amelynek meghirdetője egy brüsszeli szervezet. Az versenyt azzal a céllal hozták létre, hogy népszerűsítsék a különböző települések, régiók gasztronómiai és kulturális identitását - számolt be a Diningguide.hu.
 
A zsűri teljesen váratlanul, inkognítóban keresi fel a termelőket, és személyesen kóstolják végig a finomabbnál finomabb tételeket. Az értékelésnél  a választékon kívül, a szezonális programok változatossága, eredetisége szintén domináns szempont.  A zsűri legkedveltebb konyhái Szatmár-Bereg megyében, Nagykörűn és a Hortobágyon találhatóak. Itt kevésbé elterjedtek a nívós, csúcs éttermek, viszont a helyi őstermelők szívesen fogadják a vendégeket tradicionális falusi vendégasztalokkal és tematikus utakkal.

Tevékenyen telt a március az etyeki borászatnál

Március 27. 20:07
Mérész Sándor, az Etyeki Kúria főborásza rednszeresen beszámol blogján a szőlőben és a pincében történő változásokról, eseményekről. Az elmúlt hetek sem teltek unalmasan, amelyről részletesen mesél Mérész Sándor:
 
Az év első felében hullott extra mennyiségű csapadéknak köszönhetően a talajok nedvességtartalma elérte a 100 %-ot. Ez bizakodásra ad okot egy a mögöttünk lévő rendkívül száraz év után. Az esős napokon azért a pincében folyamatosan ment a munka, megtörtént a vörösborok első fejtése, és a palackozó is szinte megállás nélkül dolgozott. Amikor pedig nem esett, a teljes csapat kint metszett a területeken.
 
Tevékenyen telt a március az etyeki borászatnál
Mérész Sándor
 
Március közepére a termő szőlők metszése befejeződött, és a szálvesszők lekötésének is napokon belül a végére érünk. A tavalyi aszályos idő ellenére kimondottan jó minőségű vesszőket érlelt be a szőlő. Pár gyengébb talajfolt kivételével szinte mindenhol tudtunk teljes szálvesszőt lekötni. A sekélyebb termőrétegű részeken pedig fél szálvesszőre, vagy rövid csapra metszettünk. A metszés során igyekszünk a tőke kondíciójához igazítani a rügyek számát, hiszen ezzel a művelettel nem csak az idei termés mennyiségére vagyunk hatással. Első számú cél a homogén tőkeállomány kialakítása.
 
Mindemellett elvégeztük a szőlőművelő gépek tavaszi felkészítését, generál javítását is, így mire a jó idő végérvényesen beköszönt, a fiúk teljes gőzzel kezdhetik a tavaszi talajmunkákat.

A detox nem buli...

Március 27. 16:22
Kampány indult a fiatalok felelős és mértéktartó alkoholfogyasztásáért, amely a Detox nem buli! elnevezést kapta. 
 
Az internetes kampány során a www.detoxnembuli.hu internetes oldalon kisfilmeket, ismert emberekkel készült videókat lehet megnézni, de bárki feltöltheti saját kisfilmjét is arról, hogy mit jelent számára a mértéktartó és felelős alkoholfogyasztás.
 
A társadalmi összefogással megvalósuló kampány célja, felhívni a fiatalok figyelmét az alkohol veszélyeire, a sok esetben kialakuló későbbi függőségre és a szervezetre káros következményeire.
 
Március 24-én Budapesten tartott sajtótájékoztatón Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője elmondta, egyre nagyobb az alkoholt fogyasztó fiatalok aránya, és sajnos tendencia, hogy sokan egy-egy alkalommal a „lehető leggyorsabban a legtöbb alkoholt inni" kategóriájába tartoznak.
 
Az OMSZ adatait ismertetve elmondta, évente a mentőknek 29 ezer riasztásuk van részegség miatt, továbbá több mint tizenhatezer esetben a részegségből következő balesetekhez, sérülésekhez hívják őket. Hozzátette: évente 400-500 esetben a kontrollvesztésig eljutó, eszméletlen emberhez riasztják őket.
 
Funk Sándor addiktológus, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Pszichiátriai és Addiktológiai Centrum főorvosa a mértékletességre helyezte a hangsúlyt, mondván, a kevés alkohol kedélyjavító, felszabadult érzést okoz, de - figyelmeztetett - ezzel egyidejűleg csökken a koncentráció, nő a reakcióidő, csökken a veszélyérzet is.
 
A szakember szintén azt emelte ki, hogy megváltoztak az alkoholfogyasztási szokások, a fiatalok körében az a jellemző, hogy rövid idő alatt sokat isznak. Funk Sándor felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon még nem tudnak ilyen esetről, de az Egyesült Államokban évente 15 fiatal hal meg azért, mert rövid időn belül lerészegedik, és toxikus állapotba kerül.
 
Funk Sándor felhívta a figyelmet, hogy az alkoholt arra használjuk, amire való, az ünnepre szánt órák „megfényesítésére", és csak mértékletesen igyunk.
 
Petke Zsolt pszichiáter, az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet osztályvezető főorvosa arról beszélt, hogy Magyarországon 800 ezer-egymillió alkoholbeteg van. A függőségből kigyógyulni csak csoportban lehet, hiszen a szakmai felügyelet mellett a megértő, elfogadó közösség ereje minden tekintetben fontos. A szakember ebbe a környezetbe sorolta a közvetlen hozzátartozók magatartását is, amelynek inkább megértőnek, elfogadónak kellene lennie, mint elutasítónak, vádaskodónak.
 
(Forrás: MTI)
 

Ellepte a magyar alma a piacot

Március 27. 14:50
A tej és a sertés után most az almánál okoz gondokat az európai túltermelés, az orosz embargó nyomán bennragadt lengyel alma az utóbbi hetekben ugyanis ellepte a piacot, ezért a gyümölcs ára még a tavalyinál is alacsonyabb szintre került” - írja a Magyar Idők
 
Takács Ferenc, az Alma Terméktanács elnöke szerint, a legnagyobb problémát az alma iránti csökkenő kereslet okozza. Nagyon kevés fogyasztó vásárol almát.  Már 60, de 120 forintért is kaphatunk almát, de az árak nagyban függnek a minőségtől és a fajtától.  A termelők reménykedtek, hogy tavasszal magasabb áron tudják majd értékesíteni almáikat, viszont a lengyelek olcsó almája, leszorította az árakat a piacon, így nem lehet magas árakkal kalkulálni. Rengeteg alma romlott meg, aminek a feldolgozása áprilisban veszi kezdetét. 

Így tudod könnyen megpucolni a főtt tojást

Március 27. 11:08
Húsvétkor különösen kritikus kérdés: hogyan főzzük meg a tojásokat annak érdekében, hogy utána könnyen meg tudjuk pucolni őket?
 
A Babramegy.blog.hu szerzője elárulja a könnyen pucolható kemény tojás titkát:
 
A közepes méretű, hűtő hideg tojásokat 12 percig, a nagyobb méretű tojásokat 13 percig kell gőzölni 1,5-2 centi forrásban lévő vizben. A főzés után azonnal hideg fürdőbe teszed a tojásokat és 15 percig állni hagyod, hogy kihűljenek. 

„A bioműveléssel a szőlőterület megvédése a cél”

Március 27. 07:31
Március 30-án a juniborászok egy különleges kóstolót rendeznek, egy DiVino & Junibor Organic Special – Organikus bormustrát. Nyolc borász és 16 tétel mesél majd organikusan művelt szőlőből készült borokról, organikus gazdálkodásról. Ezen az estén együtt kóstolhatsz Hernyák Tomival, Kis Tamással, Pfneiszl Katrinnal, Demeter Endrével, Wille Baumkauff Stefánnal, Franz Weningerrel, Gere Andreával vagy Árvay Szabolccsal.
 
„A Földünket nem tudjuk kicserélni, és az nem működik, hogy mindig csak elveszünk tőle. Valamit vissza is kell adnunk neki, gondolva a következő generációkra” – mondta el a Vinoport.hu-nak a közismerten bio Tokaj Pendits borásza, Wille-Baumkauff Stefan.
 
Gere Andi szerint a bioság fénykorát éljük, a társadalom egy adott rétege módszeresen keresi a bio termékeket. Azonban a borokkal más a helyzet. Kezdetben sok nem túl jó minőségű biobor került forgalomba, ezért szerinte a társadalom már fenntartással kezeli az ilyen termékeket. A borászok elsősorban nem a marketing miatt tartják fontosnak a bio művelést, hanem a szőlőterület megvédése céljából. 
 
Kis Tomi úgy véli többrétegűek, egyensúlyosak, és sokkal egyedibbek a vegyszermentes borok.
 
A teljes cikket a Vinoport.hu oldalán tudod elolvasni!

Belehúz a Balaton ezen a hétvégén

Március 26. 19:15
Évente ötmilliónál is több vendégéjszakát töltenek a turisták a Balatonon, az előrelépés kulcsa az idén is a több évszakosra nyújtott szezon lehet, ezt célozzák a húsvéti programok - áll a Balatoni Regionális TDM Szövetség közleményében.
 
A balatoni vendégéjszakák jelentős része a nyári időszakban realizálódik, ugyanakkor a tavaszi, őszi hosszú hétvégék és az ünnepi programok is hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre jobban teljesítsen az üdülőrégió.
 
A közleményben kitérnek arra, hogy az idén húsvétkor az egy napra érkező turistákra is figyelnek a Balatonnál. Több helyszínen gyerekprogramokkal, Siófokon egy új, négynapos fesztivállal és futással, Zalakaroson állatsimogatóval és bállal egészítik ki a húsvéti kínálatot. 
 
Fekete Tamás, a Balaton Turizmus Szövetség alelnöke szerint a szezon széthúzásával új lehetőségek rejlenek a balatoni vendégforgalom növekedésében. Ehhez fontos a helyi turisztikai szakemberek utazás- és rendezvényszervezési, valamint kommunikációs képességeinek fejlesztése - hívta fel a figyelmet.
(MTI)

Így kaphatsz sört ajándékba

Március 26. 17:22
A húsvéti ünnepek alkalmával évek óta fokozott ellenőrzést végez az Országos Rendőr-főkapitányság ebben az időszakban, hogy kiszűrje az ittas vagy bódult járművezetőket és kerékpárosokat. A Borsodi Sörgyár idén is részt vesz a Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság húsvéti ellenőrző akciójában, és a Borsodi Sörgyár egy-egy doboz alkoholmentes sört ajánl fel azoknak, akik az ellenőrzés során mindenben megfeleltek a közlekedés szabályainak.
 
„Felelős sörgyártóként a józanságot díjazzuk az utakon. Ezért támogatjuk immár több éve helyi szinten a húsvéti akciót, és bízunk abban, hogy a rendőrséggel közösen most és a jövőben is hatékonyan fel tudjuk hívni a figyelmet a felelős alkoholfogyasztás és a balesetmentes közlekedés fontosságára” – mondta el az Élelmiszer.hu-nak Petr Kovarik, a Borsodi Sörgyár Kft. ügyvezetője.