Fröccs

A legjobb bihari borok után kutattak

Február 10. 12:38
Több mint száz fehér-, vörös- és rozé bor érkezett a Hajdú és Bihar elnevezésű borversenyre Hajdúhadházra. A megmérettetésen a megye termelői mellett a ma már Románia területén található történelmi Bihar borászai is elküldték italaikat - írja a Dehir.hu.
 
A Hajdúság nem tartozik az ország nagy borvidékei közé, pedig – egészen a közelmúltig – ebben a térségben is meghatározó szerepe volt a szőlőtermelésnek és a borászatnak - olvasható a cikkben. Hajdúhadház polgármestere, Csáfordi Dénes a lapnak elmondta, hogy a rendszerváltás, illetve az uniós csatlakozás után, amikor az országos kvótarendszerből teljesen kimaradt a térség, nagyon rövid időn belül szinte teljesen elhalt a borkészítés. Ezen próbálnak változtatni.
 
Az idei versenyre Partiumból és Érmellékről, vagyis a történelmi Bihar vármegye területéről is érkeztek borok. A verseny legszebb borainak készítői a 2. Hajdúhadházi Jótékonysági Boresten, február 20-án vehetik majd át a díjakat.

Furmint szeánsz volt kedd este a Parlamentnél

Február 10. 10:24
A Bortársaság Vécsey utcai („Parlament”) borboltjának emeletén kedden a furmint volt porondon. Ennek jegyében a tolcsvai Tokaj Oremus képviseletében Bacsó András és Ujfalussy Szabolcs mutattak be borokat a vendégeknek - írja a Borrajongó.
 
Az összejövetelen a Mandolás három különböző évjáratát kóstolták a résztvevők 0,75 literes és másfél literes magnum palackokból, majd egy késői szüretelésű bor következett, végül két különböző évjáratú 5 puttonyos aszúval zárták a sort.
 
 
 

Gourmet tippek rosé champagne-hoz

Február 10. 06:40
Közeledik a Valentin-nap, és az alkalomhoz semmi nem illik jobban, mint egy palack rosé pezsgő, egyenesen Champagne-ból. Milyen ételt szolgáljunk fel a rózsaszín bunorékos ital mellé?
 
  • Friss gyümölccsel – Egy romantikus estéhez szinte kihagyhatatlan, hogy az afrodiziákumként is ismert gránátalmával vagy eperrel tálald a rosé champagne-t. Nemcsak stílusos meglepetés, de frissességével a tavaszt is közelebb hozza.
 
  • Menü a champagne-ház ajánlásával – Ha tökéletes harmóniára vágysz, kövesd a Moët & Chandon ajánlását: legszívesebben olívával és frissen őrölt borssal fűszerezett marha carpaccio-t, zöldséges ratatouille-t és mentával tálalt friss gyümölcssalátát javasolnak hozzá.
 
Gourmet tippek rosé champagne-hoz
 
  • Pinkre hangolt vacsora – Valódi luxus élmény lesz a közös este, ha egy egész menüt komponálsz mellé. Előételként meglepően finom friss kecskesajttal vagy mozzarellával és fekete olívával, bazsalikommal. Főételként érdemes kipróbálni bármely vöröshús, de liba, kacsa vagy vadhús mellett is. A fűszerek közül válaszd a rózsaborsot, szecsuáni borsot és paprikát, kakukkfűvel és babérral is szépen harmonizál. A kucsmagombához vagy korienderrel ízesített tengeri halakhoz szintén izgalmas kísérő a rosé.
 
  • Michelin-csillag szintű meglepetés – Ha már haladó vagy és egy igazán rafinált menüt szeretnél, készítsd el Pascal Tingaud, a champagne-ház Michelin-csillagos chefjének receptjét. A ’Mimolette sajttal és gazpacho-val tálalt füstölt lazac’ hozzávalóit és elkészítését megtalálod a Mood&Food oldalon, még több inspiráló ötlettel együtt.

Palackozzák a 2015-ös furmintot

Február 09. 19:11
A tokaji Gizella Pincénél most palackozzák a 2015-ös furmintot. Már alig várjuk, hogy megkóstolhassuk:
 

Tudod milyen nap van ma?

Február 09. 16:23
Február 9-én ünneplik a palacsinta világnaját, így sok vendéglátóhelyen csak a mai napon elkészítik ezt a finomságot. Te is eszel ma palacsintát?
 
Tudod milyen nap van ma?
Forrás: Aprosef.hu
 

Terítéken a legtipikusabb amerikai ételek

Február 09. 14:03
A magyarokról a gulyás, a paprikás csirke, a pörkölt és a túrós csusza jut először eszébe a külföldieknek, míg az olaszokról a pizza, a tészta, a parmezán és még sorolhatnánk a nemzetek ételeit.
 
A Harris közvélemény-kutató felmérése szerint, a megkérdezett amerikaiak szerint a legtipikusabbnak számító amerikai étel a hamburger (29%), az almás pite (20%), és a hot dog (13%). E három ételen kívül a BBQ (9%) és a sült csirke (7%) került még értékelhető arányban említésre a legjellegzetesebbnek tartott ételek között” - írja a Foodandwine.hu.
 
A Food & Wine Magazine felmérése alapján, a leginkább amerikainak tekintett ételek sorában az első helyen ugyancsak a burger és sült krumpli duó áll (67%). Ezt a sült csirke (16%), a hot dog (14%), és egy édes amerikai találmány, a fagylaltkehely (4%) követi.
 
Az amerikai specialitásokról, trendekről bővebben a Foodandwine.hu oldalon olvashatsz!

A Rosenstein a legikonikusabb magyar étterem

Február 09. 11:52
A Thrillist az Egyesült államok után Európában is minden országban kiválasztott egy éttermet, ami szerintük a legjobban jellemzi az ország konyháját. A fő szempont az volt, hogy mennyire érzi azt a vendég távozáskor, hogy közelebb került az adott ország konyhájához.
 
Budapesten a magazin szerint az idén húsz éves Rosenstein étterem a legjellemzőbb. Kiemelték az otthonosságát és azt, hogy a zsidó konyha klasszikusait készítik.

A hongkongi street food árusok olyanok, mint a spanyol inkvizíció

Február 09. 09:09
A fő fegyverük a meglepetés és az elrettentés.
 
 
Nem igazán lehet tudni ugyanis, hogy miért lázadtak fel Hongkong Mongkok nevű, sűrűn lakott bevásárlónegyedében. Ami biztos, hogy rendőrök jelentek meg a környéken, az árusok pedig zavarognak - írja a 444.hu a South China Morning Post híre alapján.
 
A büfések téglákat, köveket dobáltak a rendőrökre, akik közül több mint negyvenen megsérültek. A rendőrök könnygázzal és gumibottal válaszoltak. A zavargásnak helyi idő szerint délelőtt vége lett. A hírek szerint elképzelhető, hogy a helyi alvilág szervezte a balhét.

Kemény volt a tél a Dél-Balatonnál

Február 09. 06:20
Idén télen sok hó esett a Dél-Balatonnál, nem volt egyszerű dolguk a szőlősgazdáknak, ha fel akartak jutni a dűlőkre. A Bujdosó Szőlőbírtok videóban örökítette meg a telet: